Az Arctic Monkeys pedig már a következő lépés. Semmilyen reklámkampányuk nem volt, sőt: egy időben kifejezetten visszautasították, hogy az NME a címlapra tegye őket. Kizárólag internetes oldaluk segítségével futottak be: a rajongók lelkesen töltötték le az újabb és újabb demókat, vagyis a nem profi körülmények között, nagy stúdióban készült felvételeket - megtalálhatók itt: www.arctic-monkeys.com/music.php Aztán lelkesen adták tovább a híreket barátaiknak, blogokon és fórumokon terjedt az együttes neve. És ez olyan hihetetlenül hatásosnak bizonyult, hogy a legnagyobb lemezkiadók versenyeztek értük - ők mégis egy (viszonylag) kicsihez szerződtek le, a Domino Recordshoz. No persze a Domino sem éppen egy kezdő társulat, hogy mást ne mondjuk, náluk van a Franz Ferdinand...
Az első kislemez, az I Bet You Look Good on the Dancefloor ("Lefogadom, hogy jól mutatsz a táncparketten") a megjelenés hetében az első helyen nyitott az angol slágerlistán, majd ugyanezt megismételték a következő dallal: When the Sun Goes Down (amikor lemegy a nap). És nemrég megjelent az első nagylemez, ami a következő címre hallgat: Whatever People Say I Am, That's What I'm Not. (Ezt sajnos nem lehet olyan frappánsan magyarra fordítani, hogy az megmutassa, milyen tömör az angol eredeti. Szóval valami ilyesmit jelent: "Akármit mondanak az emberek, hogy én mi vagyok, na az biztos, hogy nem vagyok.") A megjelenés napján Angliában több, mint százezer példány kelt el belőle, több, mint az eladási lista élvonalában szereplő többi húsz albumból együttvéve! Ha ez így megy tovább, az övék lesz a leggyorsabban fogyó debütáló lemez rekordja.

És hogy milyen a lemez? Nos, ha valaki nem rajongó, akkor valószínűleg a következő eredményre jut: jó, de azért nem zseniális. Persze a srácok nem találták fel a spanyolviaszt, viszont nagyon jól összehozták a pörgős rockzene több hagyományát is: itt a punk, a brit pop, az utóbbi években újra divatba jött új hullám, garázsrock, meg hát egyáltalán, az alap: a rock'n'roll. A legtöbb szám lendületesen hasít végig a hallgatón; tizenhárom szám negyvenegy perc alatt, nem lacafacáznak. Szerencsére a négy srácnak nem csak az energiára volt gondja, hanem a fülbemászó dallamokra is. Lehet, hogy első hallgatásra kicsit gyorsnak és kaotikusnak tűnik az egész, harmadszorra viszont már azon vesszük észre magunkat, hogy együtt énekeljük a refrént Alex Turnerrel. Ötödszörre pedig, ha éppen nem a szoba (vagy a táncparkett) közepén ugrálunk, akkor azt vehetjük észre, hogy egész ügyes, szellemes zenei megoldásokkal pakolták tele a számaikat.
Azt már most, az év elején biztosan kijelenthetjük, hogy az Arctic Monkeys lesz 2006 egyik legnagyobb zenei szenzációja. Ne maradj le róluk, szerezd be gyorsan te is!