Ordított a szél,
tépázta a fákat,
levegőt se kaptunk,
de szólni hagytad szádat.

Suttogtál a fülembe,
ezt hordta a szél,
S ezek szavak által
meglágyul ki fél..

Szeretlek, ezt súgtad,
szeretlek ezt búgtad
Szeretlek a szél is ordította..

Szeretlek csipogták a madarak,
szeretlek ezt hörgik a halottak,
Szeretlek s szeretnek azok kik vallottak.

Átöleltél vártad,
hogy csendbe boruljak,
S vártad sokáig vártad
hogy tefeléd forduljak.

Csak vártál és vártál,
legyökerezett lábad,
s te még mindig vártál.. Vártál de megbántad.

Vártál mert szerettél, de a szél már nem fütyül
helyébe gyász, borultság, vész és könny ül.
Mikor meguntál várni, elengedted kezem
ráméztél de nem láttál,
-Csak csont vagy, Istenem!

Arcomról a húst az idő rég leette,
mert vártam hogy rámnézz...
Vártam, nem siettem.


Csak A.