|
Hajnali rutin
Hajnalért könyörög az éjszaka sorsa,
s Holdnak ezüst világa szökken e korra.
Vissza azonban gyarlón verődik,
s a roppant ezüst fény szét-szét kenődik
egy ártatlan éjszakai emberi mivoltán.
Sugara hevében egy pár egymásnak
önnön vérét önti részegen -
reméli az egyik
hátha amazé jobb mint a sajátja, s vöröslő szájjal búgva
egymásnak dőlve azt hiszik,
ez az öröm.
Arrébb csendben rúgkapál egy nyomorék.
Alakjának végső darabját kevés pénzért kínálja -
s rab magában, rab illúzió, rab a csend és
rabságba bocsájtja egyszerre reménye és annak hiánya.
Édes e rabság viszont, mivel kicsiny az ára,
melyből érzéseit olcsó, vizezett borért minden nap kiváltja.
Boldogságot keres hitben világnak szajhája.
Tekeri, csavarja a szót míg maga oldalára állítja, s
úgy tudja, támaszát képzi egész világa.
Légvárában biztonsága szilárd mint az álom
s mint a köd, melyen keresztül őt loppot pillantásban
néha sírni látom.
Boldog az ki ámítja létét s boldognak vallja
képét, mit magáról állít.
(Mert mások azt mondják, hogy az.)
Gyengeségükben ilyen hajnalon tán
ők is idefent képzelik magukat.
Mert a hal se érzi magát rabnak,
ha nem látja a hálót - habár azon túl feszül az Élet!
Piszkos Tiszának foglyai adni kérnek,
s tartoznak maguknak s félelemnek-
ennek a megszokásból emberi lételemnek.
----------------------------------------------------------------
Szikrázó reggel hatja át ekkor a félszt.
Fiatal magáért, másikért tenni kész
s szájában érzi reménye azt a
halványlila, lassan suttogó ízt.
Nem mondja neki se családja, se barátja - nem kell.
Nem súgja neki se vallás se pap,
Se szokás, se számító rab!
Nem készteti rá másnak öncélú nyomása...
Megfelelni álmának vagy inkább magának
boldogságának örökédes forrása.
Csernák Attila
2014. március 13.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
