A zene szeretete
Interjúmat keresztapámmal, Zoltán Péter klarinétművész és pedagógussal készítettem. Elsősorban a művészi pályájának alakulásával és a munkáját elismerő díjakkal, kitüntetésekkel kapcsolatos kérdéseimet tettem fel.
-
Mikor kezdődött el nálad a zene szeretete?
Háromévesen kezdtem zenét tanulni. A családban régóta hagyomány a zene szeretete. Édesanyám szolfézs és hegedű szakos tanárnő volt, de nagyapámat is szép hanggal áldotta meg a sors – ő amatőr énekesként templomokban énekelt, de a vásárhelyi faszínház zenés darabjaiban is fel-feltűnt. Apai ágon is volt kántortanító a családban, és bár édesapám nem művelte, nagyon szerette a könnyűzenét.
-
Miért a klarinétot választottad, mint hangszert?
Bár édesanyám hegedűs volt, édesapám hatására mégis a fúvós hangszerekkel ismerkedtem meg. Édesapám ugyanis nagyon szerette a könnyűzenét, azon belül is a dixie-t, a klarinétot és a szaxofont pedig már régóta kedvelte, így én is ebbe az irányba indultam el. Utólag is örülök a választásnak. A klarinét árnyalt, színes játékához szükséges közel négyoktávnyi hangterjedelme rengeteg lehetőséget nyújt. A hihetetlen széles dinamikai képességet, a lágyságot, a puha hangindítás és pianissimók lehetőségét szeretem benne a legjobban; ezt a többi fúvós irigyli is kicsit a klarinétosoktól.
-
A szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában végeztél, majd az egyetemi tanulmányaidat is Szegeden folytattad. Mindig is pedagógus szerettél volna lenni?
Azt tudtam, hogy tanítani szeretnék: gyerekkoromban amikor az órákra jártam, már azt figyeltem, hogy a tanárom hogyan tanít minket a különböző, előre elkészített kis cetlijéből. Akkor úgy gondoltam, hogy én is ezt fogom csinálni, de persze aztán másként lett. Végzés után ismét Hódmezővásárhely lett a cél, az egykori iskolában pedig az egykori tanárok tárt karokkal vártak. Szerencsére pont szükség volt egy klarinéttanárra, így a lehető legjobban alakult a munkakeresés.
-
1997-től 2 évig tagja voltál a Gustav Mahler Ifjúsági zenekarnak is. Hol léptetek fel?
Az együttes Európa legnevesebb koncerttermeiben lépett fel világhírű karmesterek – mint Pierre Boulez, Claudio Abbado, vagy Fischer Iván – irányításával, a nemzetközi zenei élet kiemelkedő szólistáival: többek között Polgár Lászlóval és Maxim Vengerovval. Bemutatkoztunk a bécsi Musikverein-ban, a londoni Royal Albert Hall-ban, Salzburgban, Zürichben, Luzernben, Prágában és Párizsban is.
-
Milyen díjakban/kitüntetésekben részesültél eddigi pályafutásod során?
2008-ban városunk a „Hódmezővásárhely Közszolgálatáért” érdeméremmel tüntetett ki. 2011-ben megkaptam a Bessenyei díjat, 2013-ban Az Év Legjobb zenekari művésze díjban részesültem a szegedi szimfonikus zenekarban, 2014-ben pedig a Csongád megyei Prima díjat kaptam meg.
-
Melyik a kedvenc zenedarabod?
Nehéz döntés, de talán Astor Piazzolla Oblivion című darabja az, amit a legszívesebben játszom, és ami a közönség körében is a legkedveltebb. De ezenkívül szívesen játszom még Rachmaninov, Bach vagy Sosztakovics darabokat is.
-
Tagja vagy a Szegedi Szimfonikus Zenekarnak, emellett tanítasz és a Vásárhelyi Fúvószenekarban is játszol. Hogy bírod ezt a feszített munkatempót? Mikor van szabadidőd?
Sokszor fogcsikorgatva sikerül csak minden feladatomat teljesíteni. Vannak „szendvicsnapjaim", amikor reggel Szegeden próbálok, utána Vásárhelyen tanítok, majd este újra Szegeden muzsikálok. Ez a tempó persze egy idő után kiveszi az emberből az erőt, szükség van regenerálódásra is, amelyre nincs mindig túl sok idő.
Készítette: Zoltán Nikolett
|