Gaál Zoltán a Magyar Rádió és Televízió beszédtanára.

Mikor alakult ki benned a szenvedély a beszéd iránt?

Mondhatnám, hogy 1 évesen, mert talán azóta be nem áll a szám. Aztán ez szerencsére feltűnt a szüleimnek és a tanáraimnak is, így kisgyerekkorom óta külön foglalkoztak ezzel a képességemmel.

Milyen versenyeken vettél részt gyermekként, melyek voltak a legjobb eredményeid?

Ebből persze szinte automatikusan adódott, hogy minden létező szavaló- és szép beszéd versenyen indultam, de már akkor is nyilvánvaló volt, hogy nem a színészet, az előadóművészet vonz, hanem a szép beszéd önmagában és a nyelv ügyes használata.

Mi alapján orientálódtál a média felé?  Volt, aki inspirált Téged ebben?

A sors úgy alakította, hogy 1988-ban, amikor a debreceni főiskolán tanítóként végeztem, elindult a Magyar Rádió Debreceni Szerkesztősége néhány nagynevű profival, akik fiatal kezdőkkel akartak létrehozni egy igazi műhelyet. Sikerült. Nagyon büszke vagyok rá, hogy bekerültem egy fantasztikusan agilis, tehetséges csapatba, ahol IGAZI újságírók tanítottak minket a legelemibb dolgoktól kezdve a szerkesztésig, műsorvezetésig.

Milyen érzés volt először adásban lenni, látni magad a képernyőn vagy éppen a visszahallani magad az egyik népszerű kereskedelmi rádió műsorvezetőjeként?

Először megszólalni a rádióban, ( ha valakinek ez a dédelgetett vágya és a példaképei bemondók) maga az eufória. Azért hangsúlyozom ezt, mert sok jó beszédű, szép hangú ember iszonyodik a gondolattól, hogy mikrofonba beszéljen és alkalmasint százezrek hallják. Televízióban mindig visszanéztem magam, de  – tudom ezt nehéz elhinni –  csak azért, hogy a hibát keressem és legközelebb ne kövessem el.

Milyen műsorokban dolgoztál? Ezek közül mi állt hozzád a legközelebb és miért?

A csodálatos debreceni stúdióban mindent meg kellett és lehetett tanulni a rádiós szakmáról. Interjú, riport, hír és tudósításírás, élő beszélgetés, szerkesztés, műsorvezetés. Aztán persze kiderült menet közben, ki, miben a legjobb. Ezért, - mint a legtöbb kollégám – én is válaszút előtt álltam. ’98 volt a kereskedelmi rádiók nagy éve. Elindult a két nagy, külföldi tulajdonú, óriási tapasztalattal rendelkező és tőkeerős zenei rádió, a Danubius és a Sláger. Az utóbbival találtuk meg egymást és 6 évig lubickoltam abban a típusú rádiózásban, ami Amerikában már 50-60 éve bevált és úgy működött mint egy precíziós műszer. A varázsa az, hogy a hallgató könnyeden csevegő műsorvezetőket hall rengeteg zenével körítve, de minden szó, zene, promóció, játék, percre kiszámítottan hangzik el a legnagyobb hallgatottság  érdekében. És emögött rengeteg felmérés, és piackutatás áll. Hatalmas iskola volt. Azért a televíziós munka is izgatott. Szerencsém volt olyan „békebeli „ beszélgetős magazinműsorokat vezetni, mint az Ablak, Főtér, Szieszta, Tízórai, vagy egy igazán nagy vállalkozás, a Duna tv, Magyarok című utazós műsora, amivel bejártuk Európát. Lehet kedvesebb emléke egy tévésnek, mint a téli Stockholmban, JAPÁN hölggyel beszélgetni MAGYARUL arról, hogyan tanította Kodály Zoltán az anyukáját Budapesten? ha más mondja, el sem hiszem...

Rádiónál dolgozni miben másabb, mint televíziónál?

Talán mert rádióban tanultam a mesterséget, mindig többre értékeltem a rádiózást. Ott egy személyben felelsz mindenért amit alkotsz. A riportjaidra magad készülsz, te rögzíted, te vágod meg. Ha műsort vezetsz, te kezeled a technikát, kezedben az adás. Az eszközöd a hangod, a beszéded. A televíziós munka szinte kivétel nélkül csapatjáték. Szerkesztő, rendező, gyártásvezető, operatőr, világosító, sminkes dolgozik veled és rajtad, hogy jól teljesíts. A teljesítmény, amit a néző értékel (vagy nem), nem egészen a tiéd, hanem egy csapaté. És lássuk be, szép külcsínnel sok értéktelen dolog válik eladhatóvá. A rádióban nem lehet nagyokat „kamuzni”.

Te voltál 2009-től a 2012-es megszűnésig a Magyar Légiközlekedési Vállalat hangja, napjainkban is számos világmárka reklámjához adod a hangod. Tudnál mesélni arról, hogy milyen volt a MALÉV hangjának lenni ez miben volt másabb, mint egy reklámot felmondani?

Ha egy nagy cég, vagy márka téged választ „hangnak” az megtisztelő. A te felelősséged, hogy mit vállalsz el. Onnantól azonosítanak a márka imidzsével. A MALÉV azért volt különösen kedves, mert az utolsó új MALÉV gépeken én mondtam a biztonsági szöveget. Rengeteg ismerős jelezte, milyen jó érzés volt felszálláskor tőlem hallani, hogy vízre szálláskor merre keresssék a vészkijáratot.

Mi volt a legnagyobb elismerés, amit eddigi pályafutásod során kaptál?

A gimnáziumi és a főiskolai Kazinczy-érem, és 1997-ben a legszebben beszélő magyar rádiós díja. A legesleg az volt, mikor 1988-ban az egyik nagyhírű újságíró azt mondta a szintén nagynevű kollégáinak, hogy: „ vegyük fel a gyereket, ebből még lesz valami”.

Milyen tanulmányokat folytattál ahhoz, hogy most sikeres beszédtanár vagy? Milyen tapasztalataid vannak, amiket át tudsz adni a tanítványaidnak?

Az én tudományom, a szakma legkülönbözőbb területein eltöltött  25 év. Az a rengeteg tapasztalat, amit csak a mikrofon mögött lehet megszerezni. Az a képesség, hogy bármilyen hangulatban mész dolgozni, a nézőt/hallgatót ugyanúgy szolgáld ki. Senkit nem érdekel és nem is kíváncsi rá, hogy a villamoson a lábadra léptek és ezért mérges vagy. Ha a papírjaid kint maradtak, a stúdió összes számítógépe lefagyott, a rádiónak minden körülmények között szólnia kell, oldd meg! Tehát van egy nagy adag tapasztalat és ehhez a logopédia tudományát tudom hozzátenni. Mit és hogyan mondj JÓL! Meg tudom mutatni, hogy én hogyan csinálom, de megtanultam tanítani is, hogy TE hogyan csináld jól. Ezért vagyok most a közmédia beszédtanára és ez nagy tisztesség, mivel a magyar médiában egyedül itt működik erre hivatott testület kiváló tanárokkal.

Beszédtanítás közben milyen kihívásokkal nézel szembe? Mennyi idő mire valaki mikrofon mögé ülhet beszédtechnika terén, mennyire rögös út vezet a vizsgához illetve a képernyőig?

Természetesen mindenki más képességekkel, hangi adottságokkal és előképzettséggel érkezik.  Ezért rendkívül nagy az eltérés a képességek közt.  Az MTVA nagyon szigorú rendszere szerint engedély nélkül nem lehet megszólalni. A munkám attól érdekes, hogy a kevésbé jól beszélőkön mindig lehet csiszolni, - sokszor hatalmas lépésekkel – az eleve szépen beszélőket meg élvezettel lehet még csiszoltabbá tenni.  És szívesen jönnek! A beszédtechnika élvezetes, néha játékos és sokszor meglepő, ha a kolléga felfedezi azt a képességét, amiről eddig nem tudott.  Ami különösen érdekessé teszi  a munkámat, hogy nem csak a kollégáimmal foglalkozom. Tavaly nyáron egy nemzetközi szépségverseny „lányait” tréningeztem, mert a közhiedelemmel ellentétben ott sem a „világbékével„ lehet tarolni bemutatkozásnál.

A szabadidődben milyen műsorokat szeretsz nézni, hallgatni, milyen „médiafogyasztó” vagy ?

Szeretem a hírműsorokat, a legkülönbözőbbeket, mert sok különböző vélemény segít abban, hogy sok oldalról lássam a történéseket és eldönthessem, hogy mivel tudok azonosulni igazán és mivel nem. És persze az állatos filmeket, mert azokat ki nem szereti???!

Végezetül, milyen tanácsaid vannak annak, aki média - kommunikáció szakra szeretne felvételizni?

Bár azt tapasztalom, hogy sokan a médiából csupán az ismertségre vágynak, tájékozottság, tudás és szakmai kíváncsiság nélkül fölösleges ezzel a pályával foglalkozni. Az igazi szakma kiveti magából a tájékozatlan, lusta „hangembereket”. Olvassatok mindent! Könyveket, hírportálokat, blogokat, hirdetést a megállóban, akármit. Egy idő után rá fogtok érezni, hogy mik azok az információforrások, melyek segítenek eligazodni a mindennapokban. Felvételin pedig legyetek naprakészek! A leggyakoribb kérdés: „ Mit hallottál a tegnap történt ...-ról? „

Hétköznapi tanácsom, ami bármikor bejön:  beszéljetek lassabban, a hosszú magánhangzók legyenek tényleg hosszúak. A társaitok meg fognak lepődni!  Ami pedig a trendi szóhasználatot illeti: nem érdemes feltétlenül mindent átvenni.  Hogy példát mondjak: égnek áll a hajam, ha valaki egy mondatban ötször süvíti a fülembe,

hogy : „HALLOOOOOD???!”

Ugye ismerős?

Köszönöm szépen az interjút! Nagyon sok sikert kívánok a jövőben!

Készítette: Barta Zsófia 11.b

Képek forrása: Gaál Zoltán