Hogyan ismerkedtél meg ezzel a sportággal?

Hat évesen - akkor még mezőberényi kisdiákként - taekwondo edzésre mentem, ám az edzés kezdésének időpontját elnéztem, így az asztaliteniszezők között találtam magam, és ha már ott voltam, nem mentem haza.

Hogyan kerültél vásárhelyre? Miért épp vásárhely?

Szüleim elváltak, amikor 11 éves voltam, s ezután kerültünk édesanyámmal a városba.

Az akkori Főiskola SE asztalitenisz szakosztályába jártam edzésre napi rendszerességgel.

A gimnázium 4 éve alatt is mentek az edzések?

Természetesen. Igyekeztem az iskola mellett ugyanúgy járni. Közben a vásárhelyi csapat a nemzeti bajnokság II. osztályába került fel, így a kihívások is egyre nagyobbak voltak. Minden hétvégén verseny volt, sokszor messze-messze az ország másik végén, de nagyon élveztem minden pillanatát. Ezek az idők voltak a vásárhelyi asztalitenisz legdicsőbb évei.

Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?

Az 1992-es év általános iskolás jó tanuló- jó sportoló címemre.

Ebben az évben nyertem meg az Országos diákolimpiát, lettem kerettagja a serdülő válogatottnak és kaptam meghívást Budapestre a KSI szakosztályába.

Nem fogadtad el a meghívást? 

Nagyon szerettem volna, de nem csak az én döntésem volt. Vonzott az orvosi pálya és választanom kellett vagy a gimnázium spec. bio-kémia szakja vagy a sport suli a fővárosban. Édesanyám végül az orvosi pálya felé terelt.

Sikerült?

Sajnos első évben 1, a következőben pedig 3 ponttal maradtam le az orvosi egyetemről. De szerencsére így sem kerültem messze a „szakmától”, lassan 16. éve dolgozom az Erzsébet Kórház Radiológiai osztályán.

Mi ösztönzött arra, hogy edző legyél?

Nagyon jó edzőm volt Csúcs János személyében, és már 14 évesen tudtam, ha egyszer felnövök én is azt szeretném csinálni és hasonlóan, ahogyan anno Ő oktatott engem. A szüleim pedagógusok, a gyerekeket szeretem, így adott volt szinte minden.

Milyennek érzed a viszonyodat/kapcsolatodat a gyerekekkel, akiket oktatsz?

Különlegesnek… Nem az a fajta ember vagyok, aki kiabál, ordít és követelőzik edzésen vagy akár versenyen. Igyekszem megtalálni a megfelelő hangot mindenkivel és mivel minden gyermek más, ez sokszor nem egyszerű. Próbálok baráti viszonyt kialakítani azokkal, akiket tanítok és örülök, hogy ez sokszor úgy sikerül, hogy a tiszteletük felém nem vész el, szavahihető és hiteles tudok maradni, ami véleményem szerint a legfontosabb…

Mi a legjobb érzés az edzői létben?

Hát, nem egyszerű kérdés… Valószínű azt a választ várod, hogy amikor a versenyződ a dobogó tetején áll, vagy a városi sportnapon lesz valaki díjazott és egy város ismeri el a munkáját és ezáltal ez enyémet is.  Nyilván ez nagyon jó érzés, de számomra inkább több „apróbb” dolog van, ami hasonló jó érzéssel, büszkeséggel tölt el. Legalább ilyen jó érzés, mikor tudod, hogy az edzés a gyerekek heti fix „alig várt” programjává válik, vagy amikor valaki, aki 2 évvel ezelőtt még az ütőt sem tudta megfogni rendesen, most pedig elüti a fonákot mellettem és szebb a mozdulata, mint akár az enyém. Jó érzés látni, hogy fejlődnek, hogy akiktől múltkor még simán kikaptak, most le tudják győzni, vagy egy időkérés, amivel megváltoztatom a mérkőzés kimenetlét és számos ilyen apróság.

Miért érdemes edzőnek menni? Mit tanácsolsz?

Az előző kérdésben adott válaszokért úgy gondolom mindenképpen érdemes. Persze ugyanúgy van „árnyoldala” is a dolognak, de meg kell keresni a hibákat, minél előbb javítani őket és nézni előre csak előre.

Miért érdemes? Nem tudom…

Kihívás, mindenképp úgy érzem. Mind emberileg, mind szakmailag, mind pedagógiailag is.

Mit tanácsolok annak, aki edző lesz? Készüljön fel mindenre és szó szerint mindenre…

Kipróbáltál más sportágat is?

Korábban, mint minden fiút a labdarúgás vonzott, de hamar kiderült a kapuban jobb helyem van, mint a zöldön rohangálva. Kapusként a mai napig tevékenykedek de ma már csak amatőr szinten. Kézilabdáztam még az általános iskolában és modellezek a mai napig - már amennyire ez sportágnak számít,- de versenyekre nem járok el, csak hobbyként megmaradt.

Végül miért pont e mellett a sportág mellett tartottál ki?

Számos ok miatt nagyon szeretem. Mindenképp igazságos… Itt nincsenek (vagy nagyon kévés) csodák. Egy kupameccsen a kis csapat talál egy gólt majd 90 percig elrugdossa a labdát és ők nyernek. Az asztaliteniszben, ha jobb vagy valakinél, akkor meg fogod verni. Osztálynyi különbségeknél felfelé már nem lehet szerencsével győzni.

Elmondanád mi szükséges ahhoz, hogy igazán jó legyen valaki ebben a sportágban?

A munka.. A munka mindig meghozza a gyümölcsét, emiatt sokszor egy szorgalmasabb gyerek jobb eredményt érhet el idővel, mint egy nagy tehetségnek kikiáltott egyén, aki nem jár le minden edzésre. Rengeteg mindent kell megtanulni és kell összejönnie ahhoz, hogy valaki jó játékos legyen. Labdaérzék, lábmunka, reflexek, összpontosítás, mentális felkészültség, a stressz helyzet jó kezelése, a játék gyorsaságának megtanulása. Végig koncentrálni kell, nem lehet pihenni, vagy nem odafigyelni. Egy nagy versenyen a mérkőzések között órákat kell várni, majd a padról felállva percek alatt 100%-ot nyújtani.

Sokan nem tudják, hogy az asztalitenisz a 2. leggyorsabb labdajáték a jégkorong után, ami azért ugye nem is tipikus labdajáték, mert koronggal játsszák. Számos szépsége van a játéknak és úgy érzem, aki egyszer igazán megszereti, akkor az a „szerelem” egy életre szól és nem fogja többé „elfelejteni”. Velem is ez történt…

Van arról elképzelésed, meddig fog folyni asztalitenisz pályafutásod?

Remélem az asztal mellől visznek majd el…

Ameddig egészségi állapotom bírja biztosan nem fogom abbahagyni, utána meg már minek?.... Szeretném minél tovább folytatni mind edzői, mind játékosi pályafutásom.

Köszönöm szépen az interjút, további sok sikert kívánok neked!

Zsoldos Alexandra 11.C