Az első kérdésem az lenne, hogy miért is választottad ezt a pályát?

Kislány koromban tanítónő akartam lenni, és egészen a gimnázium 4. osztályáig ezt mondtam ha megkérdezték: Mi leszek, ha nagy leszek? Azután a jelentkezési lapok leadási határideje előtt – magam sem tudom miért, és hogy hogyan jött a gondolat – Szarvasi Óvónőképzőt jelöltem meg. A mai napig nem bántam meg. Jó döntést hoztam.

Mi az, amit igazán szeretsz a munkádban?

Nagyon sok a sikerélmény. Az óvodások nagyon kíváncsiak és nyitottak, és tele vannak szeretettel, vagy éppen annak a hiányával. Nincs két nap, ami egyformán telne, és mindig tudnak meglepetést okozni. De a legfantasztikusabb az a csend, amikor leülünk a szőnyegre foglalkozni, vagy egy témáról beszélgetni. Várakozásteljes, kíváncsi csend ez.

Van esetleg negatív oldala is a munkádnak? Ha igen, mi az?

A sok felesleges utasítások formájában ránk erőltetett adminisztráció, az egyik napról a másikra elkészítendő anyag, amit papírnak írunk, de a munkánkat nem mozdítja elő, sőt attól vesz el időt. Talán még az, hogy a napi munka és felkészülés után, úgy gondolom, bennünket jogosan megillető szabadidővel nem mi rendelkezünk.

Mi az, amit nehéznek tartasz a szakmádban?

26 év szakmai tapasztalat után – remélem, nem hangzik önelégülten – már nincs nehéz feladat és nap a gyerekek között. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindent rutinból csinálok. Törekszem a megújulásra, hiszen a változatosság mindenkinek, a gyerekeknek is sokat ad. Projekt módszerekkel dolgozom, ami színessé és érdekessé teszi napjainkat, legalábbis ezt tükrözi a gyerekek visszajelzése.
A nehézséget inkább az jelenti, hogy az imént említett fölösleges adminisztrációs munkát összeegyeztessük a napi szakmai feladatokkal, ami tekintve a foglalkozások komplex jellegét, így sem kevés.

Mit gondolsz, az általad felsorolt okok miatt meddig tudod a hivatásodat művelni?

Nem tudom. Amíg hagyják…

Igyekszem magam fiatalon tartani és pozitívan gondolkodni, de én még nem láttam a pályán, illetve nem ismerek 62 éves pedagógust. 57 éveseket láttam már nyugdíjba menni, de ők már ilyen fiatalon is kissé fáradtak és megtörtek voltak. Nem tudom, hogy 62 évesen lehet-e egyáltalán ilyen elvárásoknak megfelelni.

Az óvódás gyerekek nevelése és oktatása mennyiben tér el az iskolásokétól?

Azt gondolom, hogy nagyon. Bár sokan azt gondolják, hogy ez nem olyan nagy kihívás, hiszen kicsi gyerekekről van szó, azonban a végén mindig kiderül, hogy nem is olyan könnyű „egy zsák bolhát” összetartani. Tekintettel kell lenni a 3-6 évesek pszichikus fejlettségére. Figyelmük rövid ideig köthető le, gondolkodásuk cselekvésbe ágyazott. Vagyis azt érti, amit csinálhat is. Döntéseik érzelem vezéreltek, érdeklődésük szerteágazó.

Ha jól tudom az oktatás kompetencia alapú az óvodában. Tudnál erről mesélni egy kicsit?

Amikor bevezettük óvodánkba a kompetencia alapú oktatást, egy ezzel kapcsolatos pályázatnak én voltam a vezetője és egyik megvalósítója, ráadásul ezzel egy időben az ELTE-re jártam a másoddiplomámat megszerezni ebben a témában, ami nagyon sokat segített, és n agyon sok plusz információt adott.  Így tehát az elmélet és a megvalósításból eredő tapasztalatok együtt haladtak. Talán emiatt is mondhatom, hogy én elkötelezett híve vagyok.
Röviden szólva: működik.

Utoljára még azt szeretném megkérdezni, hogy valójában hogyan is valósul meg az integráció?

Nagyon nehéz kérdés, mivel fejlesztőpedagógus a másik szakterületem, és az „integrációt a hátunkon visszük” nap mint nap, talán megfogalmazhatom ezzel kapcsolatban a nézeteimet. Fontos és szükséges az integráció, de nem minden áron, Csak a józan ész határain belül, és nagy körültekintéssel. Véleményem szerint egy mozgásfogyatékos, vagy enyhe hallás illetve látás fogyatékos integrációja nagy odafigyeléssel megoldható, de egy értelmi fogyatékos gyerek integrációja lemaradáshoz, csalódáshoz, önértékelési problémákhoz vezethet, és ez senkinek sem jó. Sem a gyermeknek, sem a szülőnek, sem a pedagógusnak. Az óvoda légköre befogadó, és „még” nem teljesítmény centrikus, de a különbség és lemaradás nagycsoportban is szembetűnő, ami 1-2. osztályban tovább nő.

                                                                                             Varga Ákos