Szívem sötét, kettéválva,
nekem már nem áll a pálya,
szerettem,
kerestem,
aki engem tán megvárna.

Találtam is, de nem kellek,
fájó szívvel így kesergek:
ó, nagy ég,
mondd, miért,
miért törted szét a szívem?

Várom, bár nem érdeklem őt,
mégsem találok másik nőt,
kedveset,
szelídet,
nem szerethetek mást, csak őt.

Senkihez sem fordulok így,
túl sok nekem már ennyi kín,
jöjj, Halál,
nagy valál,
jöjj, s vigyél el, itt nincs már szív.

Kevés vagyok, nincs már erőm,
élek napról napra keserűn,
nem látja,
kivárja,
hogy tébolyom legyen erős.

Talán ha majd én sem leszek,
talán, ha egyszer elveszek,
megérti,
megérzi,
hogy tiszta szívből szeretem.

                                            Csendes Zsolt