Ádám: Szia Tündi! Az igaz, hogy már óvodában is és az általános iskolában is kiemelkedő eredményeket értem el különböző versenyeken. Leginkább énekversenyre jártam és járok a mai napig is, táncoltam is, verseket szavaltam.

Én: Az előbb említett versenyekről beszélgessünk most! Elárulod nekem pontosabban, hogy milyen verseny volt?

Ádám: Persze. A legutóbbi Budapesten a Francia Intézetben volt. Ez úgy zajlott, hogy két dallal kellett benevezni, amit először CD-re énekeltem rá Majtényi András zenetanár és Bácskainé Fazekas Márta igazgatónő egyben francia tanárnő segítségével a jó kiejtés és a szép hang érdekében. Miután ezt beküldtük, fel kellett mennem Budapestre a verseny előtt 3 nappal, mert még ott gyakoroltunk. Az első napon a stúdióban gyakoroltunk, s ott is ismerkedtünk meg a többi versenyzővel, a második napon maga a verseny helyszínén jártunk, hol egy francia emberrel találkoztunk, ki tudott magyarul is, s ő adott tanácsokat, hogy miben pontosítsunk még és az öltözködésben is. A harmadik napon eljött a verseny ideje. Én Patrick Brueltől a Place des grands hommes című számot énekeltem, mellyel második helyezett lettem, de mivel ezt a díjat csak 18 éven felüli kaphatja, én pedig csak 16 voltam még akkor, így harmadik lettem, de annak is nagyon örültem, hisz a jutalmam az volt, hogy nyáron két hétre a Francia Riviérára mehettem nyaralni, melynek költségeit ők fizették.

Én: Nagyon gratulálok! Ez nagyon szép teljesítmény. S szeretnél foglalkozni a francia nyelvvel is?

Ádám: Nem, nem. Igaz, legközelebb is indulok ezen a versenyen, de én az angol nyelvvel szeretnék valamit kezdeni, hisz azzal nagyon sokat el lehet érni.

Én: Akkor mindezeket csak hobbi szintjén csinálod?

Ádám: Igazából, riporter vagy újságíró szeretnék lenni, de nem Magyarországon, s ezért az angol nyelvet tanulom nagyon, s szeretem is. A francia nyelvet is szeretem, s az is nagyon fontos, de azzal nem szeretnék foglalkozni. Külföldön szeretnék dolgozni. Bár nagyon szeretek énekelni, nem arra alapozom a jövőmet.

Én: Gondolom, olyan iskolába jársz, mely lehetővé teszi a terveid megvalósulásához való feltételeket.

Ádám: Szentesen tanulok a Horváth Mihály Gimnáziumban drámai tagozaton. Eleinte színész akartam lenni, de később változtam és a gondolkodásom is, és már más felé hajlok. Persze még mindig érdekelnek ezek a dolgok, és szeretek is darabokban játszani.

Én: Eddig mikben játszottál?

Ádám: Kapolcson, a Művészetek völgyében készítettünk egy darabot az osztállyal, az Akarsz e játszani című színművet. Ebben én alakítottam a rosszindulatú kisfiút. Továbbá most készülőben van Arany Jánostól a Nagyidai cigányok című műve.

Én: S ezeket hol adjátok elő?

Ádám: Míg Kapolcson voltunk, s elkészült a darab, különböző helyekre hívtak minket, s ott mutattuk be, majd a Budapesten megrendezett Országos Diákszínjátszó Egyesületen.

Én: S most készülsz valamire?

Ádám: Igen. Az iskolában, a drámaisok részére minden évben van a Mustra. Kivéve tizenegyedikben, mert akkor lehet választani a színház és a média szak között. A színházasoknak továbbra is mustrázni kell, a médiásoknak pedig montázst s ehhez hasonló dolgokat kell készíteni.

Én: S te melyiket választottad?

Ádám: Én színházas vagyok és a mustrára nagyon kell készülni.

Én: És a mustra miből áll?

Ádám: Nos, kilencedikben tíz versből s három népdalból tevődik össze, tizedikben, tíz vers két monológ, két népdal és egy műdal, tizenegyedikben tíz vers három monológ, két műdal és egy népdal.

Én: Ez igen. És mi a menete?

Ádám: Úgy zajlik, hogy készítenünk kell egy listát, hogy miket adunk elő, ezt időben le kell adni az osztályfőnöknek, majd a mustra napján az egész osztály bent ül a rajzterembe, az öt zsűri az öt drámais tanár, kik a listánk alapján választanak, hogy melyiket mondjuk el, s értékelnek minket és névsor szerint haladunk. Majd mikor már mindenki végzett, a tanárok összeülnek és kis idő múlva kirakják az eredményt. Három szakasz van, a kiváló, a jól megfelelt és a megfelelt mustrázó. S akik a kitűnőben vannak, ők előadják a verset, vagy a monológot vagy a dalt a Mustragálán.

Én: Akkor az az időszak biztos nehéz a drámaisok életében.

Ádám: Igazából kilencedikben rettegett mindenki a legjobban, mert akkor volt az első és még nem ismertük annyira egymást, bár még most is félünk egy kicsit, de már nem annyira.

Én: Akkor előre is sok sikert kívánok!

Ádám: Köszönöm.

Én: S ünnepekkor is előálltok valamivel?

Ádám: Természetesen. A Mikulás műsor mindig a kilencedikesek dolga. Csoportokba rendeződnek és egy pár perces darabot készítenek, melyet aztán a kitűzött iskolákban és óvodákban adnak elő a kicsiknek. Tizedikben a március 15-i műsor a feladat. Karácsonykor az osztályon belül van az úgynevezett „angyalkázás”, melyben kihúzunk egy nevet s ahhoz az emberhez kedvesnek kell lennünk s ajándékokat küldeni neki úgy, hogy a „báránykánk” ne jöjjön rá, hogy ki húzta őt. Mindenre akkor derül fény, mikor az utolsó héten az osztály s osztályfőnök az egyik délután összeül egy félkörbe s a „báránykánkhoz” írt ráillő verset felolvassuk, melyből a személy magára ismer s így megy, amíg el nem jutunk az utolsóig. Minden évben az iskolában megrendezik az Idegen nyelvű délutánt, hol osztályonként, vagy egyénenként angolul, franciául és németül tarthatunk egy előadást. Továbbá, minden évben van Teadélután, hol a tizedikesek szolgálják fel az elsősöknek a teát és a süteményt, és együtt szórakozik a két osztály.

Én: Akkor nem unatkoztok. Ezek mind olyan rendezvények, melyek szinte más iskolákban nincsenek, de Gólyaavatás mindenhol létezik. Mesélj nekem erről, nálatok hogyan zajlik?

Ádám: A mi iskolánkban két avatás van. Az egyik, mikor az összes kilencedikest az összes harmadikos a testnevelés teremben különféle feladatokkal látja el. S van külön a drámais avatás, hol a harmadikos diák kiválaszt egy gólyát magának s megmondja neki, minek öltözzön be, s úgy kell végig menni a kollégiumtól az iskoláig. Még szerencse, hogy nem olyan messze vannak egymástól.

Én: Neked minek kellett beöltöznöd?

Ádám: Én pap voltam, szóval nem volt annyira nehéz a helyzetem, de találtak ki nagyon nehezeket is.

Én: Például?

Ádám: Például, balsors, akit régen tép, fityfiritty, vagy a négy negyedikes fiú, és még hasonlóak.

Én: Nagyon jó lehetett.

Ádám: Igen, valóban az volt, de az sokkal jobb, amikor mi csináltuk ugyanezt.

Én: A te avatottadnak mi volt a feladata?

Ádám: Én egy lányt választottam, neki barna bőrű hableánynak kellett beöltöznie.

Én: Igen fantáziadús feladat. S e mellett a sok program mellett hogyan oldjátok meg a tanulást?

Ádám: Ez a hangulatunktól is függ, meg persze a tanárok is tudják, hogy a drámaisoknak sokkal több feladata van, mint más osztályoknak, de mindenki igyekszik kihozni magából a legtöbbet, és persze sokat köszönhetünk osztályfőnökünknek, kire mindig számíthatunk.

Én: Köszönöm, hogy válaszoltál a kérdéseimre, és kívánok sok sikert és sok energiát a további megmérettetésekhez!

Ádám: Én is köszönöm. Szia!

Én: Szia!