A 20. századi építészeti fotográfia megújítója és egyik legnagyobb alakja 100 éve látta meg a napvilágot az alföldi művészvárosban.

Több mint harminc fényképből és egy Hervé kollázsból álló kollekciót tekinthetnek meg az érdeklődők az Emlékpont időszaki kiállításán, amely az Elkán László néven született fotóművész teljes életművét átöleli. A vásárhelyi származású, majd Franciaországban letelepedett ifjú a második világháború idején az ellenállásban vette fel az Hervé álnevet, melyet később művésznévként használt. Legjelentősebb alkotásai az építészeti fotográfiához kapcsolódnak: különleges látásmóddal, a fény és az árnyék ellentétével mutatja be a modern és régebbi korok épületeit.

A Magyar Fotótörténeti Társaság szervezésében november 5-én, pénteken 14 órától a 100 éve született Hervé tiszteletére felolvasóülést rendeznek az Emlékpont konferenciatermében. A tárlat megnyitóját délután 4 órakor tartják, amelyen beszédet mond Lázár János polgármester, valamint Gáti György fotóművész, aki baráti viszonyban állt az idős művésszel.

1910. augusztus 7-én született Hódmezővásárhelyen egy asszimilálódott zsidó családban. Apja, Elkán Lajos bőrnagykereskedő korai halála miatt anyja nevelte fel testvéreivel. Nyolc éves volt, amikor a család Budapestre költözött. Kapcsolatba került a baloldali Munka-kör csoporttal, melynek egy ideig résztvevője is volt. Érettségi után Bécsbe utazott és beiratkozott a bécsi közgazdasági egyetemre, az egyetemet azonban soha nem fejezte be.

1929-től Párizsban élt, s kezdetben egy bankban dolgozott, ahonnan az ott tapasztalt folyamatos visszaélések, csalások miatt kilépett, és divattervezőnek állt. A szakszervezeti mozgalom aktivistájaként Zalka Máté munkatársa lett. Zalka ajánlásával 1933-ban a lépett be a Francia Kommunista Pártba. Közben a divattervezők szakszervezetéből sztrájk szervezése miatt kizárták.

A Marianne Magazinban kezdett publikálni 1938-tól, Müller Miklóssal közösen. Elkán írta a szövegeket Müller képei mellé. Közös munkájuk azonban hamar megszűnt, amikor Müllert Algériába telepedett le. Ezt azonban Elkán nem árulta el a szerkesztőnek, Müller helyette inkább ő maga kezdett el fényképezni.

A második világháborúban rádiós kiképzést kapott, és híradósként teljesített szolgálatot. 1940-ben német hadifogságba esett Dunkerque-nél. 1941 őszén a kelet-poroszországi hadifogolytáborban kommunista szervezkedésbe kezdett, mely révén ötven társát sikerült megszöktetnie. Szabadulása után részt vett a francia ellenállásban, mely során az időközben illegálissá vált Francia Kommunista Párt Grenoble-i vezetője lett. Ekkor kezdett el festeni is, egyes képeit 1942-ben és 1943-ban is kiállították a párizsi Őszi Szalonon, illetve a monte carlo-i tavaszi tárlaton.

Párizs felszabadítása után azonnal a városba utazott és ott is telepedett le. Az illegalitásban felvette a Lucien Hervé nevet.  A Vu a Picture Post és a Match című magazinokban már ezen a néven jelentek meg képei a háborús időkről. Ismeretséget kötött Robert Capával illetve André Kertésszel is. A világháború után a France Illustrationnak dolgozott. 1947-ben miután végleg kizárták a kommunista pártból, vált hivatásos fényképésszé. 1949-ben ismerkedett meg Le Corbusier-vel, a XX. század modern építészetének egyik legmeghatározóbb alakjával, akinek 1949 és 1965 között „házi fényképésze” lett annak haláláig. Hervé mintegy félmillió fényképéből 18 ezer foglalkozik az építész műveivel, aki – saját állítása szerint – Hervé képei révén olyan részleteket, látásmódot is fel tudott fedezni épületeiben, melyekre ő maga nem is gondolt. Hervé dokumentálta a párizsi UNESCO székház építését is.

Számos vándorkiállítással járta be a világot, 1965-ben Fotó és építészet című kiállítását Budapesten is bemutatták.

Miután sclerosis multiplex-szel diagnosztizálták, egy időre fel kellett hagynia a fényképészettel. Állapotának javulása után ragadott ismét kamerát, és híres kortársait örökítette meg.

Építészeti témájú képei az 1980-as évektől kezdve hozták meg neki a sikert. 1991-ben a világháború során kifejtett ellenállási tevékenységéért a Francia Becsületrend lovagjává ütötték. 2001-ben Székesfehérváron életmű-kiállítása nyílt, ahol fiatalon elhunyt fia, Rodolphe Hervé képeit is bemutatták. Szintén ebben az évben kapta meg Párizs város Fotó Nagydíját illetve a Magyar Fotóművészek Szövetségének Életmű-díját, a Széchenyi Művészeti Akadémia pedig tagjává választotta.

Kilencvenhét éves korában, párizsi otthonában érte a halál.