Médiamánia
Tartalom
Menü
 
médiaTECHNIKA
 
médiaELMÉLET
 
FILMmánia
 
SzÖVEGmánia
 
 
médiaBóklászó
 
átjáró
 
Hallgass!!!

RÁDIÓ7

 
FOTÓbirodalmak
 
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
Nem a dicsőségünk múlik, csak a zidő
2024. Október
HKSCPSV
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
 
hogy el ne késs :)
 
intimzóna :-)
 
 
Édes élet

Édes élet

Peter's blog

 
FILMezésről
FILMezésről : Zenekari próba

Zenekari próba

Még mielőtt a film tényleges cselekménye elkezdődne, a feliratozásnál (egy alig észrevehetően) rezgő falfelület látható (mintha erre volna írva a szöveg). A háttérből (odakintről) egy nagyváros közlekedésének robaja hallatszik, berregő autók, sziréna stb.

Egy templomhajó belseje tűnik fel, ezzel egyidőben a kottatáros hangja hallatszik, aki egy éneklő "A" hangon demonstrálja a terem jó akusztikáját. A falnak támasztva képek, régi domborművek tűnnek fel, meg egy létra. Megjelenik a fekete pulpitus, majd áttűnéssel egy hárfa vonalai sejtetik a hangszer jelenlétét, megjelennek a kottatartók, és egy letakart zongora. A kottatáros (idősebb, franciasapkás, vörös sálas, öregúr) a kottatartókra rakja a kottákat, közben folyamatosan beszél, dicséri a próbaterem jó tulajdonságait. Ahogy az állványok között járkál, egyik-másikról le-lehullnak a kották. Visszarakja őket a helyükre, de máshol csúszik a padlóra helyette. Úgy beszélget velük (a kottákkal), mintha élőlények volnának. Felcsapja a villanyt, és egyszerre láthatóvá válik az egész helyiség, a sok állvánnyal, rajtuk a kottákkal. Odaül egy íróasztal mellé s közben arról be szél, hogy hamarosan nyugdíjba vonul, és egész életét a zenének szentelheti.

A kamera még egyszer végigpásztázik a kottákon, a hangjegyek is láthatóvá válnak. Megjelenik az első hegedűs. Kalapos, balonkabátos középkorú ember. Kalapot emel nekünk és a TV-nek, s mesélni kezdi a próbaterem történetét. A kottatáros figyelmezteti, hogy maga már elmondta a templom históriáját. Sorra érkeznek a többi zenészek. A helyiség megtelik mozgással, élet tel. A zongorista kitakarja a zongorát, közben az első hegedűs odasúgja neki, hogy viselkedjen természetesen, itt a televízió. Egy kopaszfejű balonkabátos úr a székéről veri le a port egy ruhadarabbal. Közelről is megvizsgálja, meg is szagolja a letisztított széket. Tovább érkeznek a zenészek, ki-ki cipeli a saját hangszerét. Mindenki a helyét, a székét keresi. Két fiatalabb muzsikus székeket dobál egymásnak. Mindenki mondja a magáét. Van aki szaunába akar menni délután, van aki a szellemi koncentrációt emlegeti, stb. Két idősebb zenész egy aggastyán csellistát támogat a helyére, akinek szinte jártányi ereje sincs már. Talpig feketében van és fehér a haja. Egy másik szögletben szexlapot nézeget egy fiatalabb és egy idősebb úr. A vibrafonos azt kérdi a többiektől, hogy vajon ki írhatta Werter leveleit. Meg érkezik a szemüveges trombitás, és elmondja, hogy az utcán valaki pancsernek nézte. Egy fehéröltönyös úr tranzisztoros rádión hallgatja egy labdarúgó mérkőzés közvetítését. Az elsőhegedűs egy higrométert vesz elő, és megállapítja, hogy milyen a helyiség pá ratartalma. Megérkezik egy újabb hegedűs. Állítólag polipja van, vagy csak egyszerűen neurotikus. A trombitások közül az egyik kipróbálja a hangszert. Tréfából egy óvszert dugtak a trombitába zenésztársai, s most, a próbafújásnál az léggömbbé fúvódik, majd szétdurran, a társaság legnagyobb derülésére. A polipos hegedűs az iránt érdeklődik, hogy vajon a nyolc és fél c. film, pszichoanalitikus-e vagy sem. Az elsőhegedűs és a polipos" hegedűs összevesznek azon, hogy hol legyen a szék. Megjelenik a menedzser is. Magas, kövér, kihajtott ingnyakú, szürke öltönyös, ellenszenves figura. Vele van a szakszervezetis is aki fiatalabb, bajuszos, kopaszodó fekete férfi. A menedzser feláll a pul pitusra és közli a zenészekkel, hogy itt a TV, és azt is hozzá te szi, hogy az interjúkért nem jár honorárium, ami nagy felháborodást vált ki a társaságban. Amíg a zenészek és a menedzser, meg a szakszervezetisek vitatkoznak, veszekednek, morajló dübörgés hallatszik odakintről, amit szinte senki sem érzékel, a zongorista nőt kivéve. Megérkezik Klára, a hárfás. Mintha már láttuk volna a hangszere mellett korábban, ezért furcsa mostani bevonulása. Zenésztársai a nőt Stan és Pan ismert dallamait játszva kísérik. Kolléganőjének arról panaszkodik, hogy milyen rossz álma volt (egy ló tört be a szobájába álmában). Az első, aki mond magáról, és a hangszeréről valamit a TV riporternek, a zongorista nő. Megemlíti, hogy a zongora olyan, mint a király a trónján, oda kell járulni elébe, meghajolni, oda húzni a széket mellé. Olyan mint egy mitológiai szörnyeteg. Az a szoba, ahová zongorát állítanak, a zongoráé lesz. Magáról szólván megemlíti, hogy övé a világ összes zongorája, ezért nincs neki egy állandó. Fontosnak tartja, hogy az ember ismeretséget kössön mindenféle emberekkel, csakis így tudja magát kibontakoztatni. Zenésztársai körül veszik amíg az interjút adja, kommentálják a beszédét. A fuvolás is bemutatkozik. Fiatal, szőke, nagyorrú teremtés, amolyan szeleburdi fajta. Elmondja, hogy Marina di Pizában született, fuvolázni viszont Californiában tanult, ahol másfajta az énekstílus stb. A hangszerről megemlíti, hogy az nagyon érzékeny, s hogy a fuvola hangja hasonlít leginkább az emberi hang hoz. Varázslatokra képes ez a kis instrumentum, az állatokat is megszelídíti, s a halottakat is életre kelti. A Napé és a Holdé, az éjszakáé és a nappalé. Beszéde közben ugratják ezt, a végig neve tő hölgyeményt, flúgosnak nevezik, amire rá is szolgál hiszen a szemünk láttára mutat be egy akrobáciát. A harsonás páratlannak, különlegesnek tartja a hangszerét. Egyszerre komor és humoros ez az instrumentum, a zenebohócok kedvence, de az angyalok is ezt fújják. Egyik barátja hozzáteszi ehhez a nyilatkozathoz, hogy ha már az atyaúristennél van az embernek jelenése, legalább a harsona is legyen jelen. Egy újabb pozanos is bekapcsolódik a beszélgetésbe. A tengerparton magányosan megszólaló hangszert illusztrálja játékával, mire valamennyi harsonás rá zendít. Egy franciasapkás öregúr a harsonák hangjára lengő pók hálót figyeli, ahelyett, hogy interjút adna a riporternek. Az egyik do bos csukló gyakorlatokat végez, a másik éppen a zakóját keféli. Alacsony, bőrkabátos figura a dobos, cigarettázás közben válaszol a feltett kérdésekre. Megjegyzi, hogy a dob a bőgővel passzol. Egy fiatalabb hosszú hajú dobos hozzáteszi, hogy a nápolyiak a legjobb dobosok, nekik van a legjobb ritmusérzékük, míg Olaszországban általában az embereknek csak a melódiára van fülük. Véleménye szerint a dobosok a legkeményebb faszik, a legbelevalóbb legények. Állítólag a dobosok között sokkal nagyobb az egyetértés, mint a többi zenész között, sokkal szerényebbek a többieknél, nem olyan fennhéjázóak, mint a többi hangszeresek

Egy csellistára áll rá a kamera, aki nem akar nyilatkozni, helyette egyik kollégája mondja el erről a hangszerről, hogy a zenekar egyik alappillére, míg a másik oszlop a hegedű, rájuk támaszkodik az egész zenekar bonyolult építménye. Közbeszól egy másik hangszeres, egy elsőhegedűs, hogy az első hegedű a zenekar esze, sőt szíve is. Visszaveszi a szót a gordonkás és az ideális jó baráthoz hasonlítja a gordonkát, szembe a hegedűvel, amely elcsábítja az embert, elcsavarja a fejét. Egy hegedűs kollegina ismét közbeszól megjegyezvén, hogy a hegedű a legférfiasabb hangszer, a legfallikusabb, behatoló, amihez egy hegedűs társa még azt teszi hozzá, hogy a legvibrálóbb, legmodernebb hangja a hegedűnek van, s hogy távol áll ettől a hangszertől mindenféle női magakelletés. A vitatkozókat a kontrafagott mély böfögésének hangja szakítja félbe, s ismét a gordonkás veszi át a szót, azzal hogy a gordonka a legszomorúbb hangszer. A prím hegedűsök ismét közbeszólnak, hogy a hegedű a legnagyobb sztár minden hangszer között, ha kell még a karmester szerepét is átveszi. Hogy a hegedű a legfontosabb, abból is következik, mondja az első hegedűs, hogy a karmester vele, mármint a hegedű gazdájával fog először kezet. A gordonkás ismét átveszi a szót s a hangszer hűségéről beszél, miközben újra a kontrafagott röfög közbe, mindenki röhögésére. A polipos hegedűs közbeveti, hogy hegedűjének köszönheti, hogy sikerült megtalálnia helyét az életben, a hangszer vezette rá, hogyan teremtsen békét magában. A klarinétos, aki eddig a gordonkások között ült, hogy elmondja véleményét hangszeréről, visszaül saját helyére a fúvó sok közé és onnan beszél. Kopasz, szürke öltönyös idősebb úr. Állítólag a klarinétnak köszönheti, hogy kijutott saját faluja ködéből. A nagyvilág akkor nyílt meg számára, amikor elkezdett klarinétozni, addig semmit sem látott, még a saját faluja templomtornyát sem. Többi zenésztársához hasonlóan őt is heccelik kollégái miközben beszél. Egy ötven év körüli őszes hangszerész beszél trombitájáról, csodálatosnak nevezi, igazi akrobatának titulálja, amely mindent kihoz az emberből, amit csak lehet, felerősíti a jókedvet, a szomorúságot, a csendet. Monológját a menedzser telefonbeszélgetése szakítja félbe, pontosabban Claudiót keresik (a szakszervezetist), aki átveszi főnökétől a kagylót, és átadja neki a trombitatokot, amelyet a kezében tart. Megint a trombitás szólhat, új dimenziókat emleget, amelyekbe a trombitajátékkal lehet eljutni. Fontosnak tartja azt is elmondani, hogy órákig kell a rezeseknek a szájukat nedvezni a játék előtt, hogy elpuhuljon, ne cserepesedjen ki. Olyan hatással van az emberre, hogy felemeli a vérnyomását, alvajáróvá teszi, megbetegíti. Újra egy bevágás: a menedzser dühös hangja hallik a telefonban, miszerint ő, mármint a menedzser, maga a zenekar.

A szakaszervezeti bizalmis is nyilatkozik, elmeséli, hogy milyen eredményeket ért el a szakszervezet a zenekarnál, hogy a zenészek mennyire nem kiszolgáltatottjai már a karmesternek, stb. Két csellós is összeveszik, a kottaállványon vitatkoznak, hogy ki előtt álljon. Valaki hirtelen észrevesz egy patkányt a teremben. Egyesek az üldözésére indulnak, a nők sikoltoznak.

A szerencsétlen állat egy falnak támasztott, szentet ábrázoló dombormű mögött keres menedéket, de kifüstölik egy meg gyújtott papírtekerccsel, s tűz elől menekülő patkányt egy söprű nyéllel agyonverik, majd néhány poén kíséretében, a farkánál fogva himbálva kiviszik. Szinte észrevétlenül jelenik meg a pulpituson a karmester, nemcsak mi nézők, de a zenekar is alig vesz tudomást a jelenlétéről. A kamera is lassan rááll a nem éppen legjobb kedvében lévő, sértődött karnagyra, aki tiltakozva, szemét eltakarva védekezik a vakító reflektorok fényétől, majd arra hivatkozik, hogy neki nincs ideje az efféle interjúkhoz. Máris megkezdi a próbát. Az oboást inti be először, ő adja meg a kezdőhangot, amihez a többiek is hozzástimmelik hangszereiket. Közben fél lábon állva beköti fehér tornacipőjének kiódzódott fűzőjét, és mégiscsak a riporter kamerájába beszél. Mintegy magával társalogva teszi fel a kérdést, hogy mi is ennek a próbának a célja. A választ is megkísérli megadni, mondván, hogy valamit létre kellene hozni, de hogy mit és hogyan, azt maga sem tudja pontosan.

Ígéretet tesz, hogy talán később mégiscsak hajlandó lesz az interjúhoz, most azonban próbálni kell. Kikapcsoltatja a szemét megvakító reflektort s a hegedűsöket beintvén, megkezdődik a munka. Néhány taktus után azonban leállítja a zenekart, össze szidja a hegedűsöket, megkérdvén, hogy haragban vannak-e egy mással, vagy esetleg más pártnak a tagjai e, ezért játszanak annyiféleképpen ahányan vannak. Néhány pillanat múlva újra le kell állítania a zenekart, tekintve, hogy a hegedűsök túl harsányak. Arra kérné őket, ha lehet, hogy visszafogottabban játszanak. Közben megjegyzést tesz a fuvolásnak, aki Esz helyett E-t játszik. A hangszer tulajdonosa tiltakozik, és váltig azt állítja, hogy a saját kottájába E van beírva. A hangmester kijavíttatja a hibás hangjegyeket. A klarinétosoknak nevetségesnek tűnik a zene ezen szakasza, és röhögve játsszák el a szólamot, amelyben a karmester természetesen nem lát semmi humorosat. Újra beint, elindul a zene. Akinek éppen szünete van, az beszélget, a rá dió közvetítést hallgatja, vagy csak egyszerűen magával van elfoglalva, míg a többiek bőszen játszanak. A karmester rövid idő alatt újra kiborul, görcsbe rándul az arca, és szitkok árját, meg a kotta lapját szórja a zenekarra dühében. A társaság kárörvendve, cinikus és sértő szavakkal válaszol. Szemernyit sem tisztelik a maesztrót. Közben a menedzser valakivel ismét telefonbeszélgetést folytat, s az derül ki a társalgásból, hogy felsőbb utasításra, kénytelen a zenekarba bevenni olyan embert is zenésznek, aki semmiféle hangszeren nem játszik. A kottatáros összeszedi a szétdobált kottalapokat. A karmester újra beinti a "galoppot", amelyet egy zongoraszóló vezet be. Az elbűvölő zongoristanő kihívóan figyeli a karmester, miközben a saját szólamát játsza. Végre úgy tűnik, hogy beindul a gépezet, a zenészek is, a karmester is egyre inkább belefeledkeznek a zenébe ennél az újbóli nekirugaszkodásnál olyannyira, hogy egyesek igyekeznek megszabadulni pulóvereiktől, zakóiktól, ingeiktől a muzsikálás hevében. A karmester arca végül azonban mégis eltorzul, majd nagy hévvel leállítja a játékot, hogy újabb meg jegyzéseket tegyen a hallottakra. Kéri a klarinétost, hogy ismételje meg az utolsó három taktust, ez viszont a kollektív szerződésre hivatkozván elutasítja a kérést. Szó-szót követ, egyre trágárabb kifejezésekkel csepülik a karmester képességeit, aki most erőt vesz magán, s mintha meg sem hallaná a sértő, megalázó káromlásokat, újabb kísérletet tesz, és beint. Kiderül, hogy a szárnykürtös nem jött el a próbára, ami újra konfliktust teremt a karmester, a zenészek és a szakszervezetis között. A helyzet annyira kiélezett, hogy a maesztró dühös tehetetlenségében a fenekét mutatja a zenekarnak, amire a szakszervezetis dupla szünetet rendel el. Egyesek a füstös büfébe vonulnak, ahol rock zene, zaj és tömeg fogadja a nézőt. Némelyek dicsérik, mások szidják a karnagyot, ismét mások arról beszélnek, hogy a közönségnek a zenészek között kellene lennie stb. A büfé a zenészekkel, egy igénytelen, züllött emberek gyülekezetére emlékeztető lebuj. A foghíjas alkoholista kinézetű kocsmáros szintjén mozog az egész társaság. Fogy a sör, az üdítők, a kávé meg a rövid italok. A kocsmáros is bedobja magát, elénekel egy éppen ak tu ális slágert. A kontrafagottos (vörös-pulóveres fiatalember) itt mutatja be a hangszerét. Búbánatos tehéndudának nevezi instrumentumát. Veszélyesnek tartja az ormótlan hangszert, amiből csak fingás jön ki. Az elhülyülés, a szellemi bénulás jelképének tartja a kontrafagottot. Úgy gondolja, hogy ez a zene szerszám jól kifejezi a zenekaron belüli egyetnemértést. Egy dobos fiatal ember is szót kap. Elismeri, hogy a zenészek alapjában véve egy szerű emberek, akiket semmi nem érdekel, s egy életen át össze vannak zárva a hangszereikkel. Egy ismeretlen zenész megjegyzi, hogy nem érdekli az egész, hiszen neki úgy sem áll fel a farka, ez a legnagyobb bánata.

A kamera újara a próbaterembe levő eseményeket rögzíti, ahol egy zenészházaspár civakodik. A nő minden bizonnyal zugivó, a férfinak pedig ferde hajlamai lehetnek a feleség elmondása szerint. Kölcsönösen szidják, vádolják egymást. Megszólal egy kövér, puha basszustubás. Arról beszél, hogy mennyire érzékeny, mennyire zavarja az, hogy az emberek rosszak, s hogy igazából szeretne vissza menni a papájához. A basszustubát azért választotta, mert az nem kellett senkinek, s megsajnálta. Hasonlónak érzi magát ezzel a hangszerrel, tekintve hogy az is ormótlan, mint saját maga. Néha oda szokott állni az ablakhoz, nézi a holdvilágot, s szomorú, dalokat játszik. Hogy illusztrálja is, amit mond, egy szomorú, de ismerős melódiát kezd hangszerén megszólaltatni, amit a hárfás hölgy lekísér. Az oboás fiatal, szemüveges, göndör hajú testes férfi. Hangszeréről elmondja, hogy a legősibb minden zeneszerszám között, s hogy a kínaiak találták fel. Hozzáteszi, hogy a legkényelmesebb, a legmagányosabb hangszer, s hogy az oboások elkülönülnek a többiektől, akik irigykedve néznek rájuk. Az oboa diktál a zenekarnak, állít ja a fiatal fúvós. Miközben beszél, a kamera egy pillanatra a zsi dó orgonista nőre ál, aki a szünetet arra használja ki, hogy kártyából jósoljon a menedzsernek és a szakszervezetisnek. Nagy fel bolydulást mutat a kártya, amit a két nem zenész csodálkozva vesz tudomásul. Az oboás fontosnak tartja megjegyezni azt is, hogy az oboa gyűlöli a hegedűt, s a hegedű az oboát. Lelki emel kedettséget fejez ki ez a hangszer abban, aki játszik rajta. Pl. a belső látás képességét, azt hogy a hangszerész megláthassa az egyes hangok színét. Aranyló foltot lát az ember a szeme előtt a hangszert megszólaltatván, tündöklő fényt. A kiselőadás végén játszik néhány akkordot a hangszeren. A kottatáros a karnagy után megy, aki most éppen zuhanyozik. Ha már ismét szót kapott ez az öregúr, elmondja, hogy régen sokkal nagyobb tisztelettel voltak a karmester iránt, s hogy maga a karmester is sokkal szigorúbban bánt a zenekarral. Nem volt műszak, munkaidő, s volt úgy is, hogy egész éjjel próbálni kellett. Mindennek ellenére reggel a zenészek tapssal köszöntötték szeretett vezetőjüket. A monológ közben egyesek tiltakozó feliratokat írnak a falra. A kar nagy, aki éppen most jött ki a zuhany alól, törölközővel a nyakában filozofálgat a zene értelméről. A beszédén érződik, hogy német akcentussal fűzi a szavakat, s néhol német kifejezéseket is a mondandójába kever. Bevallja, hogy nevetségesnek érzi magát vezénylés közben, olyannak mintha kísértet volna. Lassan rátér igazi mondandójára, miszerint számára a zene az egész világ, s hogy vezénylés közben a világ urának, királyának érzi magát. Aztán, önmagának ellentmondva cinikusan hozzá teszi, hogy kiképző őrmesternek érzi magát, aki kénytelen farba rugdosni kétballábas katonáit. A riport közben tölt magának egy pohár pezsgőt, s arról beszél, hogy egyszer mennyire zavarta egyik zenészének fénylő, tükröződő gyűrűje, amely a szemébe világított és elvakította. Elviselhetetlennek látja néha az egész zenekart, nem vesz róluk tudomást, annyira sem becsüli őket. Arra kéri a televíziót, hogy ezt az utolsó mondatot vágják ki a riportból, különben lábon lövik a feldühödött muzsikusok. Megint emel kedettebb hangnemben folytatja. Azt részletezi, hogy milyen különleges érzés volt, amikor vezénylésre emelte karjait, s a karmesteri pálca mintha láthatatlan szálakkal lett volna összekötve a hangszeresekkel. Megint cinikusra veszi, "kritizálja" a demokráciát, ahol mindenkinek hasonlónak kell lennie, neki is pl. a hegedűsre kellene hasonlítania, akinek hentes ujjai vannak. Aztán arról kezd beszélni, hogy üzleteléssel foglakozik, pontosabban házakat szokott venni. Inget cserél, majd a zenekar szakrális voltáról elmélkedik, a miséről, amikor a bort vérré, a kenyeret testté változtatják. (ezen a riporter nevet) Beszéd közben a tükör elé megy és aprólékosan igazgatja magán az ing nyakát, a pulóvert, s a szemüveget, mintha az volna a szándéka, hogy spontánul lezser benyomást keltsen az emberekben, akik látják. A monológ vége felé mintha újból megmozdulna a padló, megremegne a föld, s furcsa morajlás hallik odakintről. Folytatván a diskurzust a karnagy állítja, hogy a szeretet, amely egykor a karmesterek és a zenekar között fennállt, mára kiveszett. A kétkedés kiszorította a hitet. Mint egy tönkrement házasságot, a zenészeket is a gyűlölet tart egybe. Leüt néhány akkordot a fekete zongorán, majd hirtelen elsötétül minden, elmegy az áram. A kottatáros egy szál gyertyával jön be, s tanácstalanul kérdi a "gazdáját", hogy most mi legyen, mire a karnagy hidegen ki jelenti, hogy a próba folytatódik. A próbaterembe érve pokoli hangulat fogadja a karnagyot. A zenészek fellázadtak a karmester ellen, forradalmi a hangulat. Hatalmas a hangzavar, a kiabálás, a hurrogás. A falakon mindenféle jelszavak, tiltakozó írások látszanak, meg a fel hördült emberek óriási, fekete, mozgó árnyai.

A zeneszerzőket ábrázoló képeket mindenféle anyaggal mocskolják be. Az öreg kottatáros, a karnagy, valamint a szak szervezetis és a menedzser csak állnak, és bámulnak tehetetlenül. Az ütősök püfölik hangszereiket, mintha igazi harci dobok volnának. Egyre fokozódik a pszihózis, dühös mindenki. A csel lista összegyűri a kottalapokat és torz arccal vágja földhöz az egészet. A káoszt kihasználva a kontrafagottos és a zongorista nő a fekete zongora alatt szeretkeznek, miközben a nő zsemlét majszol. Nemcsak odabenn a teremben van világvége hangulat, ha nem odakinn is, hiszen az egész terem beleremeg, úgy mozog odakinn is a talaj. Hajbakap a szakszervezetis és a menedzser is. Egyre intenzívebben reng a padló és a falak, mintha odakinn valaki dörömbölne. A mennyezetről furcsa kártyaszerű fekete nyúlós anyag csöpög az emberek fejére. Két hegedűs (a polipos és az első hegedűs) egymást pofozza bőszen. Egy levegőbe repülő hegedű eltalálja s véresre sebzi a csendben ülő Klárát, a hárfást. Ezt kihasználva szólal meg (utolsónak a zenészek sorában) a sebzett szájú idősödő kissé molett hölgy. Megemlíti, hogy a hárfát először álmában látta meg, 4-5 éves korában. Visszaemlékszik a gyermekkorára, amikor a képeskönyvekben Néró császárt látta, amint egy hárfához hasonló hangszerrel a kezében nézte Róma égését. Míg Klára beszél, egyre magasabbra hág a forradalmi zaj. Civakodó házaspár: a férj kitépi iszákos felesége kezéből az italosüveget, s a földhöz vágja. Egyre jobban inog-mozog minden, hullik a por, meg a vakolat. Klára meg csak mesél, mesél: hogy mindig magányos volt, hogy nem volt férfi az életében. A hitről mesél meg más dimenziók érzéséről, amikor hárfán játszik. A zenészek fegyverbe hívják egymást, s halált kívánnak a karmesterre. Néhány tag egy óriási fekete metronómot cipel a ledöntött pulpitus helyére. Ezt kiáltják ki a zenekar új karnagyául. A kamera is felveszi a metronóm ingását és ütemét, s ide-oda billeg. A kontrafagottos egyre jobban belemelegszik a szeretkezésbe, míg partnere szenvtelenül uzsonnázik. Rövid ideig tartott a metronóm tisztelete is, hiszen alig hogy felállították, máris lekerült a pulpitusról. A nőt, aki egy székkel eltalálja a fekete metronómot, megtámadják, s nagy csetepaté tör ki a zenészek között. Egyikük, hogy lehűtse őket, egy vödör vizet önt a verekedőkre, nem sok eredménnyel. Egy idős zenész, mintha teljesen beszámíthatatlan állapotban volna, pisztolyt vesz elő, és a levegőbe lő. A fehér öltönyös muzsikus még mindig a labda rúgó mérkőzést hallgatja, kis tranzisztoros rádióján. A menedzser kicsavarja a félőrült öreg kezéből a revolvert, de miután meggyőződött, hogy van neki fegyverviselési engedélye, visszaadja a fegyvert. A földmozgások állandó jellegűvé válnak. A fekete csillárok sötéten himbálóznak a plafonon. Egyszerre csak megreped a fal, majd hatalmas lyukat ütve, egy óriási fekete golyó jelenik meg a teremben, amolyan faltörő ingaféle, amellyel az idős ház falakat szokták ledönteni. Olyan mint egy modern faltörő kos.

Minden elcsendesedik, csak a szél meg a huzat fütyül a teremben. Egy pillanatra felvillan a hárfa kontúrja. Pontosan azon a helyen, ahol a becsapódás van. Klára halottként fekszik a tör melékek között. Zenésztársai ijedt, tragikus arccal viszik ki a teremből. Az alig néhány pillanattal ezelőtt még vadul tobzódó zenészek megilletődve követik a karmester utasításait, aki ze nére bíztatja őket. Újra felállítják a pulpitust, mondván, hogy a hangjegyek s a zene megmenti őket. Először történt meg, hogy egységesen, minden ellenállás vagy toborzás nélkül megértik egymást. A karmestert komolyan véve, mindenki a helyére megy és megkeresi a hangszerét. A kottatáros felemeli és oda viszi a karmesternek az eddig földön heverő vezénylőpálcát. A karnagy feláll a dobogóra, de nem közvetlenül a pulpitus mögé, hanem attól néhány lépésre jobbra, s onnan inti be a zenekart, amely talán most először (lehet hogy utoljára) majdnem teljes terjedelmében végigjátsza az egész darabot. (immár Klára nélkül). A zenészek arcán meghatódottság érződik, mintha meg bánták volna a történteket. A zene lassan elhalkul, s a karnagy veszi át a szót. Egyre jobban belefeledkezik a szitkokba, egyre dühösebben, el vadultabban, emberi mivoltából kivetkődzve kiabál, szór ja a szitkokat, immár németül. Mintha hirtelen hangját hallanák, a sötét vászon előtt. A zene újra megszólal, s a kép végleg el sötétül.

 
 
Döntsd el!
Lezárt szavazások
 
Válassz!
Lezárt szavazások
 
 
Olvasási nehézség?
 
Írj helyesen!
 
számláló
Indulás: 2006-02-19
 
Linkgyűjtemény
 
 
Tartalom

Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?