Megbélyegezve

- Juniper, kérlek!

Marjoram visszahelyezte a nedves kendőt a beteg férfi fejére és újabb kendőt mártott a főzetbe. A kendőt nagyon gyorsan átjárta a férfi homlokán gyöngyöző izzadság, ráadásul a gyógyfüveket másodpercek alatt felszívta a megsebzett bőr. A főzet nagyon gyorsan fogyott.

Szabad kezével kisimította a homlokába hulló fakó tincseket. A kondér mellett iszonyú volt a hőség, hiába viselt csupán egy réteg ruhát, úgy érezte magát, mintha a Polgárok Falujában lenne: az örök nyárban, a száraz, kopár földön, a szűnni nem akaró melegben.

De ő a Gyógyítók Falujában lakott, az örök tavaszban. Ott, ahol mindig rügyeztek a fák, nyíltak a virágok, zümmögtek a bogarak és lágyan fújt a szellő. Ő már ide született, soha nem is járt a másik három faluban, vagy akár Határban. Ha akart volna is, nem lehetett volna rá lehetősége. A törvények szigorúan megtiltják a vándorlást, szökésnek titulálják és keményen büntetnek érte.

Kemény büntetés... Marjoram szótlanul nézte, ahogy Juniper visszatér egy teli kosár friss gyógyfűvel, kiteríti az asztalra és törni kezdi. Arcán elszántság tükröződött, teljesen elmerült a munkában. Mégis, Marjoram már nem tudott úgy a lányra nézni, mint régebben: a kicsi, fekete lángyelvek Juniper bal szeme körül táncot jártak és szörnyű dolgokról meséltek.

Juniper négyszer próbált meg elszökni: kétszer tovább, a Polgárok Falujába, a másik két alkalommal pedig a Falakon kívülre próbált eljutni – természetesen nem járt sikerrel. A felizzó Jelek minduntalan megállították, így az Őrzők könnyen elkaphatták, hogy aztán egy kiadó verésben részesítsék. És hiába, úgy tűnt a lány nem tud tanulni az esetekből, mindig újra és újra szökéssel próbálkozik, mintha annyira rossz lenne neki itt, a Gyógyítók Falujában.

- Mindent beleöntsem? - kérdezte Juniper, miután végzett a munkával és felvett egy köpenyt.

- Igen – bólitott gyorsan Marjoram. - Ez a beteg nagyon súlyosan megsérült. Nézd, hogy vérzik a homloka! Már órák óta borogatom és nem áll el a vérzés.

- Próbáltad már a piócákkal?

- Micsoda? Még csak az kellene! Hogy vihetném azokat az undorító csúszómászó állatokat egy ember közelébe? Jól tudom, hogy Határban mostanában ez a férges kezelés lett a divat, tudok róla. Nem kell mindenben utánoznunk őket. Csak a Gyógyítók Faluja tudja már jobban, hogy kell gyógyítani, az Istenért!

Juniper nem szólt semmit. Amikor Marjoram dühbe gurult, rendszerint még pár óráig forrongott, hiába mondott neki bárki bármit is. Kifejezetten indulatos ember volt hivatása ellenére.

Juniper nem hitte, hogy ilyenek az igazi orvosok. Hiszen édesanyja teljesen más volt: kedves volt az emberekhez, szaktudását még Határban is ismerték, egyszer még magát, az Uralkodót is meggyógyította. Ráadásul nem volt ilyen kövér és borostás, mint Marjoram.

Az édesanyját Gingernek hívták – a legszebb és a legokosabb lány volt a Gyógyítók Falujában. Mikor a szülei, Juniper nagyszülei, elhatározták, hogy megházasítják lányukat, minden faluból érkeztek jelöltek (természetesen határi engedéllyel) – a Polgárok Falujából, az Őrzők Falujából, de még a Gondolkodók Falujából és Határból is.

Aztán Ginger Saffront választotta, Juniper későbbi édesapját a Polgárok Falujából. Mindenki fel volt háborodva, hogy egy olyan hatalmas tehetség, mint ő egy nekeresdi Polgár Fiúval köti össze az életét (mert a falvak közötti rangsorban a Polgárok Faluja áll az utolsó helyen). De Ginger hajthatatlan maradt, és nemsokára már mindenki a Kézfogót ünnepelte. Kilenc hónappal később megszületett az első gyermekük. Junipernek összeszorult a torka, ha valaha is arra gondolt, hol lehet most a testvére. Második gyerekként született, idősebb testvérét mégsem ismerhette – a kicsi a szülés után rögtön meghalt. Legalábbis mindenki így tudta.

Marjoram tovább borogatta a férfi homlokát, Juniper pedig nekiállt ebédet főzni. Ha valami sürgős beteg akadt, akkor ő főzött: legtöbbször kölesből és zöldségekből, de mivel nemrég érkezett az ellátmány a Polgárok Falujából, gyümölcsök is az asztalra kerülhettek.

Köleskását főzött és zöldséget párolt hozzá – karfiolt, répát, retket és uborkát. Marjoram nagyon szerette a dinnyét és a szedret, így azt is tett az asztalra. Ő maga inkább paradicsomot és paprikát evett volna, de Marjoram ki nem állhatta mindkettőt. Terítőt tett fel, kirakta a tányérokat és a kanalakat, majd szólt nevelőjének, hogy kész az ebéd.

- Végre – az idős asszony fáradtan a székre omlott. - Lássuk, mit főztél... Már megint köleskását? Hát hol a szállítmány?

- Még tegnap megérkezett, a kamrában van.

- Te csacska lány, akkor miért nem abból főztél? Nem mindennap kap az ember ilyen nagy adagot. Heh, biztos a jó munka gyümölcse... no, hozd ki hamar, lássuk, mit kaptunk!

Juniper kicipelte a nehéz faládát, Marjoram pedig mit sem törődve a kihűlő kásával, leltárba vett mindent:

- Két tál cseresznye, öt nagy darab dinnye, tíz kiló kása, három kiló búza... Nézd, búzát is küldtek! Holnap sütök neked püspökkenyeret, ugye jó lesz? Tehát, hét nagy fej saláta...

Tudta, hogy úgysem fog sütni – Marjoram adott szava nem ért sokat. Egyik nap megígérte, hogy beszélgetni fognak egy Polgár Falubelivel, aztán elfejtette, másik nap szentül esküdött, hogy el fognak menni, de Juniper azóta se társalgott mással, csak néhanapján Marjorammal, meg azzal a kevés barátjával, ami maradt: Anise-szel és Lensszel.

- Kimehetek a térre? - kérdezte, mikor Marjoram mindent leírt és vissza is rakták az ételeket a kamrába. Az asszony már forrongva nekilátott a kásának, nagy kanállal falta az ételt.

- Ilyenkor? Hiszen még most kezdtünk ebédhez...

- Most nem vagyok éhes – hazudott Juniper. A gyomrát marta az éhség, de nem akart Marjoram előtt szomorkodni, még a végén kérdőre vonta volna, mi ez a nagy bánat, akkor pedig nem tudott volna mit mondani.

- Akkor menj csak. De érj vissza naplemente előtt! A beteg nem fog magától meggyógyulni...

A Gyógyítók Faluja most sem zsongott – alig járt-kelt valaki az utcákon, a téren, a szökőkútnál pedig egy lélek sem járt. Juniper letelepedett a kút szélére és élvezte azt a kis szellőt, ami virágillatot hozott a Falak felől. Születése óta minden évet itt töltött, a Gyógyítók Falujában, az orvosok lakhelyén. Nem tudta, mi köze van ennek az évszakokhoz és ahhoz, hogy nem láthatják egymást.

Úgy beszélték, sok évvel ezelőtt egy gonosz varázsló bocsátott átkot a négy falura, mindenkinek egy-egy évszakot osztva: a Gyógyítók Falujában ezért van örökös tavasz, a Polgárok Falujában szűnni nem akaró nyár, a Gondolkodók Falujában állandó ősz és az Őrzők Falujában végtelen tél. És ez így is maradt. A Polgárok sosem tapasztalhatják meg, milyen a hideg tél, az Őrzők, hogy milyen meleg a nyár. Napok, hetek, hónapok majd évek telnek el, de az évszakok változatlanok.

Határban természetesen más a helyzet. A történet szerint a határiak olyan hatalmas áldozatot adtak a varázslónak, hogy az megkímélte őket és hagyta, hogy tovább váltsák egymást az évszakok.

A Falak is a varázsló nyomán keletkeztek – Marjoram úgy mesélte neki, hogy egyszer csak kiemelkedtek a földből. Minden falubeli megpróbálta ledönteni, kiütni, egyenlővé tenni a földdel, de a Falak sziklaszilárdak maradtak.

A rémületet Marjoram nem tudta könnyen leírni – mindenki kétségbe volt esve, kiabált, futott, sírt, az égnek köyörgött. Az emberek a családjukat keresték, hihetetlen volt a felfordulás. Sokan megpróbálták megmászni a Falat, de érthetetlen módon mind meghaltak.

Egyedül az Uralkodójuk, De Fraud maradt nyugodt és tudta eloszlatni a zűrzavart: törvényeket hozott, olyan rendszert vezetett be, ami ugyan nem aratott nagy sikert a nép körében, de biztosította a megélhetésüket és újra nyugalom árasztotta el a falvakat. Minden falu olyan munkát kapott, amivel leginkább kihasználhatták az évszakokat.

A tavasz falujában lakók így Gyógyítók lettek, a gyógyfüvek, a forrásvíz, az ébredő természet és friss levegő adott volt hozzá. A nyáriak Polgárokként éltek tovább, ők látták el élelemmel a falvakat és Határt: mivel a tavaszi és az őszi falu fut mellettük, mindhárom növénytermő időszakot ki tudják használni. Az őszi falu a Gondolkodók Falujává vált. Az ott élő bölcseknek igazán megfelelt bármelyik évszak, így ezzel nem volt gond.

A téli falu, az Őrzők Faluja már keményebb diónak bizonyult. Hisz ugyan ki akarná a telet? A fagyos, magányos éjszakákat, a hosszú sötétséget? A fák megkopaszodnak, mindent hó borít, nem lehet mezei munkákat végezni, sem pár percet eltölteni a szabadban, annyira alacsony a hőmérséklet.

De Fraud úgy oldotta meg a téli falu helyzetét, hogy a Falak őrzésének feladatát szabta rájuk. Mindenki úgy tartotta, hogy átkozottak az emelvények és hatalmas bűnt követ el az, aki túl akar jutni rajta – az Őrzők feladata lett hát, hogy megakadályozzák a szökéseket. A Gondolkodók ennek segítésére megalkották a Jeleket.

Juniper megérintette a négy lángnyelvet a szeme alatt – habár a fizikai fájdalom elmúlt, a szégyen rajta maradt. Ezért a négy ostoba sebért szinte kirekesztette a falu. Nem vehetett részt a közeseményeken, ünnepeken és a Tanácsokra sem mehetett el. A boltokban kiszolgálták és a hivatalokban is foglalkoztak vele, de a köznép kidobta magából. A régi szomszédja, a tanárai, a sarki fűszeres néni, aki gyermekkorában annyit vigyázott rá... Most hátat fordítanak neki. Ha szól hozzájuk, csak megrándul a szájuk széle és már sietnek is tovább. Ilyenkor tisztán kiolvasható a szemükből a harag, a félelem és a csalódottság.

Mi olyan rosszat tett, amiért megérdemelné ezt a nemtörődömséget? Csak a testvérét keresi. Soha életében egy rossz szót sem szólt senkihez, mindenkit szeretett a faluban, mivel szolgálta meg ezt? Csak a testvérét keresi. Az ő véréből való, egyetlen családtagját...

Tudta, hogy még él. Biztos volt benne, nem volt megerősítésre szüksége. Hiába bizonygatta neki Marjoram, hogy a testvére halott, nem is igazán létezett, hiszen rögtön szülés után meghalt, Juniper nem tudott hinni neki.

A szívére tette a kezét – igen, biztosan él valahol, érzi. Valahol, a négy falu valamelyikében, esetleg Határban, de él. És csak rá vár.

Az alábbi linken tölthető le: http://ulpiushaz.bookandwalk.hu/Megbelyegezve-7396-ebook.aspx