Interjú Bíró Beátával
Amikor felvetettem az interjú ötletét, javasolta nekem Medgyes Péter A nyelvtanár című könyvét, amelyben a jó nyelvtanárt művelt, igényes, nyitott személyként ábrázolják, aki a nyelv szeretete mellett szerteágazó tudással rendelkezik nyelv és kultúra terén is. Ön hogyan próbál ezeknek az elvárásoknak megfelelni?
Próbálok sokat olvasni, tájékozott lenni, a híreket meghallgatni és a YouTube-on mindennap hallgatni angolul egy-egy 30 perces előadást. Ha olyan továbbképzésre van lehetőségem, aminek hasznát látom, arra elmegyek, de ez főleg a nyári szünetben jellemző, mert hétköznap az órákra való készülés és sok elfoglaltság miatt nem nagyon van rá lehetőségem. Nagyon szeretek életrajzokat olvasni, más élettapasztalatából tanulni.
Köztudott, hogy ön sokat utazik, bizonyára az utazás során szerzett tapasztalatok is hozzájárulnak ahhoz, hogy jó nyelvtanár lehessen. Honnan ered az utazás szeretete és mi volt az első önálló utazása?
Gyerekkoromból ered, a szüleimmel szinte minden nyáron elmentünk kirándulni.
1990-ben a barátnőmmel nagyon szerettünk volna kimenni Nagy-Britanniába nyelvet gyakorolni. Egy prospektusból ismertük meg a Concordia nevű szervezetet, ami keretein belül ki lehetett utazni, farmon kellett dolgozni. Kinéztünk egy farmot Leeds-ben, de ott végül sajnos nem voltak jók a körülmények, így továbbmentünk Skóciába, Inverness-be, Loch Ness környékére. Sokat dolgoztunk, így nem volt nagy nyelvgyakorlás, de itt is több nemzetiséggel találkoztunk, hétvégénként pedig kirándultunk.
A legnagyobb öröm talán akkor ért, amikor 1992-ben nyertem egy ösztöndíjat fél évre Angliába, Bournemouthba, ami egy nagyon szép tengerparti város. Ráadásul a legjobb barátnőmmel együtt tudtam kiutazni. A határok akkor nyíltak meg, még szinte elképzelhetetlen volt Angliában egy hetet is eltölteni, nemhogy hat hónapot. Egy nagyon jó nyelviskolában voltam, ahol Proficiency csoportban tanultam egy nagyon képzett, hivatástudattal rendelkező tanárnőnél. A csoportban sokféle nemzetiségű ember volt, német, koreai, izlandi, brazil, japán. Sokat tudtunk meg egymás kultúrájáról, ez hatalmas élmény volt. Ezért a lehetőségért a mai napig nagyon hálás vagyok, mert ma sem engedhetnék meg magamnak egy hat hónapos angliai utat, fizetett szállással, étkezéssel, ráadásul hat hónapig azt csinálhattam, amit a legjobban szeretek – angolt tanultam.
Tavaly nyáron lehetősége nyílt Amerikába utazni. Mesélne erről az útról és a programról?
Tanári pályám során többször sikerült kijutnom Angliába és Amerikába. Ezekre az utazásokra azért kerülhetett sor, mert szeretettel meghívtak.
2012-től kerestem a lehetőséget arra, hogy továbbképzés formájában is kijuthassak. Az interneten kerestem nyári továbbképzéseket tanároknak, találtam egyet Angliában és egyet Amerikában.(TESOL- Teaching English to Speakers of Other Languages). Mind a kettő öthetes, intenzív képzés volt, és bizonyítványt lehetett kapni a végén. Először az angliai iskolával vettem fel a kapcsolatot, majd ezután leveleztem az amerikai képzés tanárával. Írtam magamról, és hogy milyen igényem lenne a szakmai módszertani képzés terén, ő pedig nagyon részletes tájékoztatást adott a kurzus anyagáról, a célokról, feladatokról. Mivel a leírás nagyon profinak tűnt, így inkább ennél maradtam.
A tanár egy kanadai egyetemről jött, ez volt a tízedik ilyen öthetes tanfolyama, tehát rengeteg anyaga volt. Reggel fél 9-től délután fél 4-ig tanultunk minden nap, ebédszünettel. Nagyon változatos feladatokat csináltunk. Ami nekem tanulságos volt, az az, hogy amit megtanultunk, azt rögtön gyakoroltuk is, csoportokban, párokban, tehát nagyon gyakorlatias volt. A tanár és a diákok között jó viszony volt, egyenrangú partnerek voltunk. Én voltam egyedül angoltanár a csoportban, aki több tapasztalattal rendelkezett, úgy láttam, hogy a többiek a módszertant illetően sokat tanultak tőlem.
Milyen dolgokat tanult meg az utazásai során, amiket itthon is tud kamatoztatni a tanításban?
1991-ben töltöttem Bristolban egy hónapot egy általános iskolában, ahol azt láttam, hogy előnyben részesítik a csoportmunkát. A tanár előre kiadja a feladatot, a diákok pedig 5-6 fős csoportokban dolgoznak, csoportonként különböző feladatokon. Ez Magyarországon akkor még nehezen megvalósítható volt, nem is tudtam elképzelni, hogy a diákok hogyan tanulnak úgy, hogy nincs ott a tanár, de úgy tűnt, hogy ez nem okoz problémát és lelkiismeretesen dolgozták fel az anyagot. 1997-ben egy finnországi középiskolában, láttam, hogy nagy divat a diák prezentáció. Ezt akkor még nem tudtam beépíteni az óráimba, jobban szerettem én leadni az anyagot. Németországban is voltam iskolában, ott azt figyeltem meg, hogyan lehet nagy létszámú csoportokkal, 25-30 fővel dolgozni. Itt a páros munka volt a jellemző. Nyugat-Európában általában nagy létszámúak a csoportok, mégis működik a nyelvoktatás, segítség lehet, hogy ott a tv-műsorok nincsenek szinkronizálva. Tehát a csoportmunkát, a páros munkát, a prezentációt, az interaktivitást emelném ki, amikor a tanár csak segítség, a diák van a középpontban.
Tudna olyan országot mondani, ahol ön szerint a leghatékonyabb az oktatási rendszer?
Finnországban nagyon jó kapcsolat van tanár és diák között, ami nekem szimpatikus. Angliában az „assembly” nevű esemény tetszik, ilyenkor összejön mindenki, tájékoztatnak versenyeredményekről, programokról, ami összehozza az embereket. Angliában emellett érdekes a tananyag, érdekes módokon dolgozzák fel a témákat, és előre bejelentett számonkérések vannak. Én főleg az angliai rendszerből vennék át elemeket.
Milyen típusú embereknek ajánlja a tanári pályát?
Amikor az ember tanári pályára készül, azt képzeli el, hogy sok kedves, érdeklődő diákkal fog találkozni, akiknek átadhatja a tudását. Arra számít, hogy minden diák érdeklődni fog az általa tanított tárgy iránt. Az embert ideális körülményekre készítik fel, a gyakorlóiskolákban mindig ott van a szaktanár a tanteremben, a diákok nem fegyelmetlenek. A valós életben aztán nem mindig van ez így.
Mindenféleképpen olyan embernek ajánlanám ezt a pályát, aki türelmes, nem veszi el a kudarc a kedvét, szívesen képzi magát rendszeresen és el tudja fogadni, hogy ő maga és a tárgya nem mindenkinek szimpatikus.
Mindenki tudja, hogy önnek a tanítás egy hivatás, és hogy nagyon szereti a munkáját. Mégis, ha más foglalkozást választana, mi lenne az?
Ezen sokat gondolkoztam. Szívesen lennék idegenvezető, mert ez is a nyelvvel függ össze, szívesen dolgoznék utazási irodában, kipróbálnám a helyeket, amiket az iroda kutazás céljára ajánl, esetleg lennék egy adott országban kihelyezett idegenvezető, például Cipruson.
Azonban mégis, ha újrakezdeném, biztos vagyok benne, hogy minden szépségével és hátrányával együtt mégis újból a tanári pályát választanám. Nincs annál jobb, mint értelmes, motivált, jóindulatú diákokkal együtt lenni 45 percen keresztül, akiknek átadhatom a tudásom.
És természetesen a nyári szünet nyújtotta pihenési és utazási lehetőségek nagyon sokat jelentenek nekem.
Reméljük, hogy ez így is marad, és hogy ön még sokáig iskolánk tanára lesz. Köszönöm szépen az interjút!
Nagyon szívesen.
Fürdök Fruzsina
|