Ha igaz, hogy a szerelem
valóban, tényleg vak,
vad ámokfutása közben
eltalálta szívem
ezüst nyilaival.

Küldött hozzám egy lányt,
ki zsongást keltett bennem,
édes, jó, keserű, rossz érzést,
erre vártam én rég
szívem hasad bele.

És mert ő nem látja ezt rajtam,
bánatomat most versbe öntöm,
gyilkos, éltető bánatom,
életem nekiadom,
szívemet neki küldöm.

Ha olvassa ezt a versemet,
gondolkozzon el, nagyon kérem:
egy fiú, ki szívére vár,
elsorvad, ha hiába már
minden kérés, s a Szerelem.

                                                  Csendes Zsolt