Lajta Andor: A Lumière-testvérek (részlet)
A "legöregebb" Lumičre, Antoine Lumičre, az apa, 1840-ben született Ormoy-ban, a franciaországi Haute Saone megyében. Az öreg Lumičre korán lett árva: 14 éves korában vesztette el a szüleit. Párizsba ment, ahol arcképfestészettel foglalkozott. Az apa művészi és rajztechnikai készsége, tudása és megérzése átragadt később gyermekeire is. Az öreg Lumičre alig 20 éves korában nősült és Besanconban telepedett le, nem messze szülővárosától. A hatvanas években a fényképészet állott az érdeklődés előterében. Daguerre és Niépce már készen voltak a fényképnyomtatás alapelméletével és gyakorlatilag is bemutatták a francia tudományos akadémia előtt. A deguerretyp feltalálása, népszerű elterjedése felkeltette mindazoknak az érdeklődését, akik addig fényképészettel foglalkoztak. Így Antoine Lumičre is hamarosan otthagyta az arcképfestészet nemes foglalkozását és Besanconban telepedett le, ahol fényképészeti műtermet nyitott.
Itt Besanconban született Antoine Lumičre első két fia August - 1862. október 20-án - és Louis, 1864. október 5-én. Ez a két fiú adta azután a világnak a mai technika egyik legszebb és legnemesebb művészetét és találmányát: a filmet.
*
Az 1870-es francia-német háború után a Lumičre-család átköltözött Lyonba és itt új életet, új munkát kezdett. Antoine Lumičre szerény, eléggé egyszerű és kezdetleges fényképészeti műhelyt nyitott, megfelelő laboratóriummal. Itt Lyonban aztán csendesen és csakis munkásságának élt a Lumičre-család.
A család szaporodott. Egyik fiuk, Edouard, az 1870-es háborúban hősi halált halt. A két másik fiú: August és Louis a helyi iskolába jártak és szorgalmukkal, csendes úri magatartásukkal tűntek ki. A két fiú különös vonzalmat érzett a számtan, mértan, fizika és általában a természettudományok iránt, sőt Louis még görögül is tanult gimnazista korában... Louis később bekerült a legelőkelőbb lyoni iskolába, a L'ecole de la Martiniére-be. Nyáron a gyerekek igen kitűnő környezetben nyaraltak, úgyhogy művelődésükhöz a társadalmi alapot csakhamar magukba szívták. August előbb a líceumba járt, majd görög és latin tanulása révén szintén bekerült a La Martiniére-be, úgyhogy a két fivér most együtt tanult. Louis emellett zongorázott is és hallgatója lett a lyoni zenekonzervatóriumnak. Ám mindamellett, hogy a két fiú az akkori időkben meglehetősen túlterhelt klasszikus tananyaggal volt elfoglalva, mégis akadt elég idejük ahhoz, hogy a vegyi tudománnyal is behatóan foglalkozzanak. A vegytan nagyon vonzotta a testvéreket, különös kedvet és tehetséget éreztek minden iránt, ami összefüggésben állt a kémiával.
És mialatt a két gyerek felnőtt, tanult és készült az életre, Franciaországban és Belgiumban óriási léptekben haladt a fényképészet tudománya és elterjedtsége. A fényképészeti műtermeket modernizálták, új gépeket állítottak be. A nagyközönség hihetetlen mértékben szeretett a felvevőgép elé állni: szinte önimádat szerűen fejlődött a fotográfia, az új ipar és tudomány, amely mindenkit megfogott, laikust és hozzáértőt egyaránt.
Louis Lumičre iskolái elvégzése után apja laboratóriumában dolgozott, pepecselt. Eközben valamilyen újfajta emulziót talált fel, állított össze, olyat, amelyet könnyen lehetett készíteni és emellett igen érzékeny minőségű is volt. Az apa ezalatt megnagyobbította üzemét és pedig Montplaisirben, ahol egy hangárt vett át és alakított át emulziókészítő üzemmé. Ekkor Louis már 17 éves volt, August katonai szolgálatot teljesített, az üzemben pedig már vagy tíz munkás dolgozott. A vállalat azonban sehogy sem vált be, kevés volt a forgótőke és egy nap az öreg Lumiére úgyszólván teljesen tönkrement. De a két fiú tartotta benne a lelket, tovább dolgoztak együtt, tervezgették és végül sikeresen meg is találták azt, amit kerestek: egy új, keményebb és fényérzékenyebb fémlapot. Ez 1882-ben történt. Ez a fényérzékeny fémlap indította el Lumičre-ék új üzemét, amely négy évvel később már 110.000 tucat lemezt állított elő. A montplaisiri gyár áruja csakhamar népszerű és ismert lett egész Franciaországban és mindenütt szívesen vásárolták. Odahaza pedig egyre bővült a gyár és az egykor recsegő, ropogó vállalat elérte fénykorát. A 10 munkással indult gyárban évek múltán 800 munkás dolgozott és naponta már 70.000 fémlapot és 7000 méter fényérzékeny papírost gyártott.
*
Louis és August Lumičre Lyonban laktak, ahol közösen béreltek lakást, amelyben boldog családi életet éltek. Egyik héten az egyiknél jött össze a család, a másik héten a másik fiúnál. És mialatt a család ünnepélyesen bevonult az ebédlőbe, a két fivér megtárgyalgatta, fontolgatta a következő napok várható eredményeit és esélyeit...
Most nézzük, hogyan jutottak el a Lumičre-fivérek a montplaisiri fotomechanikai gyárból a filmkészítésig. Milyen úton, milyen véletlenek kerültek össze a filmmel, amely akkor még ismeretlen volt, de Amerikában mintha már beszéltek volna róla és mintha láttak is volna valamilyen hasonló anyagot. Igen láttak, mert Edison Kinetoskopja már készen volt és elkerült Párizsba is. Itt a francia fővárosban élt Lumičre-ék párizsi "vezérképviselője", Clément Maurice, akinek a Boulevard des Italienes 8. számú házában volt fényképészeti műterme. Ezt a műtermet Párizs akkori előkelő világa látogatta, és remek üzletnek bizonyult. 1894-ben, egy szép napon Párizsba érkezett Antoine Lumičre, aki ilyenkor mindig meglátogatta egykori munkatársát és jelenlegi képviselőjét, Maurice-t. Ezúttal is elment hozzá, és Maurice rávette egykori főnökét, hogy nézze meg Edison akkori nagyszenzációjú újdonságát, a Kinetoskopot. Ezt a vetítőgépet a Boulevard Poissonniéren mutogatták egy kisebbszerű üzletben, párizsiasan szólva, bootique-ban. A Kinetoskop mozgó állatképeket mutatott be, amelyek valamilyen celluloidanyagon "mozogtak". Az öreg Lumičre-nek nagyon tetszett az újdonság, és 6000 frankért vásárolt egy ilyen készüléket a hozzávaló "élőképekkel" együtt. Odahaza felszólította a fiait, hogy tanulmányozzák az "ügyet".
August és Louis azonnal hozzáfogtak a munkához és alaposan kitanulmányozták a celluloid-szalag titkát és rejtelmeit.
Az Edison-féle Kinetoskop még nem volt "mozi", nem volt mozgófénykép, de lehet annak előfutárjaként tekinteni. A Kinetoskop 50 képet adott le másodpercenként. A vetítés akként történt, hogy egy laterna magicán keresztül vetítették a képeket az objektív előtt és a képek egy a falra feszített vásznon jelentek meg. Ez a kérdés izgatta a két Lumičre-t, akik hasonlót akartak adni a világnak, de mégsem egészen ilyet! Valami egészen más mozgókép motoszkált a fejükben!
Hosszú hónapok teltek el és a két fivér végül is kitervelt egy olyan leadó- és felvevőgépet, amely új alapokra fektette a mozgókép elméletét. Gépükön papírszalagot vetítettek, erre fényképezték a képeket. A szalag egyébként - és itt nem kívánok technikai leírásba bocsátkozni - hosszú és szilárd papírosból készült. De nem sokáig készült papírosból, mert Louis csakhamar megtalálta az igazi film összeállítást: a celluloid-anyagot. Ezt a celluloid-szalagot Louis brómezüsttel vonta be, ez volt a fényérzékeny réteg alapja és kiindulási pontja. Amikor megvolt a gép, vásárolt hozzá egy 16 méteres celluloidot, azt maga vonta be brómezüst emulzióval és egyedül készítette az első mozgóképet, azt a filmet, amely bemutatja azt a jelenetet, amint a munkások elhagyják a montplaisir-i gyártelepet.
A munkások, akik önmagukat látták első ízben filmen, majd elnémultak a csodálkozástól. Ez volt a nyitány a Lumičre-féle találmányhoz, amelynek hosszú-hosszú útja mérföldkő a kinematográfia történetében...
*
1894 karácsonyában vagyunk, a mozgókép tehát "kész" volt, itt volt, de a két testvér nem elégedett meg azzal, ami van, ők többet és jobbat akartak. Este, amikor a munkások elmentek és csend borult a hatalmas gyártelepre, a laboratóriumban a két fantaszta tovább dolgozott, hogy tökéletesítsék a kinematografikus gépet, azt a gépet, amelynek még nem volt neve, csak tudták, hogy a képek és alakok mozognak, de amelyről sohasem álmodták, hogy ötven év múlva ez a nyolcadik világcsoda!
Két hónappal később, 1895. február 13-án Lyonban Yvon Rabilloud mérnök kiállította a kész gépről a szabadalmi oklevelet, az angol szabadalmi okirat április 8-án kelt, míg a németet április 11-én állították ki. És ezzel a "belépőjegy"-gyel az életbe indult hódító útjára a Lumičre-féle kinematografikus gép.
Louis és August Lumičre 1895. március 22-én mutatták be elsőízben gépüket a párizsi Sodiété d'Encouragement á l'Industrie National külön bemutató ülésében. Ezen az ülésen M. Mascart, a Tudományos Akadémia elnöke elnökölt és nagy figyelemmel nézte végig a produkciót. Itt vetítették le a világ legelső igazi mozgóképét: azt a bizonyos filmet, amely azt a jelenetet tartalmazza, amikor a gyár munkásai elhagyják a Lumičre-féle gyártelepet. Ugyanazt a képet vetítették le, ugyanabban az évben, júniusban, amikor Lyonban a Société Photographique de France ülésezett. Ezen a kongresszuson készült a világ "második" filmfelvétele: Lumičre-ék felvették azt a "jelenetet", amikor mr. Janssen, a párizsi Observatorium igazgatója beszélget Lagarne nevű barátjával. Ezt a filmet másnap vetítették le a kongresszusi résztvevők előtt és ma, öt évtized távlatában is el tudjuk képzelni azt az óriási hatást, amit ez a mozgókép ott kelthetett...
A Lumičre-féle találmány csakhamar híres lett a külföldön is. Lumičre elvitte a gépet 1895 novemberében Belgiumba és november 10-én bemutatta a L'Association belge de Photographie ülésén Brüsszelben. Ez volt a Lumičre-féle gép első külföldi szereplése. Néhány nappal később, november 16-án a tudományos világ sok-sok nagysága előtt mutatta be gépét és filmjét Lumiére a párizsi Sorbonne-on. A kinematográfia hallatlan jelentőségét semmi sem bizonyítja jobban, minthogy tudósok találták fel és a tudományos világ különböző fórumai előtt kezdte meg pályafutását.
Ezek után a két Lumičre már a nyilvánosság elé vágyott, embereknek, nem tudósoknak akarták a vetítőkészüléket bemutatni, a világnak akarták odakiáltani, hogy íme, itt a XX. század új találmánya!
Párizsban a két Lumičre apjuk régi barátjával, mr. Clément Maurice-szal karöltve néztek helyiség után, hogy a mozgóképeket nyilvánosan bemutassák. Egyetlenegy párizsi körúton sem találtak üres helyiséget, hiába mentek végig a Place de Republique-től a Madeleinig, sehol semmi helyiség! Helyiségkeresés közben a rue Daunoun találkoztak Maurice egyik ismerősével, mr. Borgoval, aki régebben a Café de Parisnak volt az üzletvezetője. Tőle kérdezték, nem tudna-e egy helyet, ahol a közönségnek be lehetne mutatni mozgóképeket? Ez a Borgo, aki vagy hat hónap óta a Boulevard des Capucinesen levő Grand Cafét vezette, elmesélte nekik, hogy a kávéház alagsorában volna egy kisebb helyiség, ahol eddig biliárdoztak, azonban hatósági intézkedés folytán ezeket a biliárdversenyeket betiltották. Antoine Lumičre és Clément Maurice elmentek Borgo utasításai alapján Volpini úrhoz, aki ennek a háznak volt a tulajdonosa. Volpini végighallgatta a két ember előadását, azonban rögtön kijelentette, hogy a kérdéses pincehelyiség színházi előadások megszervezésére nem alkalmas, mert kicsi! De a két úr megmagyarázta Volpininek, hogy nem színházi előadásokról van szó, hanem "élőképeket" akarnak vásznon vetíteni, mire Volpini úr természetesen egészen bizalmatlan lett. Ők mindenesetre 20 százalékos részesedést ajánlottak fel Volpininek, aki azonban ezt az "ajánlatot" nem fogadta el, hanem - egye meg a fene felkiáltással - napi 30 frank bérért kötélnek állt. A felek azonnal megállapodtak és a szerződést egy évre meg is kötötték.
Antoine az első mozgóképszínház "igazgatójává" barátját, Clément Maurice-ot nevezte ki, aki azonnal hozzá is fogott a helyiség átrendezéséhez, a székek beállításához stb.-hez. Maurice úr hamarosan el is készült a remek filmszínházzal és azt elnevezte Salle Indien-nek. Így készült el Európa első mozgóképszínháza a fény városának egyik nagy körútjának csendes pincehelyiségében 1895. év végén...
Mialatt Maurice dolgozott és berendezkedett a helyiségben, Antoine Lumičre visszautazott Lyonba és arra ösztökélte fiait, hogy a megnyitáshoz szenzációs műsort állítsanak össze és ezzel lepjék majd meg a bámuló és csodálkozó világot.
A két fiú erősen dolgozott. A kelleténél több kópiát készítettek, hátha valamelyikük tűz folytán elveszne, hogy legyen helyette nyomban más. Az apa ezalatt elkészítette a reklámot, a propagandát, a meghívókat és mire 1895 karácsonya közeledett, majdnem minden készen állott az induláshoz!
Lumičre-ék szerették volna a karácsonyi hangulatot a megnyitás céljaira felhasználni, ez azonban nem sikerült és így csak 1895. december 28-án nyílt meg Európa első mozgóképszínháza Párizsban, a Boulevard de Capucines-on. A "mozi" körül hatalmas plakátok hirdették a nagy eseményt, ezek hívták fel a közönség érdeklődését a várható szenzációra. Az egyik bejáratnál ez a történelmi jelentőségű plakát díszelgett:
"A LUMIČRE-MOZIVETÍTŐGÉP"
A készülék, amelyet Auguste és Louis Lumičre urak fedeztek fel, sorozatos állófelvételek révén összegyűjti mindazokat a mozgásokat, amelyek egy adott időszak alatt egymást követték az objektív előtt, majd oly módon reprodukálja őket, hogy életnagyságban kivetíti a képeit egy moziterem vetítővásznára.
| 1. A munkaidő vége
|
| 6. A kovács
|
|
| 2. A civakodó baba
|
| 7. Egy játszma écarté
|
|
| 3. Az aranyhalak
|
| 8. Gyomégető asszonyok
|
|
| 4. A vonat érkezése
|
| 9. A fal ledöntése
|
|
| 5. Az ezred
|
| 10. A tenger
| |
*
A vetítőgépházban a montplaisiri gyár egyik mechanikusa, Moisson irányította a gépet, a lámpát, figyelt a falra és bizony eléggé izgalmas körülmények között küzdött a premierláz külsőségeivel. A belépti díj általában egy frank volt, egy-egy előadás 20 percig tartott, amihez képest a belépti díj eléggé magas volt. A tíz film egyenként 16-17 méter hosszú volt. A premier előtti napon "sajtóbemutatót" rendezett a két Lumičre (úgy látszik, ettől a naptól kezdve elválaszthatatlan a filmbemutató a sajtóbemutatótól), de megjelent ezen a bemutatón több színház igazgatója is. A jelenvoltak között vegyes hatást keltettek a képek, egyik-másiknak a szája tátva maradt, néhány epés, rosszmájú úr indignálódva panaszkodott, hogy idejét elrabolták ilyen szamárságokkal, a siker, amint látjuk, nagyon megoszlott. Egyik másik néző még tapsolt is, a többség azonban nem fejezte ki semmiféleképpen sem tetszését, sem nemtetszését. A tengerről szóló képnek mélységes hatása volt, ugyancsak izgalmat keltett A vonat érkezése című kép is, mindazonáltal valamennyi film lekötötte a nézők nagy részének a figyelmét.
Az előadás után Georges Méličs ajánlatot tett Lumičre-nek, hogy megvásárolja tőle a gépet és előbb 5000 frankot, majd 10.000 frankot ígért, ezzel szemben mr. Thomas, a Musée Grevin igazgatója már 20.000 frankot ajánlott fel a gépért, ezen túlmenően mr. Lallemand, a Folies Bergére igazgatója már 50.000 frankért akarta a leadógépet megvásárolni, azonban Lumičre ezzel utasította vissza a legcsábítóbb ajánlatokat:
- Nagy titok a gép szerkezete, ezt nem adhatom el. Meg akarom tartani a kihelyezés kizárólagosságát magamnak (már ti. a filmek bemutatásának monopoljogát).
A Cinematographie Lumičre plakátjai nagy hatást keltettek a járókelők körében. A sétálók nem haladtak el a Salle Indien előtt anélkül, hogy néhány pillanatra meg nem álltak volna. A csatát Lumičre-ék megnyerték. Egész Párizs beszélt az új csodáról, egész Párizs lázban égett, hogy megnézze a mozgó- és élőképeket. És ezzel 50 évvel ezelőtt megindult a nagy technikai csoda világhódító útjára.
|