Amélie, a csodatevő
Jean-Pierre Jeunet filmje színek, apró részletek, mindennapi gesztusok teremtette jelképekkel és beszédes csendekkel érezteti meg mindazt, ami szavakkal talán el sem mondható. Amélie-t (Audrey Tautou) a kritikák a "modern Teréz anya", "a város jó tündére", "földre szállt angyal" és hasonló, ötletgazdag elnevezésekkel illetik, ám mindez fájdalmasan kevés. Mint ahogyan az is kevés, ha azt állítjuk, hogy Amélie boldogabbá teszi a körülötte lévők életét, miközben a szerelmet is megtalálja. Ugyanilyen kevés, ha azt mondjuk, hogy miközben boldogságát keresi, rádöbben arra is, hogy ehhez mások boldogításán keresztül vezet az út. Ettől még szokványos, rózsaszín giccsparádé is lehetne a film.
Másról van szó. Igazi, megfejtésre váró titokról. Ebben a mi nagyon pontos, precíz, kiszámított világunkban él valaki, aki képes meglátni a valóság mögött megbúvó csodát és álmokat. S a lelkét betöltő vágyak és álmok függönyén át képes észrevenni azt is, hogy nagyon is valóságosan létezik szenvedés - de a sebek gyógyíthatóak.
Renoir képe a film egyik főszereplője...
Az Amélie csodálatos élete című film ezeknek a gyógyító utazásoknak és találkozásoknak a története. Mindenki lehetőséget kap arra, hogy kimondja, bevallja saját vágyait; hogy rátaláljon, elzarándokoljon valódi önmagához - a nézőket is beleértve. A film számtalan, egymásba csavarodó cselekményszála Amélie otthonában, illetve szomszédjánál, az "üvegembernél" szövődik. Ez az idős férfi húsz esztendeje nem lépett ki a lakásából, csontjai ugyanis olyan törékenyek, hogy egy kézfogás is összeroppantaná. Az öregúr azonban szobája ablakából figyel, és mindent lát - érzékenységével még azt is, ami nem kerül közvetlenül a szeme elé. Otthonában Renoir: Az evezősök reggelije című képét festi - minden évben újra meg újra. S a nagy utazás évről évre közelebb viszi a művészhez: találkozik a festmény alakjaival, mindinkább képessé válik arra, hogy megfejtse személyiségüket. Történetünk kezdetén már csak egyetlen furcsán kívülálló alak, egy vizespoharat tartó lány ül titokzatosan a kép közepén.
Amíg Amélie és az üvegember erről a lányról beszélget, elmosódik a határ festmény és valóság között. Az öregúr számára feltárulnak a poharat tartó lány titkai, Amélie pedig saját lelkéhez, vágyaihoz és félelmeihez kerül egyre közelebb. Ez segíti hozzá ahhoz is, hogy már ne csak mások önmagukba vezető utazását tegye lehetővé, hanem saját boldogságáért is útra keljen.
Ennek a gyógyító törekvésnek talán legszebb példája, ahogyan a bezárkózottság önemésztő katlanjából kivezeti édesapját. Az idős ember, aki világéletében arra vágyott, hogy utazhasson, felesége halála után teljesen magába roskad. Egyedül kedvenc kerti törpéje szerez neki örömet. Egy nap azonban a törpe eltűnik a kertből. Ez ugyan még nem lenne őrjítően furcsa. A megdöbbentő az, hogy időről időre légipostán egy-egy fénykép érkezik. A huncut gipszszobor hol Moszkvából, hol New Yorkból, hol meg Kambodzsából ad magáról hívogató életjelt. Nem is hiába: a film végén maga az édesapa is beszáll a reptérre induló taxiba.
Nos, Amélie ilyen és hasonló fortélyokkal "utaztatja" a körülötte élőket, de amíg saját magára is rátalál, nagy utat jár be. Saját félénkségét legyőzve kergeti, csábítja, állítja újabb és újabb próbatételek elé Ninót, ezt a furcsa fiatalembert, aki az aszfaltba nyomódott lábnyomok és a furcsa nevetések gyűjtögetése után mostanában albumba rendezi a pályaudvari automatáknál elrontott, eldobott igazolványképeket.
Nino és Amélie ugyanazt a típust jelenítik meg: az álmok, a képzelet mindenekfelett álló, valóságteremtő hatalmát hirdetik - talán öntudatlanul, de nagyon meggyőzően. Bizonyára ezért lehetséges, hogy ismeretlenül is egymásról álmodnak - s amikor egymás felé indulnak, valóságosan is képesek belépni egymás életébe. Ez a film leghosszabb utazása, és egyben legigazibb találkozása.
S hogy a történethez, Amélie életéhez vajon mi köze van Lady Di 1997. augusztus 30-án bekövetkezett halálának? Nagyon is sok, de ez maradjon meglepetés. Kiderítése legyen most már a tisztelt Olvasó feladata - nem fogja megbánni, ha utánajár...
|