Hair
A Hair egy egészen különleges film, és nem pusztán azért, mert egy musical, ami roppant eredeti módon van megrendezve, és nem is azért, mert a háború, mint olyan ellen fejt ki tudatformáló hatást, hanem mert egy olyan különös fenomenont is sikerült megjelenítenie a vásznon, mint amilyen a szabadság, s ez által egy egész kort sikerült saját anyagába becsomagolni, és későbbi korok számára hozzáférhetővé tenni
Esztétikai minőségét tekintve a lázadó szó helyes és találó megfogalmazás. A Hair egy színekből egymás mögé felfűzött drámai cselekmény. Minden szám egy szín. Minden jelenet egy-egy "szám", amely önmagában is cselekményt tartalmaz, vagy gondolatot. A film a 60-as 70-es éveket idézi elő,a hippik világát bemutatva a mai kornak.
A film történetén rajta van a híres ’69-es Woodstock-i fesztivál történelmi pecsétje,mely világszerte ismert emberek milliói számára. A film szereplői ,mint pl.:Beverly D’Angelo vagy a főázadó szerepét betöltő Treat Williams,mind mind akkor válltak ismerté. A fim elhozta számukra a sikert.
A film egy oklahomai srác (Claude) utazásáról szól New York-ba, ahol önkéntesnek készül jelentkezni a Vietnámi háborúba. Claude, a vidéki srác szöges ellentéte a New York-i hippy társaságnak, élükön Berger-rel. Claude keveset beszél, keveset gondolkodik, egyszerűen csak teszi, amit tennie kell. Berger és társai egy kommunában élnek, nincs pénzük, de ez nem érdekli őket, szabadok, és úgy vélik, nincs okuk szégyenkezni, hiszen szerintük azok a szánalmas alakok, akik a bankokban, meg a hivatalokban dolgoznak. A szabad New York-i srácokat mélységesen felkavarja Claude elszántsága, hogy feltétlenül Vietnámba akar menni, hogy ott aztán jól megvédje a hazáját (és nem arról van szó, hogy vietnáminak képzeli magát). Számos olyan filmet láthattunk már, amelyben egy nőnek udvarolnak, és az a cél, hogy a nő a kezdeti kemény és rideg állaspontjától eltávolodjon, felengedjen, és végre átadja magát az érzéseinek. Itt most ebben a hagyományosan női szerepben Claude-ot találjuk. Ő az, akit a kis csapat, Bergerrel az élen megpróbál valahogy felmelegíteni, megenyhíteni, hogy nyíljon ki végre, és legyen önmaga, váljon önmagává, akármit jelentsen is ez. Isteni,lecsiszolt,lényegretörő dramaturgia ez.
A srácok a tolerancia és az egyetemes rokonszenv révén nemcsak megkedvelik, nemcsak elfogadják Claude-ot, annak ellenére, hogy az övékkel teljesen ellentétes módon látja a világot, de felelősnek is érzik magukat érte, mint a barátjukért, így adódik az ötlet, hogy legalább szerezzenek neki egy emlékezetes jó napot New Yorkban. A film jól mutatja be a hippik világát,hisz sokan azt gondolhatják,hihetik róluk,hogy olyanok ők,mint Tarzan a dzsungelben. De ez nem így van.Ők uyganis lemondanak mind azokról a dolgokról,amiért az emberek sóvárognak.
Pontosan olyanok,mint Bonni és Clyde,pedig mindenki úgy állítja be őket,mint szerencsétlen lúzereket,azonban ők is nagy fenyegetést jelentettek a társadalomra.
Ami Milos Forman rendezését illeti, már az elején, Claude hajnali buszra szállós, apjától elbúcsúzó oklahomai jelenetével történelmet írt. Pár perc, jóformán szavak nélkül, és egy egész élet benne van, lepereg előttünk Claude apjának az élete, és Claude élete is egészen eddig a pillanatig. Az Aquarius című számhoz tartozó nyitójelenet, a kamerába sütő nappal, a fekete énekesnővel már bőségesen elegendő mértékben felszabadítja a remekül megírt forgatókönyvet, úgy, hogy Forman innentől akár hátra is dőlhetett volna. De nem tette. Forman pontosan úgy viselkedett, mint a riporter, akit kiküldtek egy kis helyi tudósítás elkészítéséhez, de az események magukkal ragadták. A rendező nyilvánvalóan egy emléket akart állítani ennek az időszaknak és a Vietnámi háborúnak egyaránt.
A képsorok követhetőek és egyértelműek a nézők számára. Telejesen világos,hogy mi egy-egy jelenet mondanivalója.
A plánokról szólva a tárgyaknak itt nem volt olyan fontos szerepe,mint a mondanivalóknak.
Úgynevezett totálplánokat alkalmaztak. A lovasjelenetben is,mikor Cloude megakarja hódítani az ismeretlen,gazdag hölgyet, a lovat olyan távolságból ábrázolja,hogy azt minden szemszögből jól lehessen látni.
Már ekkoriban is jól alkalmazták a fény-árnyék eszközt,mely kiemelte a tárgyek körvonalait,hangulatot teremtett,még akár érzelmet is kifejez.
A vágás,mint ritmikus eszköz is fontos egy filmnél,hisz a rendező lead egy anyagot a vágónak,s ő azt a filmet átrendezi.A vágást második rendezésnek is hívhatjuk.
A vágónak tehát fontos szerepe van egy film készítésekor,hisz ő maga adja a végleges formát.
A kiegészítő eszközöknél sokféle módot felsorolhatunk e film kapcsán,hisz a zene ,mint eszköz eleve fontos szerepet tölt be egy musical-be! Sok párbeszédet figyelhetünk meg,mellék és tömegzajok is feltűnnek a film során.
A színeket említve már tudhatjuk,hogy ez egy modern film,hisz már a ’30-as évektől voltak színes filmek.
1980-ban Oscar-ra még csak nem is jelölték a Hair-t, a Golden Globe-on pedig még a legjobb musical/vígjáték kategóriában sem nyert. Mellesleg a legjobb dráma díját sem vehették át. Ennyit ezekről a díjakról, illetve ebből is látszik, hogy bár már 1980-at írtunk, abszolút felszabadító és forradalmi tett volt ezt a filmet létrehozni.
Bár manapság a zene, amit milliók hallgatnak, még ritmusában sem hasonlít a Hair zenéjére, bár manapság a drogokról tudjuk, hogy a különféle maffiák pénztárcáját gyarapítják, szervezetünkből pedig évtizedekig nem ürülnek ki (itt természetesen nem a hasisra és nem a marihuanara gondolunk), tudjuk, hogy a szex óvszer alkalmazását teszi szükségessé, a Hair minden ízében ugyanúgy nagyszerű, felemelő élmény, mint amilyen 1980-ban volt. A szabadság (amit szemétség "szabadosságnak" titulálni), a mások iránt táplált tolerancia, sőt, egyéb érzelmek, a pozitív, humánus gondolkodás, látásmód sosem mennek ki a divatból, meg ha ki is mennének, annak is egyedül csak az illető divathullám látná kárát. Vannak örök, kultikus, klasszikus dolgok, ilyen a Hair is. Ha valaki az utolsó képsorokat nézi, már a csodálatos hangú énekesnő elég volna az un. katarzishoz, de a képen ott van az a sok-sok ezer fiatal, akik abszolút pozitívan egyetlen állítássá sűrűsödnek, miszerint baromira nem kellene megtámadni más országokat, és úgy általában embereket ölni, mert ez közönséges tömeggyilkosság, és bár az intenzív eszétikai élménnyel vagyunk elfoglalva, közben rájövünk arra is, micsoda fantasztikus erőt képvisel ez a film.
|