Legelső találkozásunk majdnem pontosan 5 évvel ezelőtt volt. Én akkoriban még a Bethlen Gábor Református Gimnázium tanulójaként, te pedig ezen iskola legnagyobb „riválisaként” léteztél, én mégis úgy döntöttem, hogy szívesebben taposnám a Te padlódat nap mint nap. Így hát jelentkeztem, sikeresen felvételt nyertem (bár láttad volna, mekkora kitörő örömmel fogadtam a leveled, amiben értesítettél! :), majd szeptemberben megkezdtem első tanítási napomat a Németh László Gimnázium és Általános Iskola diákjaként. Lelkes 0.-osként hamar rá kellett jönnöm, hogy azért nem minden fenékig tejfel, sok-sok tanulásra van szükségem, hogy elérjem a kívánt sikert, tehát azt az érdemjegyet, amivel megelégszek (természetesen ez mindig is csak a maximális 5-ös volt). Túléltük a rengeteg angol-, és informatikaórát, jelesre zártuk az évet. Hogy miért volt ez az év annyira különleges? Mert ekkor ismertem meg számomra rendkívül fontossá vált személyeket, akiket mostanra már stabilan magam mellett tudhatok, akik nélkül el sem tudom még képzelni egy-egy napomat. Ugyanakkor ebben az évben ébredtem rá arra, hogy az angol megszerethető, ha olyan tanároktól sajátítom el a tudást, akik hisznek bennünk és a legjobbat akarják kihozni belőlünk. Szerencsére ilyen tanárokból sosem volt hiány létesítményedben. A 10. tanév a prágai osztálykirándulás miatt maradt emlékezetes, úgy gondolom, Európa szívét tárhattuk fel együtt, ez pedig örökké élni fog emlékezetünkben. A Károlyi-híd, a hídtorony és az óvárosi téren látott csillagászati óra felejthetetlen emlékképként ragadtak meg bennünk.

Hasonló élményekből bővelkedett még ez a pár év, amelyekért mind-mind neked lehetek hálás. A 11. év legelején ulmi, végén pedig marosvásárhelyi cserediákok érkeztek, köszönhetően testvériskoláidnak. Sosem fogom megbánni, hogy mindkét programban részt vettem és ezáltal olyan emlékekhez jutottam, amelyek örökké emlékezetesek maradnak. Megismertem csodálatos embereket, akik elláttak az élet legegyszerűbb, mégis legfontosabb tanácsaival, akik megtanítottak szívből nevetni, még a legkilátástalanabbnak látszó helyzetekben is és megmutatták, miért érdemes mindig bizakodni – hisz az élet mindig megoldja önmagát!

A napok, hetek és hónapok szorgosan peregtek, a 12. A osztályod szinte minden tagja sikeres érettségiket tett le az év végén, reméljük, igazán büszke voltál ránk! Aztán pedig elkezdődött az utolsó évünk is, ami úgy tűnt, még sokkal gyorsabban telik, mint az előzőek, pedig mi még nem érezzük magunkat késznek a tanév végén esedékes érettségi vizsgákra. Azonban a 13. A osztály az év elején még telis-tele volt vidám, felszabadult arcokkal, akik alig várták már ezt az évet, hiszen annyi izgalmat tartogattál számunkra. A báli táncpróbák, a szalagavatóra való készülés, a „bent alvás”, amely során természetesen mindent csináltunk, csak épp nem aludtunk, varázslatos, már-már filmbeillő élményekké váltak. Ezek voltak legszebb hónapjaink, az összeszokott társaság kiélvezte minden percét. Ha bárhová visszamehetnék a múltba, nem utaznék messzire – ezt az időszakot élném át újra.

Azután elérkezett az a pont az életünkben, amitől már régóta rettegtünk. A szalagavatón megkaptuk a végzős évet jelző szalagjainkat, amiket igazán büszkén viselünk a szívünk felett, hisz azt mutatják, a Te diákjaid vagyunk, együtt sírtunk tanárainkkal, de főként osztályfőnökünkkel – ugyanis mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy ez már a vége, az elválás kapujában állunk, itt a búcsú ideje. „A ma még színesen, élesen bennünk élő emlékek osztálytársainkról, tanárainkról és a velük eltöltött időről szép lassan elkopnak. Fájdalmas érzést tud kelteni a felismerés, hogy az emlékeink bizonyos személyekről és történésekről megsárgulnak, mint az elöregedő papír. Mintha a fényképeket egy üveglapra ragasztottuk volna az elménkben, és azok szép lassan elkezdenek majd leválni onnan.” Ezeket a szavakat a szalagavató műsor zárlatára írtam, az osztály búcsúszavait tolmácsolva. Mert igen, mi mindig búcsúzunk. Osztályfőnökünktől, tanárainktól, osztálytársaktól, barátoktól. És tőled is, kedves Iskolám!                                           k.p