Első felvonás

1. szín

(Gesztenyebáró kastélya. – Gesztenye, Shakhtar és Doneck beszélget.)

Gesztenye báró – Ó barátim, merjem-e mesélni nektek miért ma szívem remeg?

Shakhtar: Csak szigorúan.

Doneck:  Úgy bizám.

Gesztenye báró:  Szívem csak úgy remeg;

Shakhtar: Már mondtad.

Doneck: Remek…

Gesztenye báró: Ne vágjatok közbe, már megyek is tovább, s folytatom! Tehát remeghet is, hiszen van rá oka mert mint hogy tegnap mikoron a városban járok, s szemem táncolt sok ágyason, leányon, egy oly virágszálat pillantottam meg, mely nem nyílik meg akármelyik napnak. Ha méh lettem volna, zümmögő reptemmel hívom andalító nászra. Már sajnálhatom hogy nem tettem, mert elillant a vásári fergetegben. Szőke haja úgy libbent a szélnek mint hatalmas hullám a Duna vizének. S bár tekintetét elkapta, látszott arcának legszebb vonulata.

Shakhtar: Egy szőke nő megigézett? Jó atyád nem ettől féltett? Sírjából nehogy fellépjen, s ordítson, fiának egy ilyen nő igent ne bólintson. S netán ha a frigybe mégis bele menne, a leányt felkeresni hogyan kellhetne?

Doneck: A hölgy tehát honnani?

Gesztenye báró: Nem ismerem hajnalát.

Doneck: Ha sehonnani?

Gesztenye báró: Meg nem eshet, csak szerelmemnek ellent ne tegyen, s hercegnőmmé emelem!

Doneck: Szerelmet szólni ily rövid idő alatt nem lehet csak vonzalmat, de attól ő tőled még borzonghat.

Gesztenye báró: Szerelemben égő szeme nem ezt mondta, mikor rám sütött.

Shakhtar: Bizonyos hogy  képzelődtél. Csak a nap lehetett, mely megvakított.

Gesztenye báró: Szeme volt az mely kék mint a tenger s az ég.

Doneck: Mint? Csak az lehetett, a tenger vagy az ég!

Shakhtar: Én most vagyok ezt hallgatni képtelen. Elfogyott az erőm s sekélyesen érzem magam, mert hogy érzelmes vagy.

(Shakhtar el)

Gesztenye báró: Meny csak, kinek kellesz te. Csak Ő a mindent megnyerő.

Doneck: Talán én is inkább távozom. De mielőtt megyek, kezedbe vágom eme levelet mely belépést biztosít számodra, a Holdszállóba.

(Doneck el)

Gesztenye báró: Orcátlan. Csak így kezembe vágta a beste. Na de ha már így megkért, elmegyek az estre.

(Távozik ő is)

2. szín

( Holdszálló, Eszter Betti és Kitti jönnek beszélgetve)

Betti: Úgy örülök, arcod csak úgy virul, rég láttalak ily boldognak.

Kitti: Mitől van ez?
 

Betti: Szemeden is látszik, mi lehet az oka?

Eszter: Biztosan csak jót álmodtam, szépet szerelemről egész éjjel.

Kitti: Meséld hát, hallgatjuk!

Eszter: (magának) Vagy nem álom volt talán, csak emlékezetem játszik ismét velem bosszúból? (többiekhez) Amit én láttam ott, akármelyik ékszernél többet ér. A szerelem emberi alakban jött felém. Elkaptam tekintetem mint hogy össze ért, s ott hagytam a vásárt.

Kitti: Vásárt mondtál? Hisz az tegnap volt, lehet hogy ő is arra járt éppen. Na de már most tegyük félre a témát hiszen bál jön, sok félnótás, színes ruhák, maskarák, mi kell még? A jókedved csak a magasba lép!

Eszter: Legalább nevét tudhatnám, szemét láthatnám, karomban ölelhetném vagy csak ha a távolban megpillanthatnám.

Kitti: Figyelsz te rám?

Betti: Nem figyel ám! Szemében más csoda jár, képtelen a figyelemre. Azt javaslom hagyjuk itt a ruhát, ha felöltözött magától is letalál.

(Kitti, Betti el)

3.szín

(Óriások országa, Karkarov olvas egy levelet melyet egy futártól ragadott el összes szállítmányával.)

Igor: Mit ír? Mond, ne várass!

Vlagyimir: Ne légy íj türelmetlen, bizonyosan mondja majd.

Igor: De mégis miért várat? A kíváncsiság kifáraszt.

Vlagyimir: Látom már, száját szóra emeli, csak figyeld.

Karkarov: E levéllel bebocsátást nyertem egy bálra a Holdszállóba. Tiberius nagy úr, hallottam már nevét, fontos lehet eme levél, mivel hogy van egy leánya s fiú örököse nem lévén minden vagyont az örököl, kit ha én elveszek, sok aranyat nyerhetek.

Igor: Mind ezt olvastad.

Vlagyimir: No igen olyan mesterség az melyhez te nem értesz.

Igor: Csak nézek mit meg nem mersz szemtelen! Tanultságom messze földön híres!

Vlagyimir: Álmaidban szárnyalsz

Igor: Folytatja, nem hisz az eszének.

Vlagyimir: Csak annak hiszek s az azt súgja elég lesz.

Karkarov: Véleményünk egyezik, s Karkarov ma bálba érkezik. Ti pedig segítetek nekem, máskülönben nyakatokat bitóra köttetem!

Igor: Ha kérésednek lenne külalakja… S jó szándékodnak is…

Vlagyimir: Az Csakugyan Igor szépségével vetekedne…

(Kacagva sarkon fordul, s elillan majd a másik oldalon feltűnik később.)

Igor: Csak nem fárad bele, egyre-egyre kezdi a következő strófát.

Karkarov: Hagyd a zenét a muzsikusokra! Vlagyimir, első tisztem!

Vlagyimir: Első tiszted?

Karkarov: Kocsisom!

Vlagyimir: Kocsisod? Úgy hiszem, valami megülte a gyomrod s az most szádon kívánkozik ki csúfos tréfa képében.

Karkarov: Nem kérlek én semmire, tudd kötelességed!

(Igor eközben törökülésbe ül, kifigurázza Vlagyimir meglepődését.)

Vlagyimir: Tudom kötelességem! Nem egyezik ezzel. Rozsda ette pengémmel ki erre jár megbököm, s támadom. Fákat csavarok ki a helyükről, rájuk dobom. Hatalmas sziklát mit nekem, fejem fölé emelem! De hogy kicsi kocsi elé üljek, s ügető mént tereljek…

(Karkarov tekintetét felemeli, s mély lélegzetet kezd venni.)

Pont kedvemre való! Mikor kezdhetek?

Karkarov: Rögvest

Igor: S nekem mi a feladatom?

Karkarov: Te jó atyámat játszod, hiszen apátlanul megkérnem leánya kezét mégiscsak furcsaság. De tőröd legyen nálad, s inkább mindkettőtöknél. Bejöttök velem, figyeltek nehogy bármi is történjen mi keresztbe húzhatja tervünket. Most menjetek, készülnöm kell. Legszebb ruhát ideteremtem s ajándékot, mit viszek.

(Mindenki el ügyeiket intézni. Majd elindulnak)

Második felvonás

1. Szín

(Holdszálló, Tiberius, bálozók, Kitti, Betti, Eszter.)

Tiberius: Lányom jöjj hát. Halld halk szavam.

Eszter: Hallgatom hát atyám.

Tiberius: Tudnod kell, eljárt felettem az idő. Bár kívülről kívánatos fiatalságom igen megnyerő, belül mégis úgy érzem, a végzet egyre közelebb suhanva jön értem. Ha csak lehajolok, derekam sajog.

(eközben bejön Kitti, Betti, nevetgélnek)

Ha hátra dőlök, szám miatta ugyan csak jajj-og. S tűnhetek vitéznek, délceg daliásnak, fiatalságom elröppent felettem, így szeretnélek megkérni e szösszenetben, hogy mivel fiú örökösöm igen sajnálatos módon nem lévén, szereznem kell neked férjet még ezen az estén. Azt kell hogy mondjam, mikor szíved megdobban, szólj s ha a férfiú uradnak való, részemről a frigy máris helyén való!

Eszter: Atyám meg kell mondjam váratlanul ért s talán legrosszabbkor kérésed. De mint hogy egyetlen gyermeked s mi kevesebb leányod én volnék, így a bálon ha kéred ma férjemre találnék.

Kitti: Elnézést a közbeszólásomért, de a lány talán egy férfit látott épp, ki ha a bálon megjelenne biztosan fényt hozna az összejövetelre.

Tiberius: Úgy, hát miféle csoda ez mi így megnyert, hogy hátfájásomról figyelmed is elment?

Eszter: Csoda is az ám, mely nélkül boldog sohasem leszek talán. Éjt nap alá téve csak ő jár a fejemben. Ételre, italra nem éhezem s szomjazom különben.

Betti: Ha így megigézte, de nem terem képes lesz-e lemondani róla?

Tiberius:  Apja kedvéért azon nyomban!

Eszter: Ha kérése kötelességemmel egyezik. (El)

Betti: Belemegy

Kitti: Bele

Tiberius: Miért ne tenné? Idővel úgyis találnia kell, jobb ha hamarabb mert még megtörténik a csoda. De most térjünk át másra, mert mindjárt itt a vacsora.

(Az emberek elkezdenek jönni be, Betti Kitti beszélget)

Mennyi ismeretlen nép s név, kiket látni sohasem véltem még.

Kitti: Nézd csak azt az uraságot! A festék néki mit ártott. Az izzadtság mossa arcát, s így kipingálva támaszt nem szép látványt.

Betti: Amott pedig a kalapos, a róla alakított képem zavaros. Járása akadozó, mégis tekintélyt parancsoló.

Kitti: Csakugyan helyes megállapítás.

(Vlagyimir közeledik.)

Betti: De csitt. Mi volt ez a hangzavar?

Kitti: Csak villámlott mi megzavart.

Betti: Nem kedvelem a zivatart! De csitt, megint. S ez a nyerítés. Szívem elfogja a fájó félelem.

(Gesztenye báró, Shakhtar és Doneck jönnek.)

Kitti: Az enyémet melegség tölti el, valami közelgő fényesség.

Betti: Már én is érzem, de ott van a rémesség.

(Gesztenye báró, Shakhtar és Doneck belép.)

Gesztenye báró: Tündöklő mennyország, mily fényes csarnok, sok maskara. Félek nem öltöztem ki kellőképpen a mai alkalomra.

Kitti: Aranyozott köntös nem kellő kép?

Gesztenye báró: Elnézést?

Betti: Ő kér, csak említé az uraság kitűnő öltözékét.

(Shakhtar és Doneck kezet csókolnak a hölgyeknek.)

Betti: Társasága is épp oly aranyozott.

Gesztenye báró: Meglehet, jól választottam kísérőim… De átröppenve a szavak fölött csengő ajkú leányok-lányok, titkos ügyben vagyok itt, melyet semmi ember fia ki nem tudakolhat. Leánykérés a célom a bálon, ha a leányt pedig megtalálom a kegyet neki menten felajánlom.

Kitti: Jobbkor nem is jöhetett volna talán, mivel hogy van itt egy ifjú leány, kit  gyötrő álmok rémképében egy ifjú rettent ugyan békességben. Szabadulni tőle képtelen, s bele gondolni is félek vele mi történhet ha elragadja magával a sötétség, félelmesség.

Shakhtar: Zene füleinknek szavaid csengése, így figyelmünk a színre oda tapattanak, ne vesztegesse az időt báró úr, nehogy a hölgyet lecsapják kezéről csúful.

Gesztenye báró: Az meg mégsem történhet! Igaz szavaidra hallgatva mennyünk is be, s célunkat így kitűzve mennyünk hát egyre előre.

(Shakhtar és Doneck kezet csókolnak, majd Gesztenyegróffal el.)

Kitti: Csak egyenesen előre báró úr!

Betti: Már késő, nem hallhatja.

Kitti: Talán mégis, ha még figyelt.

(Vlagyimir a függöny mögé rejtőzik, s onnan fülel.)

Betti: Nem oly biztos, mivel átérezve helyzetét, más esemény vette el eszét.

Kitti: Vajon megkéri-e hercegnőnk kezét?

Betti: Minden bizonnyal, hiszen ezért érkezett, teendője sürgősnek látszott.

Vlagyimir: A pokolba s minden bugyrába (Halkan)

Betti: Szóltál Kitti?

Kitti: Szót sem Betti!

Betti: Biztosan a huzat. Csukjuk be az ablakokat mert még megfázik egy vendég.

Kitti: Megfázás? Az nem lenne szép!

(Vlagyimir vissza illan az óriások országába. Betti, Kitti el becsukni az ablakokat)

2. szín

(Karkarov mély hangon dúdolva készülődik, kackiás bajuszát pödörve, fésülgetve, borotválkozik. Igor ül és figyel.)

Igor: Vidámságod meglepő, ha nem tudnám hogy neked nincs olyan, azt hinném szíved érző.

Karkarov: Sértőek számomra megjegyzéseid. Szívem igenis helyén van, ha lehet kicsit szőrös is. (Folytatja a dúdolást.)

Igor: Furcsa szagot érzek

(Vlagyimir megjelenik fáradtan lihegve)

Vlagyimir: uram! Rossz hírek miket most el kell mesélnem.

(Karkarov abba hagyja a borotválkozást, rettenve fordul Vlagyimirre.)

A bál, hová tartasz, mi már elkezdődött s te váratlan vendégként toppantál volna be, szörnyűségbe torkollik sebtében. El kell indulnunk, mert a leány kezét lecsapják tiédről.

Karkarov: Mi?

Igor: Rettenet!

Vlagyimir: Három férfiút láttam bemenni, kikről két cselédleány kacagva mesélte kihallgatásom közepette, hogy oly szándékkal érkezett az egyik ami neked úgy vélem nem tetszik!

Karkarov: Jól véled! Csapot, papot hátra! Gyorsan, sietve a bálba!

(Mind sietve el.)

3. szín

(A báli forgatag, Tiberius, Gesztenye báró, Shakhtar, Doneck, Kitti, Betti, Holdhercegnő beszélget. A bálozók figyelnek.)

Tiberius: Valóban leányom, csodás összejövetel.

Holdhercegnő: Semmi ilyesmit nem mondtam.

Tiberius: Oh… Bizonyosan a többiek lehettek.

Kitti: Mi sem szóltunk.

Shakhtar: Nem különben, én szóltam. Mily csodás esemény, tökéletes este, remekebb nem is lehetne.

Tiberiusz: Ki ez a kedves úr?

Shakhtar: Shakhtar váljék becsületemre! Küldött! S hogy ki küldött? Nagy báró az, de még nagyobb céllal, miután fel konferálom szaval is azonnal. Gesztenye báró ő!

Gesztenye báró: Tiszteletem a napnál is fényesebben, e ragyogó eseményen. Melyet szeretnék még csillogóbbá tenni.

Tiberius: Érdekes.

Eszter: (Csendben súgva) Ő az!

Tiberius: Ő kicsoda?

Eszter: Atyám! Az álmom…

Tiberius: Vagy úgy, ím érdekesebbnek ígérkezik.

Gesztenye báró: Nem találhatok jobb alkalmat, mivelhogy nőtlenül tengetem életem, s úgy vélem, szerelmem megleltem. Megvallom, leánya az Ön tudta nélkül megnyerte szerelmi csábítással szívem, az pedig most meghalni is képes lehet. (Letérdel) Csak ő lehet, ki örökké szeret!

Tiberius: Hallottam rólad ifjú, s csupa jót, megnyerőt, rossz házad felől nem jött még, úgy is hallottam, vagyonod sem csekély akképp. Van szolgád millió meg egy, neked pedig leányom is kell, az-az egy. De nem bánom, a frigyre úgyis szükségem lesz, melyet benned nyugton meglelek.

(Kitti hangosan sírni kezd)

Kitti: Olyan szép!

Betti: Sosem láttam még ilyen csodás leánykérést…

Eszter: Igen!

(Megindul egy pukedli után a gróf felé. Betti elájul, hatalmas villámlás, görgés, a kaput betörik. Karkarov, Vlagyimir, Igor bejönnek.)

Karkarov: Állj! Csak jó estét. Karkarov volnék, s talán nevemről hallottak sok jót.

Tiberius: Sokat, kevésbé jót… Mi ügye volna erre? Hogy kapunkat úgymond ránk verte.

Karkarov: Bocsánatot kell kérnem, csak siettem, hiszen célom sürget.

Tiberius: Mi lehet oly sürgős?

Karkarov: Az ön családja kérem! Hívhatom papának remélem!

Tiberius: Akkor sem értem.

Karkarov: Leányod épp most nőül kértem.

Tiberius: Áh! Így már mindjárt érthetőbb, modorod mégis lehetne megnyerőbb. Ettől viszont független a leányt másnak már nőül ígértem.

Igor: Kinek személyében?

Gesztenye báró:  Bennem láthatod!

Vlagyimir: Ő volt az ki árthatott.

(Igor kardot ránt)

Igor: A halálra eddig várhatott!

Shakhtar: Nem úgy, állj csak meg, a bárót ha bántani mered, ezerszer sújt le rád kardom s úgy lelkedet a pokolba taszítom.

(Kardot rántva elé lép)

Igor: Ki előttem kardot ránt, vérével fizet!

(Igor Lecsap Doneckre)

Doneck: Porba hulló végtelen virág, kinek ártottam hogy így eltemet a világ? Keblemből most tiszta vizű patak folyik? S levezeti életem folyamát melyben oly sokat vétkeztem hogy meg sem áld.

(Doneck meghal)

Shakhtar: Ne! Fivérem, testvérem, barátom s mi mindenben lesz még hiányom!

(Kardot rántva megy Igor felé)

Igor: Második legyen e napon, kinek virágát eltaposhatom!

(Lecsap ám megakad)

Gesztenye báró: Ím hol elakad véres módszered, méltó ellenfeled bennünk megleled, mit pedig láthatsz már az csak a pokol legsötétebb bugyra mely lesz lelked vérben áztatója!

(Kardjával megtartja Igor kardját)

Shakhtar: S lecsap majdan én kardom, hogy fivérem halálát megbosszulhatom.

(Lecsap)

Vlagyimir: Elhull a porba, ezer pokolba!

(Megragadja a Holdhercegnőt, elillan)

(Hollóvá változik és kiszáll)

Gesztenye báró: Állj meg holló! Gyáva megfutamodásod nem helyén való. A félelem, mi átjárja tested csak alkalmi állapot mit megszüntet kardom, s élted átadod !

Shakhtar: Óh! Mi lesz? Bevégeztetett sorsa? Ennyi lett volna, hogy más szívét nem vonzza?

Tiberiusz: Furcsa sötétség. Meglelé házam, mily tragédia legszebb ruhámban. Hiába vettünk fel szép nyakkendőt, mi itt segít nem mond áldomás köszöntőt. Ha szeretsz báró, hüvelyedből rántod fényes pengédet, s várod hogy a lehetőség ha lebeg, kardot kioltja e hűtlen vendégemet.

Gesztenye báró: Ígéretem szép szó, betartom úgy lesz jó. De utam ismeretlen, fogalmam sincs mire vetemedem.

Shakhtar: Csak az legyen, hogy könnyes szememben társad megleled.

Tiberiusz: Mily furcsa gyöngyözés mit láthatok szemein? Az óriás holttest mint ha tűnne helyette pedig fekete lyuk teremne. Mi lészen e csoda, vajon mi az oka?

Betti: Mi történet (Felébred az ájulásból.)

Kitti: Aludj vissza, jobban teszed ha szád szóra most nem emeled.

Gesztenye báró: Mágikus vér mi szörnyűség lakozhat benne, mi most idetér. Vagy tán út, mely utunkra visz? S a jó vagy a rossz csalfa megcsalatva biztos halálba visz.

Shakhtar: Úgy érzem, nekem már úgyis mindegy. (Bele ugrik)

Gesztenye báró: A viszont látásra. (Mint ha kalapot emelne majd beleugrik.)

Tiberiusz: Ezer szentséget mit felvált ezer borzalom. Leányom karomban már sehogy sem tudhatom. Magam maradok e kétséges világban. Bizalmam csak egyetlen emberben látom, kinek ha sikerül vissza hoznia őt, kezét neki áldom.

(Mindenki el.)

3. felvonás

1.szín

(Óriások országába vezető út a poklon át. Shakhtar és gesztenye báró lehuppannak a földre.)

Shakhtar: Ily borzasztó helyet alig ha láthattunk.

Gesztenye báró: türelmetlenül, alig ha várhatunk. De vajon merre? Két felé visz az út, külön mégse válhatunk.

Shakhtar: Mégsem lenne helyén való. Előre hát, az a legésszerűbb mi választható.

Gesztenye báró: Megyek s te csak kövess.

Shakhtar: Mint árnyékod ha napsugár takar.

Gesztenye báró: Alig hogy eljöttünk, de máris mint ha látnék valamit.

Shakhtar: Nekem tán romlik a szemem hogy nem észlelem. Talán ha közelebb értünk megfigyelem.

Gesztenye báró: Ifjú férfiú, mint ha ásóval ügyködne, földet egyik helyről amoda félre tette.

Shakhtar: Ásó ő, de vajon mit áshat?

1.sírásó: Gödröt

Gesztenye báró: Ökröt, mit áshatna vajon.

1.sírásó: Sírt

Shakhtar: S engem így leírt

Gesztenye báró: Minek okáért ez a sír ide az út mentire?

1.sírásó: Gyűlöletem vezérli kezem ám az úr ki engem el zavart s minden jövedelmemtől megfosztott. Így magamnak ásom vagy neki.

Gesztenye báró: Ki az-az úr?

1.sírásó: Számára ismeretlen.

Shakhtar: Biztosan azért kérdezte, bár ez hihetetlen.

1.sírásó: Gúnyos mosoly szavaid arcképe. Karkarov az kinek folyjon vére! Ha én nem, ő feküdjön ide a sírba.

Gesztenye báró: Minden világos! De tovább. Előre még egy furcsaság. Valamiféle lélek ismét elöl.

Shakhtar: Talán kóbor lovag, ki útba igazíthat minket.

Gesztenye báró: Vagy netán gonosz úton álló, ki majd kardunktól remeg.

Shakhtar: Bölcs remete ki tudását ránk ruházza.

2.sírásó: Csak egy sírásó ki volt urát gyalázza.

Gesztenye báró: Mi jár errefelé? Netán gúnyos járvány mi a szolgálókat fertőzi s elbocsátással fenyegeti?

2.sírásó: Akkor biztosan engem is megfertőzött, ágynak döntött s legyőzött.

Gesztenye báró: Mi oka ennek?

2.sírásó: Jól figyeljen az uraság, egyszer mondom el mi az igazság. Van egy nagy hatalom előrefelé az úton, ő Karkarov az óriás ki megparancsolta egyik éjjen hogy midőn a hold fel jő én vizet merjek a kútról, csak hogy az nem jő. Félelmemben mit tehettem, eljöttem s sírom ásom, mert nekem ezen a világon már nincsen maradásom. Családom sincsen már, mert a gonosz óriás elpusztította mi nekem fontos. Így ha volna valaki aki az órás nyakát metszené hálám élete végéig üldözné.

Gesztenye báró: Azt az urat keresem én! Merre kell mennem hogy megtaláljam, s szeretettem megmenthessem?

2.sírásó: Csak egyenesen tovább. De mielőtt elindul e kulcsot vegye át. A kulcs nélkül órások országát nem lehet elhagyni. Így is csak a poklon át.

Shakhtar: Köszönjük, megyünk is tovább.

Gesztenye báró: Furcsálló tünemény. Szemem ismét mit lát? Biztosan egy sír ásó ki ássa maga sírját.

Shakhtar: Arra mondok egy imát.

3.sírásó: Kit imád?

Shakhtar: Az urat hogy ily tehetetlenséget ad.

Gesztenye báró: Kit tisztelhetünk?

3.sírásó: Csak egy szegény ember ki könyvtárat égetett s kedvére magának halállal tehet.

Gesztenye báró: Egy könyvtár miatt mi balul felgyulladt irányítása alatt. Sírt ásni azért mégsem szabad!

3.sírásó: De, ha azért amúgy is halál a jutalmad.

Shakhtar: Csak nem egy óriásnak vagy oltalma alatt?

3.sírásó: Akképp! Zsarnok az. Kutya. Ha valaki belőle vért fakasztana, sorsom alárendelném minden tudásom keze alá tenném.

Gesztenye báró: Utam arra megy épp, az óriás rabul ejtette kedvesemet én pedig féltem őt. Oda sietek, ha kell várat rombolok, kaput török de a szeretettem rabsága nem lesz örök!

3.sírásó: Csak vigyázzon, vigyázzon. Erős és hatalmas ki elrabolta a hercegnőt.

Shakhtar: Volt szerencsénk vele összemérni erőnk.

Gesztenye báró: Ám mégis ismét szükséges lesz, és minden fortélyunk is köteles lesz részt venni a párbajon.

3.sírásó: Akkor a sírásást folytatom. Remélem a lyukakban nem önöket láthatom.

(Gesztenye báró, Shakhtar előre az úton el.)

2. szín

(Óriások birodalma. Karkarov próbálja a hercegnőt jó kedvre deríteni, mivel hogy el akarja venni. Közben szolgálók sündörögnek föl s alá.)

Karkarov: Drága hercegnő, kit Karkarov imád. Hogy itt lehetsz arra mondok egy imát, ám szemed mégis rossz kedvről ad sejtelmet számomra, így örömöm nem teljesedhet ki nászomra. Mi lehet az oka hogy kedved mozdulata ily hamar a jóról rosszra változtatta?

Eszter: Talán a durvaság mi kedvem e helyen így elváltoztatta.

Karkarov: Durvaság? Vajon melyik uraság?

Eszter: Kiben önt tisztelhetem.

Karkarov: Szóval tisztel. (Nevet.) talán mint urát?

Eszter: Még mit nem? A csodát!

Karkarov: Értem… Hogyan is tisztelhetne még ilyes fajtaképpen mert hogy nőül még nem is vettem magát akképpen hogy törvény és szokás kívánja.

Eszter: Törvényről és szokásról rebeg az ki nőt rabol éjszaka a városba…

Karkarov: Netán az lehet csak a baj hogy éjszaka tettem. Menten elrabolhatom nappal is hogy egy szava se lehessen.

Eszter: Nem is lesz, de magának sem mert ha a jegyesem ránk talált, kardot ránt s kiált. Az óriásból csak annyi marad kinek a feje a törzsétől levált.

Karkarov: Ne gondolja akképp, hogy holmi féreg ember, kinek kardja van s hangja remek. Ettől az enyém azért még nem remeg. A kis hős pokolba fog távozni, honnan elég könnyű elkárhozni, feljőni viszont elég nehéz. De ha ő még ehhez is elég merész, mire még egyszer szertenéz ismét ott találja magát hiába tervezi hogy kardot ránt reám.

(Eltűnik mérgesen. Eszter állva néz.)

3. szín

(Gesztenye és Shakhtar a pokolban sétálnak végig a holtak folyamához érve.)

Gesztenyebáró: Óh! Itt e folyó mely utunkat állja mint ősi strázsa. Fegyverét tán halottak képezik hogy ilyen siralom ének mi ott a folyóban létezik?

Shakhtar: Furcsa dal, s hogy mit takar, nem más lehet ez mint a holtak folyama mi minket akar.

Gesztenye báró: Rettenet! Félelmetes, rémes.

Shakhtar: Ott egy révész.

Gesztenye: Szerencsénk hogy szemed ennyire éles. Hé révész. Hallgass ide, kapsz két tallért ha átviszel a vízen minket sebtében.

Shakhtar: Nem hall, talán süket. Jó uram hallgasson ide!

A révész: Nem vagyok siket.

Gesztenye báró: Azonmód sérelmem valóban sajnálom.

Shakhtar: Talán megbántottad, Oly morcosan néz, jókedve kihez te szólsz azonnal elvész.

A révész: Nem rossz a kedvem!

Shakhtar: Úgy bocsánat részemről.

A révész: Átviszem önöket ahogyan kérték, ám a két tallért kérem előre ahogyan megígérték. Ne nevessék mert nem hiszem, hogy midőn lábukat a csónakból kitették lesz idejük vagyonukat reám ruházni . Tessék.

Gesztenye báró: Talán rossz járja a környéket hogy ily óvatos?

A révész: Csak az óriás Karkarov.

Shakhtar: Hiszen az remek!

A révész: ő lesz az ki az uraságtól remeg?

Gesztenye báró: Ő, így hát addig élje fényes kis életét míg a Gesztenye báró ki nem próbálja hangos kísérletét, s ha ránk küldi rémes kíséretét, megízlelheti mind a pokol rémes ízét.

A révész: Lassan át is érünk, adják csak a vagyonom melyet félre tehetek hogy későbbi napokon el italozhassak egy asztalon. (Átadják a pénzt.) Köszönöm igazán, de még mondok is valamit ami nem éppen vigasz. A minap éppen két óriást vittem át ki pimasz. Az egyikőjük igen sebesült meglehet szórta szörnyű szemtelen szavait hogy valakit eltemet. Akármennyire is bátor a két úr, vigyázzon magára s erre itt van ez a medalion melyet a közülük vezérnek tűnő ejtett el.

Gesztenye báró: Eme kincsben hercegnőm szemét vélem felfedezni. Ki nem lehet karomban. Menjünk hát küldetésünk befejezni!

Shakhtar: Hiszen még nem is volt karodban…

Gesztenye báró: De még lehet, s hogy így legyen ha a hajó megáll belőle két harcos kiszáll, nincs már mi megállít minket meg keressük mi elveszett. A kincset.

Shakhtar: S ha az út hátra felé visz?

Gesztenye: Az ember mi mindent el nem hisz.

(Kiszállnak, előre mennek már látnak is egy hatalmas ódon kastély várat.)

Shakhtar: Szemem tán káprázik? Vagy ez a vár akkora hogy már látszik?

Gesztenye báró: Nagyon úgy látszik hogy meglehet, lábaim csak úgy bele remegnek.

Shakhtar: Valóban rettenet, s egy ekkora háznak télen fűtésül mi szolgálhat?

Gesztenye báró: Úgy hallottam erdő irtó munkát végeztetnek arrafelé az óriások a legyőzött népekkel.

Shakhtar: Ilyes zsarnok él erre felé és senkit sem érdekel?

Gesztenye: Mert mindenki csak énekel, jaj szót senki sem hallhat, így senki sem dönti meg a zsarnoki hatalmat.

Shakhtar: Ámulok csak hogy ilyen lehet, szolga sorba taszítják a környező népeket. Ha ez az igazság úgy tényleg nem lassulhat járásunk. Meg kell Meg kell menteni az itteni népeket.

Gesztenye báró: A lányról se feledkezz el kérlek!

(Elöl az úton megpillantanak egy fiúz ki furulyájával egy gyümölcsöt próbál leverni.)

Shakhtar: Ott elöl! Miféle lélek?

Gesztenye báró: Egy fiú ki az almáját a fán hagyta. Fiú ne légy csacska!

Fiú: Segítsen kérem az uracska.

Shakhtar: Leszedjük máris, legyen nyugodt.

Fiú: Hogyan is lehetnék én nyugodt? Három napja nem ettem, gyomrom csak úgy korog.

(Leveszik neki.)

De jó tett helyében jót várj, hallottam a két úr erre felé miben jár.

Gesztenye: Csak csizmában mint a többi.

Fiú: Nem a lábbelire gondolok elsőre, hanem hogy a zsarnokot jöttek elküldeni örökre. Ha ez igaz, mit a fák mondtak, fogják e furulyát. Ha megfújják hangja olyan szép szót hallat hogy menten kinyílnak a virágok is a legsötétebb este.

Shakhtar:  Köszönjük a csodás hangszer mely minket hangjával majd megtisztel.

Fiú: Örülhetek ha ennyivel is önök elé járulhatok.

(Elfut)

Shakhtar: Menjünk is tovább, hiszen a nap mindjárt éjt kiált.

4. Szín

(Az óriások kapuján át bejutnak a várba a kulccsal kinyitva azt. Karkarov, Igor és a hercegnő jönnek.)

Eszter: Gesztenye báró!

Gesztenye báró: Eszter!

Karkarov: Karkarov!

(Kardot ránt és a Gesztenye báróra ront.)

Így hogy rám találtál, halálodra is rá találtál. Véged hiszen véreddel fizetsz hogy itt beléptél. Vagy talán távozol? Siess!

(Gesztenye báró védi az ütést.)

Gesztenye báró: Így rám támadni elég merész. Erősebb vagyok, láthatja ki szerte néz!

Karkarov: Szavaid erősebbek igaz, testednél! Mi vagy te, csak pimasz. Reggelim sem tálalhatnád csak a latrinámat pucolhatnád. S ha ezek után is még valakinek érzed magad, nem fogod érezni a fejed alatt a nyakad!

Eszter: Jaj mily rémes tett. Tényleg ötletként jutott eszébe hogy ez nem rémes terv.

Karkarov: Csak véres

Shakhtar: Rémes

(Ő is kardot ránt Igort leszúrja)

Karkarov: Ha hát egyedül, ám legyen csak nekem marad fent a nevem!

(Shakhtart elüti hogy arrébb repül, Gesztenye báró megvágja eközben.)

Véremért véreddel fizetsz nemkülönben. Elintézlek téged is és a hercegnőt feleségemmé teszem!

(Egy kard csapás)

Gesztenye báró: Más jegyesét elrabolni kívánod! Nevem lesz az utolsó mit kiáltod. Félő hogy életed bevégeztetett, mondj egy imát és végy mély lélegzetet!

(Még egy kardcsapás)

Karkarov: Nyelved forgása éppen olyan ékes mint a nap korongja mely délben olyan fényes, ám mégsem hat meg halk szavad, mert az én tetteim kenterbe verik hatalmadat!

(Kardcsapás, Gesztenye báró térdre rogy)

Gesztenye báró: Lesújtott hát reám kardod. De még se hidd azt hogy ezzel egyedül maradhat hatalmad. Utolsó erőmig küzdhetek, míg a zsarnokság méltó büntetését elnyered.

Karkarov: Rád emelem éles fegyverem, életed utolsó pillanatait én bevégezem.

Gesztenye báró: Csak téged nézlek szép Eszterem, nincs más kit nézhetnék szívemben. Helyed megmarad mindörökké bennem, s neved hordom magamban ezer év veszedelemben.

(Karkarov lesújt)

Shakhtar: Karkarov lesújt, s a báró a porba hullt. De nem maradhat így sehogy sem nekem, kardom én is a fejem felé emelem!

(Shakhtar lesújt)

Eszter: Karkarov is porba hullt. Mire jó ez a vérontás?

(A földön fekvő Gesztenye báróhoz fut.)

Titkos éjszakákat vissza sírok mikor szerelmünk mint tarka lepke szállt az éjben remegve. Temesselek? Ilyen hamar mikor kezem még sehogy sem akar csak ölelni téged. Kezembe kardot kérek, magam életének vetek véget!

(A tőrt magába döfi.)

Shakhtar: Ne, mily drámai vég! Ahogyan a tőr kebledhez ért, életed elrepült szellővel tova, de vigasztalóul jó helyen van ha a báró úrtól nem kell elválnod soha. S én? Hová tovább. Vissza az apához az üzenettel, hogy leányára várnia már nem kell. Nem félelemből teszem, de mégis megtorpan kezem mikor az irányt mutatni merném, eszem azt súgja ne menjél. De vissza kell mennem, kötelességem mindenki tudtára adni, ha meg is haltak jó ügyért tették, egy zsarnokság ismét véget ért, nem úgy a szerelem mely kiteljesedett s földön túlivá lett.

(Függöny, mű vége)