Elmondja egy beszélőgéppel felszerelt, vászonra vetített egyetemi tanár

Tisztelt hallgatóim, mint tudjuk, ugyebár, a mi őseink, akik kilencezer esztendővel ezelőtt itt Európában éltek, újabb múltkutató gépeink megfigyelése szerint, még szerves anyagú és szerves testű, tehát pusztuló és halandó lények voltak, akik magukat embernek, vagyis élőlénynek nevezték. Ezek a kezdetleges és primitív szerkezetek, magukon viselve a szerves élet minden hátrányát, csak lassan és fáradtságos kísérletezés útján jöttek rá, hogy a jövő érdekében magukat tökéletesítsék, és bennünket, az ő rekonstruált és tökéletes, halhatatlan utódaikat létrehozzák. A nagy munka már az ő Krisztustól számított tizenötödik századukban megkezdődött. A mi őseink puha és pusztuló, szerves motorában (ők agyvelőnek nevezték) az indukciós villanyáramot gondolatnak keresztelték el; csakhamar rájöttek azonban, hogy milyen gyenge és rövid életű energia ez, és feltalálták az úgynevezett könyvnyomtatást, mely ezeket az úgynevezett gondolatokat lekötötte és megrögzítette, persze, akkor még nagyon primitív módon, vékony papírlemezekre. Ezzel a szerves emberi gép egyik fontos energiaproduktuma már rekonstruálódott, és szervetlenné, tehát halhatatlanná vált. Ezután fokozatosan következett a mi ősünk, a szerves ember (nevezzük így) további rekonstrukciója. Az emberből áradó külső fényhatások szervetlenné tétele volt a második feladat. Találtak vegyületeket, melyek lerögzítik ezeket a fényhatásokat, és létrejön a fotográfia, ami az embert mozdulatlan állapotban, külső megjelenésében ábrázolja. Most a belső részek mozdulatlan ábrázolása következett: Röntgen ősünk ezt is megcsinálta. Csakhogy ekkor még sok megnyilvánulása volt az ősembernek, ami egész létével szorosan és elválaszthatatlanul összefüggött: például a mozdulat, a hang, a plasztikus térben való megjelenés; mindezeket külön kellett rekonstruálni, szervetlenné tenni, s aztán összerakni megint, hogy mi, tökéletes, szervetlen emberek létrejöhessünk. Egy Edison nevű szerves ember nagy lendületet adott ennek a problémának. Ő találta fel egyik lényeges szervünket, a beszélőgépet, mely a szerves anyagból áradó hangot szervetlen, megrögzíthető táblákon felfogta és elraktározta. Következett a mozdulat, ami még fontosabb megnyilvánulása az embernek. Ugyanaz az Edison ezt a kérdést is megoldotta: feltalálta a mozgóképet, ami falon, sík területen mintázta le az akkori ember tökéletes utódját: a gép által felidézhető embert.

Ezt a két dolgot mármost össze is kellett kötni egymással. Feltalálták hát a kinetofont, a beszélő mozgóképet, amit Bécsben mutattak be először. Ezen a képen az ember már majdnem teljesen rekonstruálva jelent meg: járt, mozgott, beszélt, ott és annyiszor, ahányszor nekünk tetszett; ez a kép már nem kapott kolerát meg egyéb betegségeket, ennek a képnek már nem kellett a jövőről gondoskodni, mert hiszen maga a kép megmaradt úgy, ahogy volt, és nem halt meg, mint tökéletlen mintája, a szerves ember.

A probléma most már befejezéséhez közeledett. Még csak egy olyan automatikus szerkezetet kellett feltalálni, ami ezeket a képeket a szerves ember segítsége nélkül, önmagától felveszi, és magától bizonyos időközökben kivetíti a térbe vagy egy síkra. Ez se váratott magára sokáig. Feltalálták a gépet, mely villamos úton, saját magától felveszi az ember életjelenségéből mindazt, ami benne lényeges: a hangot, a mozdulatot, a képet, mindazt, amit érzékkel felfogni lehet, s az értelem se maradt ki, hisz tudjuk a "lélektan"-ból, hogy az értelem csak érzetek útján felfogott képzetek összessége és vonatkozása, semmi egyéb. Így rögzítődött és rekonstruálódott halhatatlan, tökéletes szervetlenné az ember lényege. Mikor a tökéletlen szerves emberek idáig jutottak, belátták, hogy abban a formában, ahogy eddig éltek, semmi szükség nincsen már reájuk: itt van helyettük a magától dolgozó mozgókép - és erre mindnyájan nyugodtan meghaltak és elporladtak. Mi pedig, az ő tökéletes utódaik, itt vagyunk helyettük, és sose halunk meg, csuhaj!

Beszélőgéppel felszerelt, falra vetített mozgóképtanítványok: Csuhaj, buhaj, sose halunk meg! Éljen a tanár úr!

Mindnyájan eltűntek a falról.

(1914)