A filmzene több szempontból is egy különleges műfaj. Egyrészt rajta is múlik, hogy a mozi sorsa siker vagy bukás lesz. Másrészt - függetlenül attól, hogy hányszor láttuk már az adott alkotást - annak a muzsikáját igenis újra fel kell fedeznünk. Nem véletlen a felfedezés szó, ugyanis a filmen belül általában csak momentumokat hallhatunk az egyes felvételekből - a produkció "zenei háttere" csak egy filmzene-albumról bontakozik ki teljes egészében.
Nincs ez másként a "Vágy és vezeklés" dallamaival sem, melyek Dario Marianelli nevéhez fűződnek (korábban szintén ő komponált muzsikát a "Büszkeség és balítélet", a "Grimm" és a "V mint vérbosszú" című mozikhoz). A közel egy órányi műsoridő alatt 15, leginkább a klasszikus zene világát idéző - nagyzenekarral kísért - kompozíciót hallhatunk.
Az album a Benjamin Wallfisch által vezetett zenekar, aThe English Chamber Orchestra továbbá két kórus, a Dunkirk Choir és a Bede College Choir közreműködésével készült, közös munkájuk eredménye pedig egy változatos előadás lett, melyben a hangszerek éppolyan élők, mint az emberi hang.

Egy romantikus film muzsikája szinte elképzelhetetlen zongora nélkül. Az alkotóknak - Jean-Yves Thibaudet személyében - nem akármilyen zongoristatehetséget sikerült megnyerniük. Csak elkezdi, s aztán játszik és játszik véget nem érően, a zene pedig valami transzcendens világba repít bennünket. Különösen igaz ez az album záró felvétele, a Clair de Lune (Debussy) esetén.

Köszönhetően az érzelmes vonósoknak és fúvósoknak, valamint a tiszta és valószerű zongorajátéknak, a felvétel hangulata - akár maga a film - gyorsan hatalmába keríti a hallgatót.
Akinek tetszett a "Vágy és vezeklés" szép, de fájdalmas szerelmi története, azoknak biztosan nagy élményt fog nyújtani a filmzene is. Hozzá kell tenni, hogy ez a zenei produkció a film nélkül is életképes, annyira komplett, teljes élményt nyújtó.

Az album a 2008-as Golden Globe díját is elnyerte filmzene-kategóriában, emellett jelölték az idei Oscar-ra is.

"A regény illúzió; szimbólumok sorozata a papíron, amelyek az agyunkban történetté állnak össze" - mondja Joe Wright rendező legújabb filmjével, a "Vágy és vezeklés"-sel kapcsolatban, mely Ian McEwan regénye alapján készült. "Minden könyvnek annyi változata van, ahányan olvassák. Én azt a változatát adaptáltam a könyvnek, amelyik az én fejemben játszódott le olvasás közben."

Való igaz, minden ember számára önálló olvasata lehet egy könyvnek, éppen ezért olyan nehéz jó adaptációt készíteni; és éppen ezért vall nagy bátorságra, hogy Joe Wright ezt már nem először teszi. 2005-ben ugyanis Jane Austen regényéhez, a "Büszkeség és balítélet"-hez nyúlt, mellyel igen nagy sikereket ért el, összesen négy Oscarra jelölték.

Ezúttal 1935-ben járunk. Egy gazdag család két lánya, a 13 éves Briony Tallis, és nővére, Cecilia gondtalanul élnek a második világháború közeledő árnyékában. Házvezetőnőjük fia, Robbie Turner, aki eszes, és tanult ifjú, beleszeret az idősebbik Tallis-lányba, és úgy tűnik, hogy Cecilia is viszonozza az érzéseit. Azonban a sors nem osztja nekik kegyét, számos szerencsétlen véletlen oda vezet, hogy Briony - aki egyébként írónőnek készül, és hihetetlenül élénk a fantáziája - egy szörnyű bűncselekménnyel vádolja meg Robbie-t. Ezzel minden megváltozik, a szerelmesek elszakadnak egymástól, és a film nagy kérdése, hogy egymásra találhatnak-e újra...

A mozi három nagy egységre bomlik, az eltelt idő szabja meg a határokat; az alkotók a kameramozgásokkal, illetve különböző technikák használatával igyekeztek elkülöníteni egymástól a részeket. Különlegesség, hogy Briony Tallist három színésznő formálja meg, hiszen ő az, aki mindhárom egységben felbukkan.

Az első részben 13 éves kislány-Brionyt Saoirse Ronan játssza (a képen a másik főszereplővel, Keira Knightley-val), aki egyben a film nagy felfedezettje is.
A rendező így nyilatkozott róla: "Sok színész a saját érzelmi tapasztalataiból és fantáziájából merít, tehát a karakter érzéseit a saját érzéseikkel helyettesítik, és ezt nem is lehet jól vagy rosszul csinálni. Ám Saoirse nem ezt teszi, hanem egyszerűen elképzeli, milyen lenne Briony Tallis helyében lenni, és olyan átérző képességgel rendelkezik, hogy érzi és ki tudja fejezni egy másik ember érzelmeit."

A következő részben 1940-et írunk, Briony 18 éves, és Romola Garait látjuk a szerepben. Az egyébként magyar származású színésznőnek nehéz dolga volt, hiszen őt választották ki utoljára, ezért hasonlítania kellett az idősebb és a fiatalabb Briony-hez egyaránt - többek között meg kellett tanulnia utánozni Saoirse mozgását, illetve beszédstílusát, hogy hiteles tudjon lenni a karakter.

A harmadik részben Briony már idős asszonyként jelenik meg, Vanessa Redgrave alakítja.

A három színésznőnek mind a korhoz, mind egymáshoz nagy mértékben igazodni kellett, ahogy a jelmeztervező fogalmaz: folytonosságot kellett teremteni köztük. Egyébként nem is hinnénk, hogy milyen sokat lehet érzékeltetni az öltözékkel - mindhárom Briony ruhája a törtfehérből indul ki, és csak egy egészen kicsit változik ez a színséma (halványkéket adnak hozzá). Így az ember öntudatlanul is összeköti őket.

Hogy a kulisszák mögé is belessünk egy pillanatra, ellátogatunk képzeletben az egyik jelenet forgatási helyszínére: Redcar tengerpartján járunk, kétezer helyi statisztával egyetemben, díszletként pedig egy zenepavilon, egy működő óriáskerék, lebombázott épületek és egy hatalmas, partra futott hajó szolgál, miközben kórus énekel, katonák lovasbemutatót tartanak a roncsok között, és férfiak fociznak. Ebben önmagában még nem is volna semmi különös, hiszen számtalan filmben láthatunk ilyen zsúfolt, nyüzsgő jelenetet; itt azonban mindezt egy állványon álló kamerával, egyetlen felvétellel rögzítik.
Igaz, előtte egy teljes napon keresztül próbáltak előtte, ám ez még így is igen merész vállalkozás. Végül háromszor vették fel a jelenetet, és a rendező szerint ez azért volt igazán fantasztikus élmény, mert a statisztákra is átragadt az az izgalom, ami őt magát átjárta, így a közös munka végül ragyogó eredményre vezetett.

A főbb szerepekben láthatjuk még a már említett Keira Knightley-t, aki Ceciliát játssza - szépsége és bája hűvös távolságtartással párosul, így nem kifejezetten szerethető figura. Az egyetlen pozitívuma a Robbie (James McAvoy) iránt érzett szerelme, mely kitartása révén végül mégis szimpatikussá teszi karakterét a néző számára. James McAvoy, a férfi főszereplő, maga is munkáscsaládból származik, ahogy az általa ezúttal megformált karakter szintén, ezáltal talán könnyebben helyezkedik bele a szerepébe: ő a házvezetőnő fia, akinek tönkreteszi az életét egy rangban felette álló család.

Érdekesség, hogy a színészgárdából többen (Keira Knightley, Brenda Blethyn) szerepeltek Wright korábbi filmjében, a Büszkeség és balítéletben, illetve a producerek (Tim Bevan, Eric Fellner és Paul Webster) is ugyanazok.
Vajon elég garancia ez ahhoz, hogy a Jane Austen regény után ezzel az adaptációval is zajos sikereket érjen el a rendező? Hamarosan kiderül. Készülhetnek a kritikusok, a kosztümösfilm-rajongók, és a Jane Austen regények szerelmesei - a Vágy és vezeklés ugyanis már látható a mozikban.