A zselatin leginkább a kocsonyához hasonlítható kolloid fehérje. Erősen nedszívó, duzzadóképes. Önmagában gyenge és sérülékeny, ezért a hordozóra kell önteni. A hordozóréteg mintegy 0,1 mm vastag, mechanikus igénybevételnek ellenálló műanyagréteg (film). E célra korábban az erősen tűz és robbanásveszélyes nitro-cellulózt használtak. Ma általában acetil-cellulózt vagy poliésztert alkalmaznak, amelyek nem égnek (innen az elnevezés: biztonsági film). A hordozó nem nedszívó, nem duzzad, nehezen karcolható. Az emulziós réteg felülete enyhén matt, a hordozóé fényes. A két oldalt sötétben nem egyszerű egymástól megkülönböztetni, de ha a nyersanyag szélét a szájunkhoz érintjük az emulziós fele ragad, a fényes oldala nem. A kamerákban a leexponált nyersanyag látens képet tartalmaz, melyből a filmlaboratóriumokban látható kép keletkezik. A kidolgozás két fázisból áll, az előhívás és fixálás. Az előhívás során a látens képet alkotó gócok az előhívóoldat hatóanyagának hatására megnőnek, végül is egész ezüst-halogenidek redukciója átalakul fémezüstté. A folyamat kémiai redukció, pontosabban az ezüst-halogenidek redukciója fémezüstté, a látens kép mint katalizátor jelenlétében. A látens kép nélkül ez a folyamat meg sem indul. Az előhívóoldat a redukálószereken, vagyis a hívó anyagokon kívül különféle egyéb adalékokat is tartalmaz, amelyek arra valók, hogy a hívás a kívánt módon, szabályozottan menjen végbe. A fixálás során az előhívás alatt változatlanul megmaradt kristályokat távolítjuk el az emulziós rétegből. Különleges, szervetlen komplexképző sóval, a fixírsóval (nátrium-tioszulfát) az ezüst halogenideket előbb vízoldhatóvá alakítjuk, majd a rétegből kimossuk. A film eredeti ezüsttartalmának jelentős része az eljárás során a fixálóoldatba kerül, amelyet a laboratóriumok elektrolízissel visszanyernek. A fixálás végén a film azon része, ahol a hívás során ezüst keletkezett, fekete, ahol az ezüst-halogenidet fixálással eltávolítottuk, víztisztán átlátszó.

A gyakorlatban technológiai okokból a fixálást intenzív mosás követi, amelynek során az emulziós rétegből minden maradék vegyszernyomot eltávolítunk. Az előhívás során ott keletkezik fekete kép, ahol az exponáláskor a filmet fény érte, azaz ahová világos tárgyelemet képeztünk le. Fekete tárgyról nem esik fény a nyersanyagra, nem keletkezik látens kép, nem jön létre a képalkotó ezüst sem. A film itt átlátszó, azaz fehér. A keletkezett kép tónusait tekintve a valóság negatívja, innen az elnevezés negatívkép. A negatívképet átmásolhatjuk egy lényegében ugyanolyan tulajdonságú nyersanyagra, mint amilyent felvételnél használtunk. Ekkor a negatív negatívja, azaz pozitív keletkezik. A negatív-pozitív eljárás előnye, hogy felvételkor használt filmről tetszőleges számú másolat készíthető. Hátránya, hogy a felvételi anyag kidolgozása után még nincs vetíthető filmünk, előbb el kell készíteni a pozitívot. Ez valójában időigényes feladat és minden olyan esetben, amikor a gyorsaság a legfontosabb szempont, ez a rendszer nem, vagy csak kevésbé alkalmazható.

Helyette ilyenkor a fordítósrendszer alkalmazása a célszerű. A fordítóseljárás a kidolgozás bizonyos fázisaiban eltér a negatívhívás technológiájától. A nyersanyag szerkezete és tulajdonságai elvileg azonosak a negatívanyagoknál megismerttel, a látens kép keletkezése és szerkezete is ugyanolyan: a kidolgozás első lépése, az előhívás is azonos. Ezt követően azonban a folyamat már eltér, mert a fixálás helyett a keletkezett ezüstképet (negatívképet) távolítjuk el az emulziós rétegből. Ennek során a film a fény érte helyeken átlátszóvá válik. Az eddig változatlanul maradt ezüst-halogenideket mesterséges fénnyel igen intenzíven megvilágítjuk és előhívjuk. Ezeken a helyeken fekete ezüstkép keletkezik. A második előhívás után az esetleg még előhívatlanul maradt ezüst-halogenideket fixálással távolítjuk el. A folyamatot itt is intenzív mosás követi, sőt az egyes fázisok között is célszerű a filmet kimosni.

A színesfényképezés Maxwell azon egyszerű megállapításán alapszik, hogy bármely szín, illetve színárnyalat megfelelően megválasztott három alapszín segítségével kikeverhetők (kék, zöld, vörös). Ennek megfelelően a színesanyagok három egymás felett elhelyezett rétegből épülnek fel, amelyek egymástól eltérő színérzékenységűek. A legfelső réteg a kék, a középső a zöld, az alsó a vörös fénysugarakra érzékeny. A kidolgozás során a speciálisan érzékenyített rétegekben specifikus színek keletkeznek. A legfelső rétegben sárga, a középsőben bíbor, az alsóban zöldeskék színezékek képződnek. Ezek a színezékek a szubtraktív színkeverés elvének megfelelően a kiegészítő színüknek megfelelő fényt elnyelik, a többit átengedik. A sárgaszínezék tehát elnyeli a kék, de átengedi a zöld és vörös sugarakat. A bíborszínezék elnyeli a zöld, de átengedi a kék és zöld fénysugarakat. Két színezék együttes jelenléte azok keverék színét, a három színezék együttes jelenléte feketét ad. A kidolgozás során a valósággal ellentétes tónusok és a valóság színeinek kiegészítő színei jelennek meg, azaz színes negatívképet kapunk. A fekete-fehér negatív-pozitív eljáráshoz hasonlóan itt is az a következő lépés, hogy a negatívképet 'átfényképezzük', átmásoljuk és ekkor mind a színek, mind pedig a tónusok visszafordulnak és megkapjuk a színes-pozitívképet.

A színesfilm előállításánál a nehézségek már ott kezdődnek, hogy nagyon nehéz csak a zöld és csak a vörös fényre érzékeny emulziós réteget előállítani. A feladatot a gyakorlatban meg is kerülik. Az eredetileg kékérzékeny rétegek érzékenységét kiterjesztik a zöld és vörös tartományokra. A kék szín iránti érzékenységet kémiai módszerekkel nem is lehetséges megszüntetni, így kénytelenek optikai megoldáshoz folyamodni: a legfelső kékérzékeny réteg alá színszűrő réteget öntenek, amely, amely nem engedi át a kék sugarakat, így hiába érzékeny erre a középső és alsó réteg. A kép rögzítésének alapja a színes nyersanyagokban itt is az ezüst-halogenid-kristály. Az előhívás alapelve bizonyos értelemben azonos a fekete-fehérnél megismerttel. Lényeges különbség az, hogy nem a keletkező ezüst a hasznos képalkotó, sőt a kidolgozás során mint szükségtelent el is távolítjuk.

A fekete-fehér eljárásnál megismert fordítóseljárást itt is alkalmazhatjuk. Lényege, hogy a negatívképet fekete-fehérként hívjuk elő, azaz olyan előhívóval dolgozunk, amely a hívás során nem reagál a színképzőkkel, tehát nem keletkezik színezék. Ezt követően az eddig változatlanul maradt ezüst-halogenideket megvilágítjuk és most már színhívóval hívjuk elő a színes-pozitívképet. A két előhívásnál képződött ezüstöt a negatívkidolgozásnál megismert módon halványítással, illetve az azt követő fixálással távolítjuk el.