40 éves munkás múlt
Sokak számára a munka szükséges rossz, akadnak azonban emberek, akik szeretik munkájukat. Az én nagypapám mindig büszkén mutatta az ácsszerszámait, mikor megkértem, hogy meséljen nekem valamit a múltról. Ezt a fajta lelkesedést példaértékűnek találom, ezért az interjúmat is vele készítettem.
Dékány Viola: Mikor határoztad el, hogy ács leszel?
Dékány Ferenc: 1948-ban, mikor elvégeztem a nyolc elemit, bevittek egy kirándulásra Szegedre. A színházzal szemben volt egy orosz pontonhíd. Akkor építették a Rákosi Mátyás-hidat, ami most a Belvárosi-híd. Láttam, ahogy nagy fújtatókkal melegítik a vasszegecseket, majd egy ember fogja, feldobja, a másik meg a magasban elkapja. Komolyabb volt, mint egy akrobata mutatvány. Majd így odateszi pár másodpercig. (Kezével mutatja hogyan.) Azok a szegecsek azóta is tartják a hidat. Ekkor lopta be magát a szívembe a munkásosztály. Szüleim egyszerű földművesek voltak, én azonban elhatároztam, hogy az iparban akarok dolgozni.
D.V.: Miért pont ács lettél?
D.F.: Akkor két lehetőségem volt. Vagy bányász, vagy ács leszek. Anyám óvott attól, hogy bányász legyek. Akkor el kellett volna hagynom a családot és Tatabányára, Komáromra utazni. Mint az az elemi osztálytársam, aki bányásznak ment, és majd csak 30 év múlva, a szülei halála után jött vissza Vásárhelyre, a „paraszt Párizsba”. Motivált a
famegmunkálás iránti vonzalom, meg aztán dédnagyapám is ács volt. Ő építette 1776-ban azt a házat, amelyben aztán még én is laktam. Ő már akkor ács volt. Nem jobbágy! Kiverekedte magát a jobbágysorból és Erdélybe járt ácsmunkát végezni. Máig megvan az a keresztvágófűrész, amit tőle örököltem.
D.V.: És használtad is, vagy csak megőrizted?
D.F.: Persze, használtam. Az építkezéseknél, meg tudod a kertben a filagóriát, azt is azzal építettem.
D.V.: Hol tanultad az ácsmesterséget?
D.F.: Na várjál, 1950-ben elmentem segédmunkásnak. Később a mohácsi Ipari tanuló Intézetben kemény elméleti oktatást kaptam. A szakmunkásvizsga letétele után idős ácsmesterek és szakmunkások mellett dolgoztam. Nagyon sok mindent tanultam tőlük.
D.V.: Hol folytattad a munkát?
D.F.: 1954-ben be kellett vonulnom a szolnoki Légvédelmi Tüzérségre. Ott 2 év katonai szolgálatot kellett teljesítenem. Ezután 1991-ig, a nyugdíjazásomig az ács szakmában dolgoztam. Az ezt követő tíz évben az öreg munkatársakkal erőnkhöz képest kisebb tetőmunkákat végeztünk.
D.V.: Milyen volt a munka?
D.F.: Megerőltető. Huszonöt éven keresztül minden nap kitekertem a Népkerthez. Ott beadtam a biciklimet a biciklitárolóba. Akkor még a MÁV 24 órás szolgálatban őrizte a bicikliket. Ekkora lakat volt a biciklitároló „ketrecen”. (Megint emeli a kezét, és mutatja.) Miután lezártam a biciklit, a forgalmi iroda előtt felakasztottam a kulcsot. Este aztán onnan levettem. Nagyjából 300 forintos szerződést kötöttem egy évre a biciklire. Szóval huszonöt éven át minden nap bejártam Szegedre. Este, munka után pedig haza. Bár volt, hogy még szülőire is bent kellett maradnom. Mire hazaértem, nagyon elfáradtam.
D.V.: Mi volt a legrosszabb a munkában?
D.F.: Az, hogy a nehéz tervidőszakban rossz időjárási körülmények között is dolgoztunk.
D.V.: És mi volt a legjobb?
D.F.: A legjobb? Az, hogy az egyszerű embereknek tetőt csináltunk a fejük fölé.
D.V.: Tudnál olyan különleges építményeket felsorolni, amelyeknek az építésén részt vettél?
D.F.: Igen. A Szegedi Házgyár építkezésén ott voltam. Meg a Szegedi Színház rekonstrukcióján is. Várjál, még eszembe jutott. A szentesi Erőtakarmánygyár építésén is részt vettem. Meg természetesen magánszemélyek házait építettük.
D.V.: Emlékszem, hogy amikor kicsi voltam, és épült egy ház a közelben, amelynek építésén te is ott voltál, egyszer egy nagy ág volt a házra felállítva, tele zsebkendővel. Az milyen szokás?
D.F.: Úgy hívják, hogy zöldág. Mások másnak is nevezik, de mi maradjunk a zöldágnál. Az a szokás, hogy a tetőn dolgozó és az építő munkában résztvevő személyek a cserepezés munkálatának megkezdése előtt egy nagy faágat állítanak a ház ormára, tele zsebkendővel.
D.V.: Mennyi ideig marad az ott?
D.F.: Három naptól egy hétig terjedő időszakig. Aztán mindenki, mármint az ácsok, meg a többi építőmunkás kap egy-egy zsebkendőt emlékbe. A kőművesek munkája ezután kezdődik. Ők aztán másfajta jutalmat kapnak a munkaadóktól. Ez a mi szokásunk.
D.V.: Tudnál említeni egy-két elmaradhatatlan ács kelléket?
D.F.: Na, várjál. Van a szekerce, aztán a fejsze, fűrészek. Most ne menjünk bele, de három féle fűrész van. Az egyik például a keresztvágó fűrész. Fontos még a szegtáska. Meg persze colostok és ceruza.
D.V.: Köszönöm az interjút!
D.F.: Örülök, hogy segíthettem. Legalább ez is megmarad az utókornak.
Dékány Viola
|