Amikor már vagy 10 perce becsöngettek joggal számíthattunk arra, hogy vagy hullahopp karikákkal ugrándozunk, vagy a szokásos, unalmas kiütőt játsszuk.

Amikor azonban a tornaterembe léptünk láttuk, hogy már elő van készítve a hiper-szuper, extra-rugalmas dobbantó az öt részes szekrénnyel. Előtte és mögötte vastag szivacsok védik a leesőket.

Bemelegítés után a tanár szólítja a tornárokat. Erika neki is indul, és sikeresen átugorja a szekrényt.

- Következő! - szól a tanár.

Most Lujza indul neki. Elrugaszkodik a dobbantóról, és már fenn is landol a szekrény tetején. Mindenki megtapsolja a mutatványt. Egy pillanat múlva azonban már Lujza volt, nincs. Eltűnt. Hűlt helye. Megdöbbenve földbe gyökerezik a lábunk.

Én odaugrottam a szekrény mögé, és megkérdeztem az ott fekvőtől, hogy jól van-e. Miközben feltettem a kérdést Lujzának, átgondoltam, hogy mi is történt pontosan. Nekiindult, felugrott, fenn volt a szekrényen, előre dőlt és eltűnt.

De Lujza vigyorgott, hogy "igen, jól vagyok". Ekkor már mindenki dőlt a röhögéstől. Még Lujza is. Hála istennek senkinek semmi baja nem esett az órán. Lujzával még az ebédlőben is ezen nevettünk. Másnap is mosolyogva emlegettük az eltűnését.

"Erika és Lujza" kitalált nevek. Az eredetieket a személyiségi jogok tiszteletben tartása miatt nem tüntettük fel.