Szia Papa! Kérlek, meséld el nekem, mi volt az első nagy fordulópont az életedben, amikor úgy érezted, hogy most megváltozott körülötted minden!

Kedves Ákos! Életem első nagyobb fordulópontja 16 éves koromban történt, amikor egyszer csak elhatároztam, én artista leszek. Mindig is kerestem a kihívásokat, szerettem tornázni és sosem féltem a magasságtól, ezért esett a választásom erre a sportra. Eleinte csak edzettem, majd a környéken dolgozó cirkuszi mesterektől tanultam meg a gyakorlatokat, szaltókat, fogásokat és naponta több órát szorgalmasan gyakoroltam a társaimmal. Kezdetben még természetesen a hintához erősített biztonsági kötéllel hajtottam végre a feladatokat. Az egyik nap azonban váratlanul, biztonsági kötél nélkül küldtek fel a trapézra, csak egy háló volt alattam, amire eshettem volna. Nagyon izgultam. Én voltam az ugró és a fogó ember volt velem szemben. Szerettem csinálni, élveztem a különböző figurákat, ugrásokat és mikor fent voltam a levegőben úgy éreztem szinte repülök. Ekkor teljesen elmúlt a félelmem, a veszélyérzetem, mintha csak megszűnt volna körülöttem a világ.  20 éves koromban híres olasz artisták figyeltek fel rám és el akartak vinni magukkal, hogy dolgozzam velük együtt. de Édesapám azonban nem egyezett bele, a tanulmányaim befejezésének fontosságára intett, így végül itthon maradtam.

Négy évig artista voltál a tanulás mellett. Esetleg volt valami más elfoglaltságod is?

17 éves koromban, artista társaimmal elmentünk egy ejtőernyős kiképzésre, ami eleinte abból állt, hogy egy teremben edzettünk és egy matracra ugorva gyakoroltuk a helyes kiugrást. Majd pár hónap múlva, eljött a nagy nap. Algyő mellett volt egy kisebb leszállópálya, ott ahol most az olajfúró tornyok állnak. Sosem felejtem el azt az érzést, mikor kiugrottam a repülőgépből. Szabad voltam, mint a madár. Mindenkinek ajánlom felemelő, csodálatos érzés!

Érettségi után, hol folytattad a tanulmányaidat?

Először is be kellett vonulnom katonának, ami két év katonai szolgálatot jelentett. Hiába volt ejtőernyős kiképzésem, az építőipari végzettségem miatt pontonos hídépítő lettem, mivel abban az időben egy műszaki szakemberre, egy tervezőre nagyobb szükség volt a katonaságnál. Több mint 20 pontonhidat terveztem és építettünk meg a helyszínen, illetve egy fából készült völgyhidat. Többnyire Szolnokon és Szentesen teljesítettem szolgálatot a Tisza mellett, de egyszer voltam a Dunánál és Emődön is. Az 1970-es nagy árvíz idején hasznát is vettük az építési tapasztalatainknak. Később, évek múltán is tartalékosként sokszor hívtak vissza még és így elértem a századosi rangot is, mire végleg leszereltek.

Az építészet mellett volt valami hobbid a katonaság után?

6 éves koromban kezdődött a galambok iránti érdeklődésem, ami később szenvedélyemmé vált. Eleinte, szegedi magas szálló galambjaim voltak, de nekem mindig is a postagalambok voltak a kedvenceim. Az tetszett meg a postagalambokban, hogy a világ végéről is hazatalálnak. Ezért elhatároztam, versenyeztetni fogom őket, ami több hónapos felkészítéssel járt. Autóval elvittem 10 galambot Kiskunfélegyházára és eleresztettem őket, mire hazaértem, már régen otthon voltak. Ebből láttam, hogy sikeresen edzettem a galambokat. Az edzésüket úgy kell elképzelni, hogy egy nagy rudat felállítottam a kert közepére és egy piros vagy kockás zászlót a tetejére rögzítettem. Amíg lengettem, a galambok nem mertek leszállni. Így naponta több órán át is röptettem őket és addig le nem szálltak, míg a zászló a levegőben volt. Ennek eredményeként úgy megerősödtek, hogy bátran vihettem őket hosszabb utakra is. Legjobb galambjaim hazajöttek a lengyel tengerpartról, Németországból és Teplice-ből, a mai Csehországból. A legnagyobb sikereimet azonban két alkalommal, Hollandiából induló versenyen értem el, ahol remek időeredményekkel győzelmeskedtek a postagalambjaim. Mindegyik lábára egy sorszámmal ellátott, regisztrált gyűrűt húztak, majd miután hazaértek le kellet vennem a lábukról és egy speciális mérőórába kellet behelyezni, ami rögzítette és igazolta a pontos érkezési idejüket. Később az adatokat a galambász egyesületben egyeztettük a többi versenytárs adataival és innen derült ki, hogy melyikünké volt a leggyorsabb.

Nagyon szépen köszönöm, hogy rám gondoltál Ákos, örömmel mesélek neked máskor is.

Köszönöm szépen Papa, hogy elvállaltad az interjút és időt szakítottál rám!

Boros Ákos