Társasági ember lévén szeretek közösségbe járni, nyári fesztiválokat látogatni, és koncertekre menni. Szeretem a zenét, elég sokrétű zenei ízlésem van, a jazz-től a latin és folk dallamokon át az elektronikus vonalon haladva nagyon sokféle , számomra igényes muzsikát hallgatok. Élvezem az érdekes emberek társaságát, szeretek másokkal a tapasztalataikról, gondolataikról beszélgetni. És a saját élményeimet is szeretem megosztani más emberekkel. Ez a két fő oka annak, hogy komolyabban elkezdtem foglalkozni a kommunikáció ezen formájával. A közlési vágyamnak eleget téve tehát csatlakoztam az iskolai diákújságunk egyre népesebb társaságához…

   A kezdeti lépések, bevallom nem voltak egyszerűek. Gaálné Gál Györgyi média szakos tanárnőm kért fel az első riportom megírására, amit az iskolai újságunk honlapjára szánt. Ettől a cikktől kimondottan féltem, mert fogalmam se volt hogy milyen kérdéseket, és hogyan tegyem fel. Miután felvettem a beszélgetést, hónapokig ültem a vágatlan anyagon, amit Nagy Attila hódmezővásárhelyi művészúrral készítettem, és közben folyton azon törtem a fejem, hogy hogyan is fogjak neki a riport megírásához. Hogyan írjak le élőbeszédet, úgy, hogy ne kelljen a művészúr szavait teljesen átformálni, hogy a saját személyiségének a jegyei tűnjenek előtérbe, és élvezetes és érthető szöveg  legyen. Aztán egyszer leültem a számítógép elé. Feltettem egy kellemes arab zenét, és megírtam életem első cikkét. Nem tudtam, hogy jól csináltam-e, vagy sem, de jól éreztem magam utána.  Örültem annak, hogy egy számomra idegen dologból ’sajátot’ sikerült alkotnom. Tudtam, hogy ez még csak a kezdet, és hogy ennél sokkal mélyebb bugyraiba kell még elmerülnöm az újságírásnak, ha komolyabban szeretnék vele foglalkozni, de örültem ennek az apró sikernek, hogy belevgáhatma egy új dologba. A tanárnőnek, a szüleimnek és a barátaimnak sokat köszönhettem, mert mindig támogattak, és bátorítottak. Mindig szerettem ugyan fogalmazásokat, beszámolókat írni, és soha nem tartoztam a csendes, visszahúzódó diákok közé, szerettem (és szeretem is) kimondani, amit gondolok. Ezért aztán a kezdeti izgalom után már megleltem az örömömet az írásban. A tanárnőm segítségével kapcsolatba kerültem a 7Nap Hetilap újság szerkesztőivel is, akik sokatsegítettek. Érdekesnek találtam az egészet, hogy az én kezem által megírt cikket, riportot, beszámolót mások is el fogják olvasni és véleményük lesz róla. Esetleg felkelti az érdeklődésüket az adott téma irányába. Rájöttem, hogy az írás kitöltheti az unalmas pillanataimat, és jó érzés azt érezni, hogy ha csak pár mondattal is, de hozzátehetek valamit magamból a kultúrához. A tájékozottság és a nyitott szemmel való járás, persze ehhez elengedhetetlen, mert sok mindenről lehet írni, a semmiről is, de egy cikk amelynek van mondanivalója több olvasót vonzz, és így szélesebb spektrumba terjedhetnek el a gondolataink. Ezért érdemes már  diákként tevékenykedni az újságírás terén, mert ebben a korban annyi minden történik, és olyan sok élményt élhetünk át.

   A pályázatra benyújtott négy írásom, a két riport, és a két beszámoló, nem fiktív, hanem teljes mértékig a valóságon alapuló irományok. A művészúr édesapám jó barátja, a görkorcsolyás srácok, pedig azén ismerőseim közül valók. A barlangász túrán és a Kiskunsági Nemzeti Parkban tett kiránduláson, pedig a tavalyi év végén vettem részt iskolai keretek között.