Az adótisztből lett díszletfestő, majd feltaláló Daguerre 1829-ben társult a képrögzítés módszereivel régebben kísérletező Niépce-szel. Partnere ekkor már képes volt arra, hogy "alig" 8-10 órás exponálási idővel fényre keményedő bitumennel bevont üveglapon képeket fixáljon. Niepce 1833-ban meghalt, ettől kezdve Daguerre egyedül folytatta a munkát. 1837-re sikerült kidolgoznia a gyakorlatban is használható fotográfiai eljárást, amelyet jó üzletemberként magáról nevezett el dagerrotípiának (Niepce-ről szó sem esett). Az eljárás során ezüsttel bevont rézlemezt tartott jódgőz fölé, majd 3-30 perces expozíció után a képet hatvan fokon, higanygőz segítségével tette láthatóvá. Ezután tömény konyhasóval leoldotta az exponálatlan ezüstös részeket, így közvetlenül pozitív (de nem reprodukálható) képet kapott. A lenyűgözött francia kormány azonnal megvette a találmányt, amelyet nem helyeztek szabadalmi oltalom alá, hanem ingyen az emberiség rendelkezésére bocsátottak. Még abban az évben forgalomba került az első fényképezőkészlet, amely fél mázsát nyomott, a dagerrotípia meghódította a világot, hazánkban a leghíresebb Petőfiről készült.
    
A dicskórusba csak Londonból vegyültek disszonáns hangok, ugyanis az angol William Fox Talbot azt állította, hogy az ünnepelt franciától függetlenül ő is rájött a fényképezés titkára. Hátrányba azért került, mert nem kapott olyan fejedelmi ajánlatot, mint Daguerre a francia államtól, így kénytelen volt az eljárást hosszadalmas módon szabadalmaztatni. Talbot módszere még rövidebb expozíciót igényelt, ő alkalmazta elsőként az előhívást és a papírra fényképezést, továbbá a pozitív-negatív eljárást. A történelem végül neki adott igazat: jobb minőségű és sokszorosítható képet adó módszere néhány év alatt kiszorította a dagerrotípiát. (Ezt évtizedekkel később és jobb minőségben a polaroid gépek támasztották fel, amelyek azonnal és pozitív képpel örvendeztették meg a felhasználókat.)
    
Az amerikai George Eastman volt az, aki a XIX. század végén feltalálta és Kodak névre keresztelt vállalata révén forgalmazni kezdte a celluloid filmet, a mai értelemben vett negatív filmet, lehetővé téve az amatőrfényképezés elterjedését. Az első színes felvételt 1861-ben készítették, de egészen a XIX. század végéig jobbára kézzel színezték a fotókat. Az első széles körben is használható színes lemezeket a mozgóképet is feltaláló Lumiére fivérek alkották meg, de drága és lassú módszerük a kiváltságos keveseké maradt. A színes fotózás csak az 1930-as évek közepén piacra dobott Kodachrome film révén lett széles tömegek számára elérhető hobbi. Napjainkra a hagyományos fényképezőgépeket szinte teljesen kiszorították a digitális gépek, amelyek alapvető alkatrészei ugyanazok, de a film helyén fényérzékelő áramkör (CCD) található, amely a képet digitális formában tárolja el.