Néhány évtizeddel ezelőtt e mostani tantárgy elődjének egyszerűen filmesztétika volt a neve, s a mozikban vetített műalkotásokkal foglalkozott. Mostanra a filmművészet csak egy kisebb, egyre szűkülő része a mozgókép fogalmának. Ma már nemcsak celluloid szalagon, fotografikusan felvett képekkel találkozunk, hiszen a videómagnók és -kamerák révén mindennapossá vált az elektronikus képrögzítés, s küszöbön áll a digitális képalkotás elterjedése is. Mindezzel párhuzamosan megszaporodott azoknak a lehetőségeknek a száma, ahol mozgóképpel találkozhatunk. Ma már nem kell moziba mennünk a filmek kedvéért, hanem megnézhetjük őket otthon a televízióban, kikölcsönözhetjük a videótékából, a CD ROM-on kiadott filmlexikonok pedig számítógépünk képernyőjén idézik fel a szócikkekhez kapcsolódó filmek részleteit. S természetesen az új képhordozó technikák kifejlesztették a maguk sajátos műfajait, képtípusait is. Ebből a szempontból manapság a televízió a legfontosabb, amely szinte főszereplővé nőtte ki magát az életünkben: információt nyújt, szórakoztat, tanít, politizál - a tévé-shopok segítségével pedig még be is vásárolhatunk. A televíziónak már komoly története van; legújabb fejezete éppen most íródik a műholdas csatornák elterjedésével. S bizonyára nem kell sokat várnunk az interneten fogható digitális képek vagy a virtuális mozik mindennapossá válására sem. Röviden: képkorszakban élünk.

A médiaismeret témakörébe tartozó olvasmányok, amelyek a mozgókép film melletti képtípusaival, hordozóival és közegével foglalkoznak, elsősorban valóban ismeretet közölnek: bemutatják a televíziós műfajokat és a tévé társadalmi hatását, valamint a legújabb képalkotási technikákat. Mindezeknek a velünk élő, naponta változó fogalmaknak az értelmezése során az írások szerzői az éppen futó tévéműsorokra vagy az aktuális technikai szenzációra támaszkodnak, s a konkrét jelenségek leírásából próbálnak következtetni az általános törvényszerűségekre (Televíziós műfajok). A Dallas, a Friderikusz-show vagy a CNN hírcsatorna elemzése tehát elsősorban nem az adott műsorról szól, hanem a benne megtestesülő televíziós műfajról: a sorozatról, a tévé show-ról, illetve a hírműsorokról. A legújabb technikákról pedig csak annyit: amíg közelebb állnak a tudományos fantasztikum, a sci-fi világához, addig a teoretikusok is inkább ámulatuknak vagy éppen zavaruknak adnak hangot ("Szép új világkép").

Hagyományos elemzés tárgya lehet viszont a televízió, amely félévszázados történetével, páratlan karrierjével megkerülhetetlen kihívást jelent minden gondolkodó ember számára (A képernyő kora). Ártalmas vagy hasznos? Megrontja a gyerekeket vagy kinyitja előttük a világot? Butít vagy felvilágosít? - Megannyi, sokszor igen indulatosan kezelt kérdés. A tévénézési szokások adatai jól ismertek. Különösen az iskolás korú gyerekek ülnek hihetetlenül sokat a képernyő előtt, ami nyilvánvalóan nyomot hagy a személyiségük fejlődésében. Egy képernyő-függő, a technikai képekhez tapadt, már-már kizárólag tévé segítségével tájékozódó generációhoz tartozunk mi is valamennyien. Fontos, hogy megőrizzük vele szemben szellemi függetlenségünket.

Természetesen nem kell félni a televíziótól. Sőt, a tévéműsorok gyártóitól sem kell félni, noha ők tisztában vannak a médium erejével, s ezt ki is használják. Minden egyre tökéletesebb, hatásosabb és szebb, hiszen minél több nézőt kell elcsábítani, ami a világtévé korában egyre nagyobb feladatot jelent. A tét pedig jelentős: a gazdasági-politikai hatalom megnyerése, illetve megtartása. Mégsem mondhatjuk, hogy okos manipulátorok és megtévesztett manipuláltak állnak (pontosabban ülnek) szemközt egymással. Mindenki teszi a dolgát: a műsorgyártó népszerű műsorokat gyárt, a néző pedig kikapcsolja meg bekapcsolja a készüléket, nyomkodja a csatornaváltó gombot. Vannak jó műsorok és rosszak, s ugyanígy vannak "jó" nézők és "rosszak"; az utóbbiak mintha állandóan csak be- vagy átkapcsolnák a bűvös dobozt, az előbbiek azt is tudják, hol van a kikapcsoló gomb.

S hogy nem egyszerűen a tévénézési vagy képfogyasztási szokásokról, a szabadidő hasznos vagy haszontalan eltöltéséről, jó ízlésről-rossz ízlésről, magas- vagy tömegkultúra kérdéséről van szó, azt a fejezet élén álló, a technikai képről szóló elméleti fejtegetések hivatottak legalábbis megsejtetni (Képkorszak). Ezek a tagadhatatlanul igen bonyolult, a gondolkodásunk működését taglaló szövegek azt bizonyítják, hogy a technikai képek ilyen fokú elterjedése évezredes kulturális beidegződéseinket alakítja át. Jóval nagyobb tétje van tehát a 20. század képkorszakának, mint az esti tévécsatorna, a legközelebb kikölcsönzendő videófilm vagy videójáték kiválasztása. A technikai (mozgó)képek, amelyek a környező világunkat egyre valószerűbben adják vissza, megváltoztatják e világról való tájékozódásunk alapjait, megváltoztatják a gondolkodásmódunkat. E folyamat hátterében - ahogyan azt már Balázs Béla A látható emberben megfogalmazta - a szóbeli és a vizális kultúra eltérő jellege húzódik meg. A szavak elvont jelentésével szemben a képek konkrétak; s jelenleg egyre több információ a környező világunkhoz megtévesztésig hasonló technikai képek segítségével jut el hozzánk. Mindez az írásos kultúránkat is átalakítja. Látványos példa erre a napilapok stílusváltása: az egyes oldalak tördelése a televízió hírblokkjaihoz hasonlít; nem a szöveg, hanem a képek logikáját követi. Az utcák óriásplakát-rengetegében pedig már-már úgy közlekedhetünk, mintha egy képregény szereplői volnánk.

Képek, képek, képek... A mozivásznon látható mozgókép ebből a szempontból nem különbözik a televízió vagy a számítógép képernyőjén láthatótól. A különböző médiumok küldetése nem más, mint a film beteljesítése: a látható ember után a látó ember megteremtése.