Végre valahára újra itt a tavasz, a jó idő! Ilyen tájban rendezik meg minden évben Hódmezővásárhelyen a mezőgazdasági nyílt napot.
Az idei XVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon mint mindig, most is nagy sikert aratott minden: - gyerek, felnőtt, idős, ló, bárány és boci körében. A három napos rendezvényre sok család kilátogatott, volt minden, mi szem-szájnak ingere. A köszöntők után, amin egyébként az ukrán agrárpolitikai miniszter és a polgármester is jelen volt megkezdődhettek a versenyek, mint például az agár-verseny, puszta ötös, fogathajtás. Idén is népszerű volt a tejosztás, ahol mindig nagy sor tekeredett. Az enni-inni vágyókat nagy sörsátor várta ahol mindig nagy volt a hangzavar. Egész nap lehetett különböző méretű traktorokba beleülni, állatokat simogatni. A nagyonkitartó állatsimogatók mint például az én öcsikém, akár többet is kaphattak ettől a naptól. Történt ugyan is, hogy tesóm sokat elidőzött egy Olgica nevű lónál. Vitt neki felszeletelt almát is. A ló gazdája felfigyelt a sok gondoskodásraés összebarátkozott az öcsémmel, aki még a hatalmas versenylóra is felülhetett. Hát akár ez is megtörténhet, ha kitartóan próbálkozunk. A sokféle programmal tarkított hétvége gyorsan lezajlott,lehet gyorsabban is mint kellett volna. Jövőre mindenesetre mindenkit újra vár az ÁTN! De sajnos 18 évesek felett belépővel.