A barátságról
Sok ismert és ismeretlen személy próbálta már megfogalmazni, mi is az a barátság.
Klasszikus meghatározása: egy tőlünk fizikailag független személy, akiért bármilyen áldozatra képesek lennénk. Azonban ez korunkban inkább csak egy utópiának tűnik.
Véleményem szerint sokkal inkább Plautus mondása helyénvaló: „Homo homini lupus”. Vagyis: „ember embernek a farkasa”.
Napjainkban sokkal jellemzőbbek a felszínességre épülő úgynevezett haveri viszonyok, vagy az érdekkapcsolatok.
Bevezetőmben sikerült elérni, hogy még messzebbre jutottam a barátság fogalmának meghatározásától, így más úton kell elindulni.
Nézzük meg, mi nem barátság.
Véleményem szerint nincs igazi férfi-női barátság. Lehet-e barátság férfi és nő között, és ha igen, akkor miért nem? - kérdezhetnénk Karinthy híres bon mot-jával.
Igaz-e a kérdésben szereplő állítás? Az ilyen kapcsolatokban inkább a szexuális vonzalom vagy jobb esetben a szerelem dominál. Ez utóbbi már közel áll a barátsághoz, mégis csak részbeni az átfedés.
A kedves Olvasó is, aki hivatalból is jelen írásom szigorú ítésze, bizonyára mondta már nem kívánt udvarlójának, hogy legyenek csak barátok. Ez lenne egy életen át tartó csodálatos barátság kezdete?
Nem hinném.
Akkor mi az igaz barátság titka?
Irodalmi példák és élettapasztalataink alapján beláthatjuk, hogy a leggyakrabban két heteroszexuális férfi vagy nő között alakulhat ki ilyen elszakíthatatlan kötelék. A költészet gyakran alakított ki tisztelettel vegyes barátságokat, mint például Arany János és Petőfi Sándor között.
„Te mikoron nevedet keblem mélyébe leírtad,
Mit tettél, tudod azt? Gránitsziklába acéllal
Vágtál életen át múlás nélküli betűket.”
Van-e ennél szebb, őszintébb vallomás egy barátságról?
Mi lehet az oka, hogy a szellem nagy emberei között gyakoriak a meghatározó barátságok is?
A közös világnézet, érdeklődési körök és legfőképpen a közös célok fontos szerepet tölthetnek be.
Marx és Engels azonos elképzelései a társadalmi folyamatokról, Goethe és Schiller érdeklődése a reneszánsz iránt, Ady és Móricz közös, újítás utáni vágya mind-mind fontos tényezők voltak.
De mi szükséges még az igazi barátsághoz?
Láthatjuk, hogy az imént felsorolt személyek külön-külön is bölcs, környezetükre nagy hatással bíró gondolkodók, művészek voltak, így igazolódni látszik Arisztotelész azon állítása, miszerint a jó barátsághoz két, önmagában is teljes ember szükséges. Szerinte, aki önmagában értekkel bíró ember, az szabadon ajándékoz. Akár önmagát is. Az ilyen, szabadsággal bíró indivídumnak a másik - bizonyos szempontból ugyancsak tökéletes ember - nem szükséglete, hanem kiteljesedése.
Egy barátságban mindkét félnek egyenrangúnak kell lennie, ezt írta le Nietzsche az Így szólott Zarathustra című művében:
„Rabszolga vagy?
Úgy nem lehetsz barát.
Zsarnok vagy?
Úgy nem lehetnek barátaid.”
Nem véletlen, hogy barátság a szó nemes értelmében csak azok között jött vagy jöhet létre, akik lelkükben egészségesek, és tiszták gondolataikban és cselekedeteikben.
Talán a kellő élettapasztalat hiánya mondatja velem, de úgy látom, hogy zsarnokok, helyi vagy országos diktátorok soha nem tudtak igaz barátságokat kialakítani. Természetesen nem tévesztendők össze a félelemben tartott, egzisztenciálisan zsarolt hízelgők az igaz barátokkal. Míg az érdek és látszat barátok bármikor készek szembefordulni azzal, akitől függnek, addig az érdek nélküli, sírig tartó barátság és megfontolás az mérlegelés és feltétel mentes.
Olyan, mint Pál apostol szavai szerint a szeretet. Tehát a barátság a szentenciát kicsit átfogalmazva hosszútűrő, kegyes, a barátság nem irigykedik, a barátság nem kérkedik, nem fúvódik fel. A barátság nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt.
„Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal.
Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.”
Horváth László
|