Mi a teendő ha sok van belőlem, avagy hogyan lettem orvos?
Az interjút édesanyámmal dr. Szabó Évával készítettem, aki a Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán végzett és jelenleg házi gyermekorvosként dolgozik immár 10. éve szülővárosában, Hódmezővásárhelyen.
Rögtön a dolgok közepébe vágva arra volnék kíváncsi, jól érzed magad, mint gyerekorvos, úgy érzed jól választottál?
Ha arra gondolok, hogy van-e naponta sikerélmény a munkámban, akkor feltétlenül. A betegellátás legelső szintje - ami a feladatom – a gyermekbetegségek természetéből adódóan az esetek legnagyobb részében gyors gyógyulással járó kórképek sokaságából áll: légúti, gyomor- és bélrendszeri fertőzések, kisebb-nagyobb, sokszor lelki eredetű fájdalmak, a túlzott elvárások, terhelés okozta tünetek. Így a mindennapi munkámban a gyógyítás mellett, amit döntően jól ismert gyógyszerekkel és természetes gyógymódokkal oldok meg, sok lelki törődést igénylő feladatom van. Az egyetemi éveim alatt ilyen irányú képzést nem kaptam, ennek ellenére úgy érzem elég jól sikerül ezt a nehézséget is legyőznöm, bár a nagyszámú beteg mellett sokszor nincs elegendő időm erre. Ez teszi a sokszor a hasonló betegségeket is színessé, egyénivé. Így minden nap más és sikeres tud lenni. Igen, úgy érzem jól választottam.
Mikor döntötted el és hogyan, hogy orvos leszel?
A gimnázium 3. osztálya után egy nyári éjszakán. A döntésben nagyon fontos szerepet játszott a nevem és az, hogy előtte doktori cím szerepeljen, ami megkülönbözteti a többi Szabó Évától. A szomszédunkban lakó orvos is sok érdekeset mesélt munkájáról. Én azt gondoltam elegáns, könnyű, tiszteletet kiváltó munka vár rám. Reméltem azt is, hogy minden körülmények között megélhetést biztosít. Azonban legnagyobb hatással egy könyv volt rám, amit Dr. Szendei Ádám írt „Orvos a családban” címmel. Ezt többször elolvastam, szinte kívülről megtanultam, és büszkén állítottam fel diagnózisokat a családban és próbáltam tanácsokat adni segítségével a gyógyuláshoz. Szüleim nagy meglepetéssel, de pozitívan fogadták döntésemet. Meglepődtek, mert családunkban előttem egyetlen orvos sem volt és addig úgy tudták műszaki pályára készülök. Azt gondolom édesapám kicsit eleinte csalódott is volt emiatt. Persze később nagyon büszke volt orvos lányára.
Az egyetemi éveid alatt volt olyan, ami visszavetette lelkesedésedet?
Igazából nem. Voltak olyan tantárgyak, amiknek a jelentőségét eleinte nem értettem, nem láttam át, de szerencsére egy idő után mindenbe találtam érdekességet, hasznosat és onnantól kezdve könnyebben tanultam. Most pedig már azt is látom, hogy ha szorosan nem is tartozik a gyógyító munkához az egészségügyhöz mindenképpen, például a szervezéstan, igazságügyi orvostan.
Ha jól tudom, 6 éves az alapképzés és utána lehet választani szakterületet.
Így van.
A hat év során mikor lett számodra világos, hogy a gyermekorvoslást kell választanod?
Talán az V. évfolyam vége felé. Csak az 5. évben kezdtük tanulni a gyerekgyógyászatot, előtte nem. Ahogy egyre jobban megismertem, úgy éreztem szinte minden szakterület megjelenik benne és emiatt átfogó szemléletet igényel. Talán jobban, mint például a bőrgyógyászat vagy a sebészet. És hát a betegek is olyan aranyosak, őszinték, annyi szeretetet adnak.
Az évek folyamán hogyan kerültél oda, hogy most már saját praxissal rendelkezel immár tíz éve?
A szakvizsgához fekvőbeteg intézményben kellett dolgozni négy évig. Én mindvégig a hódmezővásárhelyi gyerekosztályon dolgoztam és a vizsga után is ott maradtam. Egyre magasabb beosztásba kerültem, amit szerettem, jól éreztem ott magam. Sok fiatal orvosnak segítettem és segítek a gyakorlati munka elsajátításában, de időközben családot alapítottam és ez, valamint egy betegség tette szükségessé, hogy kötetlenebb munkaidővel járó területet keressek. Így öt évig iskolaorvosként dolgoztam három középiskolában, ez idő alatt megszereztem az iskolaorvosi szakvizsgát is. Azonban egyre jobban hiányoztak a kisbabák és a kisgyerekek. Így amikor lehetőségem volt, nyugdíjba menő kolléganőmtől, megvásároltam praxisát. Azóta is itt dolgozom, és úgy gondolom, hogy megtaláltam a számomra legmegfelelőbb munkahelyet.
Ha bármit tehetnél másképpen a pályaválasztásod kapcsán, mi lenne az?
Pályát megfelelőt választottam. Így elsősorban nem is abban tennék jelentős változást. Még a középiskolai időszak alatt készségszinten elsajátítanék egy nyelvet, valószínűleg az angolt, ennek és segítségével több munkahelyen, talán külföldön is kipróbálnám magam. Érdemesnek tartanám a gyerekneurológia szakvizsga megszerzését is, amit elkezdtem, de részben rajtam kívül álló okok miatt nem fejeztem be.
Milyen tanácsokkal látnád el a hasonló pályára készülő fiatalokat?
Nőként, család mellett embert próbáló feladat az orvoslás. Csak biztos, mindennapi segítséget nyújtó háttér mellett érdemes nekivágni. Napjainkban nagy értékű, elismert diploma, amit szinte az egész világon hasznosítani lehet. Annak, aki itthon szeretné kamatoztatni tudását érdemes speciális szakterületet választani és ennek segítségével mérsékelni a fizikai túlterheltséget, az állandó lekötöttséget. Fontos lenne előre tudni, hogy alkalmas-e valaki pszichológiailag erre a pályára, rendelkezik-e elegendő empátia készséggel. Ha az egyetemen nem növelik az ilyen irányú képzést, érdemes lenne ilyen jellegű tréningeken, továbbképzéseken részt venni, mert ez mind a beteg, mind a gyógyítás, mind az orvos szempontjából nagyon fontos.
Köszönöm szépen az őszinte és konkrét válaszokat. Kívánok sok erőt, kitartást további munkádhoz.
Sebők Anna 11.b
|