A fotózás talán soha nem volt olyan népszerű, soha nem mozgatott meg akkora tömegeket, mint napjainkban. Jól látom én ezt?

‑ Azt hiszem igen. A képek rögzítése, a körülöttünk lévő környezet vizuális megörökítésének vágya egyidős az emberiséggel. Már az ősember is rajzolt a barlang falára, és attól kezdve az emberekben ez az igény a mai napig él, legfeljebb a kifejezés technikája változott. Az viszont hatalmasat, különösen napjaikra. A digitális fotográfia korszakában mindenki számára ott a lehetőség, hogy képalkotási vágyait korlátlanul kiélhesse. A fotót napjaink népművészetének is nevezik, és talán soha nem volt annyira igaz ez a megállapítás, mint manapság.

‑ Te mikor fertőződtél meg a fényképezéssel?

‑ Még gyerekkoromban, amikor ajándékba kaptam egy gépet. Attól kezdve aztán nem volt megállás, legfeljebb az akkori szűkös költségvetés szabott határt az ember elképzeléseinek.

‑ No, igen. A fotózás mindig is költséges hobbinak számított. Ma mi a helyzet?

‑ Ma szerencsére mindenkinek megvan a lehetősége a digitális technika használatára olyan olcsón, amilyen talán még sohasem volt. Hogy mást ne említsek, ma már szinte minden mobiltelefonnal lehet fotózni, egyik-másikkal meglepően jó minőségben.

‑ A fotózás azért mindig egy kicsit a technikáról is szólt. Azt mondják, hogy a jó fotóhoz azért jó és drága gép kell.

‑ Ez egyáltalán nem igaz. A képet az ember készíti, nem a gép. Az csak egy eszköz. Hogy ki, milyen kreatívan használja, az bizony nem a gépen múlik. De, hogy konkrét példát is mondjak: a 2009-es Csongrád Megye Kortárs Fotóművészete kiállításon kollekció díjat nyert anyagomat kivétel nélkül egy egyszerű, zsebben elférő kis géppel készítettem. Úgyhogy ne ragadjunk le a technikánál, mindenki használja azt, amije van, mert úgysem azon múlik. A lényeg, hogy örömét lelje benne az ember, ki-ki találja meg a fotográfiában a személyiségéhez közelálló, neki tetsző témákat. Mert az alkotás öröm, akkor is, ha valaki csak szülinapi képeket készít.

‑ Te milyen témákat szeretsz fényképezni?

‑ Sok egyéb mellett alapvetően tájképeket fotózom. Nem vagyok az az előre eltervezős, a képet már jó előre fejben megkomponálós fajta. Sokat járok a természetben, és ami megtetszik, ami megragad, ahol jól érzem magam, azt lefényképezem. A fotózás nekem elsősorban a hangulatteremtésről szól. Hogy a nézőnek a kép által át tudjam adni az adott helynek, a látványnak a hangulatát, azt, ami engem is, mint alkotót ott, az adott pillanatban megragadott.

‑ Mit tudnál tanácsolni azoknak, akik kedvet éreznek a fotózáshoz, és most kezdenek vele ismerkedni?

‑ Járjanak mindig nyitott szemmel, próbálkozzanak, kísérletezzenek bátran, és ne csüggedjenek el az esetleges kezdeti sikertelenségektől. A lényeg, hogy örömüket leljék abban, amit csinálnak! A többi meg majd úgyis kialakul…

‑ Mit is mondhatnék ezek után? Kösz, apa!

Szabó Ferenc 11.b