- Egyszerű kérdéssel kezdem: mióta néptáncolsz, és hogy kezdődött ez az egész?

- Negyedikes korom óta táncolok. Úgy kezdődött, hogy az iskolában volt óraszinten néptáncoktatás, és azt hiszem, egyszer Kati néni (aki tanította nekünk a néptáncot), beírt az ellenőrzőmbe, hogy „milyen ügyes vagyok”, és hogy örülne neki, ha járnék az ő csoportjába, a Kankalinba. Én pedig elmentem.

- Ez hány évvel ezelőtt volt?

- Most van a kilencedik évem.

- Akkor végül is eddigi életed nagy részében táncoltál. Ennyi év után hogy jött az, hogy te capoeirázni szeretnél? Már hallottál róla korábban, érdekelt, és kerestél egy csoportot, vagy egyszer csak jött a lehetőség, hogy ekkor és itt tartanak valami capoeirát, és elmentél? Tehát tervezted, vagy csak úgy jött?

- Terveztem (bár annyira nem emlékszem, ez már körülbelül két éve volt), mert szerettem volna valami mást is csinálni a tánc mellett.

- Valami másfajta hobbira gondoltál, vagy sportra?

- Inkább sportban gondolkoztam. Hallottam róla, hogy van egyáltalán ilyen, hogy ’capoeira’, és azt gondoltam, hogy jó lenne kipróbálni. Aztán találkoztam egy lánnyal, aki mondta, hogy capoeirázik, és végül az ő segítségével intéztük el a dolgokat.

- Nem mindennapi dolog, ha valaki, mint te, aki komolyan elkötelezi magát egy sportnak mondható mozgásforma mellett, mint a tánc, nem egy művészeti, vagy bármilyen más hobbit választ pluszban, hanem egy ugyanolyan kemény és komoly sportágat. Nem volt rossz, fárasztó megosztani az idődet és az energiádat a táncpróbák és az edzések között?

- Annyira nem volt rossz. Mondjuk az edzések elég kemények voltak, sokszor izomlázam volt, és úgy éreztem, hogy ’majd meghalok’, de mindig jutott erőm és időm is mindkettőre.

- Egy mondatban furcsán hat együtt a ’néptánc’ és a ’capoeira’, valahogy annyira más dolgoknak tűnnek, viszont te biztosan találtál közöttük hasonlóságokat.

- Amennyire én tudom, a capoeira régen egy rabtáncszerűség volt, és végül is így össze lehet kapcsolni a kettőt, hogy mindkettő egyfajta tánc, csak különböző népeké. Olyan értelemben nincs hasonlóság, hogy a mozdulatok, vagy a zene hasonló, esetleg úgy, hogy mindkettőnek megvan a saját jellemző zenei stílusa és ritmusa.

- A nyilvánvaló különbségeken kívül mi az, amiben mások voltak?

- A capoeira sokkal keményebb volt, nehéz testedzés, ami kitartást igényel, mivel küzdősportról van szó.

- Hogy néz ki egy próba?

- Egy táncpróba általában körülbelül 2 óra hosszú, és (bár ez változó), egy olyan fél órás bemelegítéssel kezdődik. Ez nem csak kar- és lábkörzéseket meg lábemeléseket jelent, hanem futunk is, és ilyenkor szoktuk bevezetni azt a táncot is, amivel a tanár foglalkozni akar, először csak egyszerű lépésekkel, mint a cifra, vagy a lengető. Ezeket mindig beépítjük a bemelegítésbe. Ezután, változó sorrendben, de eltáncoljuk a régebbi koreográfiáinkat, amiket már tudunk. Hogy melyikeket, az függhet attól, hogy fellépésre készülünk-e, vagy csak azért vesszük elő őket, mert már régen foglalkoztunk velük. Ezek után szoktunk új dolgokat, lépéseket, stílusokat tanulni.

- Milyen táncokat tudtok?

- Nem tudom, hogy ez így mennyit mond, de most például van dél-alföldi, méhkeréki, kalotaszegi, szilágysági koreográfiánk, és van a felnőtteknek is néhány táncunk, amiben mi most még nem veszünk részt, de majd tervezzük.

- Ezt még én is azt hiszem, hogy értem: szóval a tájegységekről vannak elnevezve ezek a táncok, igaz?

- Igen. J

- Van-e esetleg kedvenced közülük?

-  Hát, szeretem a kalotaszegit, meg most tanuljuk a vajdaszentiványit. Ebben az az érdekes, hogy a lányok kendőt használnak hozzá, azzal kell kiforgatni.

- Egy capoeiraedzés hogy zajlik?

- Ott is bemelegítéssel kezdtünk, mindig nagyon kemény bemelegítések voltak. Ezalatt általában jobban elfáradtam, mint egész edzés alatt. Elég kemény nyújtások is voltak benne, például spárgát, hidat kellett csinálni. Ez azért fontos, mert vannak olyan lépések a capoeirában, sőt az egész sport olyan, amihez rugalmasság kell, és erő is; akik ezt csinálják, azok tényleg nagyon hajlékonyak.

- Akrobatikus elemeket is használtatok?

- A bemelegítés, nyújtás után lépéseket, rúgásokat tanultunk, és az edzés végén jöttek az akrobatikus elemek, például kézenátfordulások, a profibbaknak szaltók.

- Gondolom, nem csak egyedül, hanem ellenféllel is gyakoroltatok.

- Igen, például felálltunk párokba, és úgy folyt a gyakorlás. Volt olyan is, amikor edzés végén felálltunk egy körbe (közben ment a tipikus capoeira zene), és mindig volt két ember, akik a kör közepén harcoltak, a többieknek pedig ritmusra kellett tapsolni.

- Úgy tudom, hogy elvileg nem is, vagy csak alig érhetnek egymáshoz az ellenfelek.

- Igen, ez így van, véletlenül persze hozzáérhetnek a másikhoz, meg egyébként is úgy védekezik az ember, hogy inkább a kezét találják el, ha mégis hozzáérnek, de direkt nem szokták megrúgni egymást.

- Akkor mi dönti el, hogy ki „nyer”? Nincs valami pontozás, vagy valami, ami alapján kiderül, ki a  jobb?

- Vannak különböző versenyek, de én nem voltam benne annyira, hogy ezt tudjam. Nyilván van valamiféle pontozás, de attól függően, hogy milyen nehéz rúgást, mozgáselemet csinál valaki. Egymást azért nem teperik le.

- Akkor mi „a játék célja”? Az a lényeg, hogy kitérj a másik elől?

- Igen, hogy próbálj kitérni az ellenfél ütései elől, és hogy zenében maradj – van egy ritmusa az egésznek.

- Az akrobatikus elemek ebben a körharcban is megjelennek?

- Igen, főként az ügyesebbek meg tudják ezeket csinálni. Mikor beléptünk a körbe, akkor a kezdőbbeknek volt „kézre-pacsi”, és aztán be lehetett menni cigánykerékkel a körbe, a haladóbbaknak pedig mondjuk egy hátraszaltóval. De a körön belül is előfordulnak, tudják ezeket hasznosítani.

- Egyébként ezeket milyen talajon végeztétek?

- Hát magát a capoeira részét, a körharcot normális padlón, sporcsarnokban csináltuk, ezeket pedig szőnyegen gyakoroltuk.

- Ha valaki jelentkezni szeretne, kell-e, hogy legyen valamilyen különleges „képessége”, például a hajlékonyság, amit említettél?

- Az én csoportomnak, ahova én jártam, a vezetőnek van egy honlapja, ahol azt olvastam, hogy kortól, nemtől függetlenül részt lehet venni, hajlékonyság sem kell, mert pont ez a cél, hogy ezt majd ők kihozzák belőled.

- Nem véletlenül beszélünk múlt időben az edzésekről. Mi volt az oka, hogy abbahagytad?

- Egyrészt az időpontok, heti két edzés volt, az egyik nem felelt meg nekem, nem volt jó. Úgy emlékszem, kicsit drága is volt egy edzés.

- Azt mondtad, az egyik időpont nem volt jó. Le lehet „maradni” egy csoporttól, ha mondjuk valaki hiányzik néhány edzésről?

- Igazából nem, mert mindenki más szinten van, de saját magához képest fejlődik, nem a többiekhez mérten.

- Mennyi ideig capoeiráztál?

- Ha minden, kisebb-nagyobb kimaradást is beleszámolunk, körülbelül egy-másfél évig.

- A jövőben milyen szerepet szánsz a táncnak, illetve a capoeirának? Vannak-e terveid?

- A capoeirával nincsenek, találtam is már mást, ami kitölti az időmet. Ennyi idő után már nem merném újrakezdeni.  De a táncot mindenképpen szeretném folytatni, remélem, tudom is majd. A többi a jövő zenéje. J

- Ha végülis rangsorolnod kéne a capoeirát és a táncot egymáshoz képest, akkor melyik állna az első helyen?

- Természetesen a néptánc lenne az első. J

Készítette: Imre Nóra