• Hogy kezdődött nálad, az asztaloskodással való foglalkozás? Mikor és miből jöttél rá, hogy szereted ezt csinálni?

• Valószínűleg a nagyapámtól ered ez az egész, aki asztalos volt, és nálunk is tárolt egy csomó faanyagot. Én akkor találkoztam először ezzel az egésszel, és akkor alkottam kisebb dolgokat. Kezdetben mondjuk, annyi szöget ütöttem egy egyszerű deszkába, amíg úgy nem nézett ki, mint egy sündisznó. Aztán készítettem apróbb tárgyakat is, kisrepülőt, hajót.
  Már régebben is így volt, és most méginkább úgy van, hogy amint meglátok egy fadarabot, az szól hozzám, s rögtön lehetőségek tárháza tárul elém, hogy mi szeretne lenni a fa, hogy mi lehetne belőle. Sokszor elsőre csak a különlegességét fedezem fel, s évekig rakosgatom, mire kiderül, hogy mivé is válhat.
  Aztán valahogy elcsöndesedett ez az egész, így aztán ennyiben is maradt az asztalosi pályafutásom.

• Ha már gyerekként is ennyire szerettél ilyesmiket alkotni, miért nem tanultál asztalosnak, vagy választottál művészeti iskolát?

• Hát az ember ugye kamaszodik, így a bulik kerültek előtérbe, a művészetek helyett. Persze továbbra is csinálgattam apróbb dolgokat, például karácsonyra, de komolyabban nem foglalkoztam vele. A gimnázium mellett nem is maradt rá túl sok időm, az iskolát pedig nem hagyhattam ott. A szüleim se örültek volna túlzottan, ha a festést és faragást választom, a véleményük szerint hasznosabb és jobban jövedelmező tanulmányok helyett. A világ is azt a példát állítja az ember elé, hogy akkor ér igazán valamit, ha sok pénze van, nem pedig akkor, ha megvalósította önmagát. Aztán meg saját családom lett, és azon kellett gondolkodni, miből lehetne eltartani őket, azaz hogy magunkat. A szüleim segítettek beindítani egy vállalkozást, amit igazából nem is szerettem csinálni. Bár tudom, hogy ezt jószándékból tették, de így nem igazán volt meg a lehetőségem arra, hogy kipróbáljak ezt-azt, és megkeressem a saját utamat.

• Mi indított el újra az asztalosság és a művészetek  irányába?

• Ott volt az építkezésünk, ahol rengeteg fával kapcsolatos munka volt, melyeket saját kezűleg végeztem, és nagyon nagy örömmel. De elsősorban azért kezdtem el újra alkotni, mert úgy éreztem, abszolút nem vagyok a helyemen a vállalkozásomban, hogy egyáltalán nem azt csinálom, amit szeretek. Változtatni szerettem volna ezen, még ha egyenlőre nem is lehet teljes mértékben. Ráadásul szerencsémre megjelent egy ismerősöm, aki asztalosként dolgozik, és megengedte, hogy szabadidőmben eljárjak hozzá tanulni. Ott megtanultam a főbb dolgot, amik elengedhetetlenek egy asztalos számára, és el is készítettem az első bútordarabomat, egy dohányzóasztalt.
  Nemrégiben pedig megismerkedtem egy népművészettel foglalkozó emberrel, aki adott néhány instrukciót, hogyan kell faragni, és azóta már farigcsálok is.

• Mit szeretsz a leginkább csinálni?

• Az aprólékos dolgok a kedvenceim.

• Miért?

• Mert olyankor nem agyalok semmin, sem a múlton, sem a holnapon, sem a különböző problémákon. Csak ott vagyok, abban a pillanatban, és csak oda koncentrálok, semmi másra.

• Ha jól tudom, akkor festeni is szoktál.

• Igen. Szoktam képeket is festeni, de azt sem vászonra, hanem fára, majd keretet is csinálok hozzájuk. Mécses tartókat is készítek, amelyekre aztán szintén festek valamilyen képet.

• Miket szeretsz festeni?

• Leginkább a magyar őstörténettel kapcsolatos szimbólumokat és magyar mondákból származó mítikus lényeket. A Csodaszarvas az egyik kedvenc motívumom.

• Vannak jövőbeli terveid ezzel a foglalkozással?

• Nem tudhatom, mit hoz majd a jövő, de ha úgy alakul, akkor igen, szeretnék komolyabban is foglalkozni ilyesmikkel, nem csak hobbi – szinten. De mindenképpen szeretném közvetíteni a fák tündéreinek üzenetét az emberek számára.

Készítette: Szeberényi Diána 12.a

Az interjú alanya: Szeberényi Tamás