Milyenek voltak a gyermekéveid kint a távolban, Minszkben?

Nagyon szerencsés gyermeknek mondhatom magam, mert édesanyám és édesapám is nagyon igazságos és őszinte ember, szeretetteljes légkörben nőttem fel, és az anyagiakkal sem kellett foglalkoznunk, nem úgy mint a legtöbb embernek körülöttünk. Édesanyám boltvezető igazgató volt. Majdnem minden délutánomat ott töltöttem nála, hol az édességeket majszolva, hol pedig a pultok közt szaladgálva. Édesapám szakács szakmát végzett, és az akkori leggazdagabb embereknek főzhetett, fő séfként a leglenyűgözőbb és leggazdagabb hotel éttermében. Az iskolás éveim is egész jól teltek, bár mint minden gyerek én sem szerettem iskolába járni. De sikerült kivállóan elvégeznem és 16 éves koromban már egy műszaki egyetemen kezdtem tanulmányaimat. Ezek az évek talán a legemlékezetesebbek számomra.

  Miért olyan emlékezetesek számodra?

Igencsak gazdag évek voltak számomra minden tekintetben. Egy nagyon jó iskolába járhattam mivel szüleim teljes mértékben támogattak anyagilag, lelkileg.

Fiatal voltam, nagyon jó baráti társaságba keveredtem és mint a legtöbb fiatal én is buliztam, barátkoztam, éltem az életem és közben tanultam persze mivel nagyon fontos volt számomra, hogy szüleim lássák az eredményt és érezzék, hogy nem feleslegesek a támogatások. Persze a szerelem érzése is elkezdett bontakozni bennem és lassacskán eléggé megkomolyodtam ahhoz hogy együtt tudjak lenni egy fiúval, kapcsolatban lehessek vele. Alig múltam 18 éves egy fiú, aki nekem is szimpatikus volt, együtt is jártunk, megkérte a kezem. Őszintén, én még nem tápláltam ilyen mély érzelmeket így úgy gondoltam meg mondom az igazat és visszautasítom, de megnyugtattam, hogy nem aggódjon, nem változik a kapcsolatunk, és idő múlva biztosan én is megérek arra, hogy igent mondjak. Nem így történt. Bár megértem, de történt egy nagyon nagy változás az életemben. Én már harmadikos voltam, mikor lett egy új osztálytársunk. Érdekes volt hogy azonnal harmadikos lett ráadásul hogy külföldről érkezett egy olyan városból amit nem is tudtam hol van, meg ki se tudtam ejteni. Mellettem éppen nem ült senki így odaültették mellém. Nem is mertem hozzászólni, üdvözölni, bár ahhoz képest egész jól beszélt oroszul. Nem is beszéltünk abban az egy hétben, de azt megjegyeztem magamnak, hogy igen jó képű. Jött a hétvége és megint buli ahol ő is megjelent. A heti zavarodottság pillanatok alatt eloszlott azonnal megszólítottuk egymást és megismerkedtünk. Ráadásul még azzal is viccelődtünk, hogy tényleg úg ültünk egymás mellett a héten mint két maguborka. Percek se teltek el és teljes mértékben egymásra hangolódtunk. Annyira sikerült egy hullámhosszra kerülni, hogy olyan döntésre jutottam, amit magam sem hittem először el. A kérőmet cserben hagytam,

És még a szüleimet is teljes mértékben megleptem. Már együtt voltunk, már el is végeztük mind a ketten az egyetemet, azonban adódott az a probléma, hogy Gézának vissza kellett jönni Magyarországra. Érdekes mód mikor megkérdezte, hogy Magyarországra utaznék e vele!?

Erre a kérdésre mit válaszoltál, hogy alakult tovább az életed?

  Semmi gondolkodás nélkül rávágtam, hogy persze. A kimondott szó következő pillanatában egyszerűen nem tudtam miért mondtam ezt, viszont megbánást nem éreztem. Szüleimet is beavattam a tervünkbe. Először nagyon elutasítóan viselkedtek, de érezték rajtam, hogy nagyon komolyan gondolom, határozott vagyok, és beleegyeztek. Nagyon izgatott lettem, rettenetesen izgultam mi lesz velem a távolban. Nyelvtudás nélkül, nagyon elveszettnek éreztem magam már abban a pillanatban amikor leszálltunk a vonaton Budapesten. Bár úgy láttam nincs sok különbség, ahhoz képest Budapest is nagy város, nyüzsgő könnyebben el lehet vegyülni. Azonban ahogy vásárhelyre értünk, kicsit kétségbe estem. Egy kis város volt, sok kedves, érdeklődő emberrel, csak sajnos érdeklődésüket nem tudtam viszonozni mivel egy mukkot se tudtam magyarul. Először nagyon nehezen ment a beiileszkedés, bár már akkor férjem nagyon sokat segített nekem. Folyamatosan, egyre jobban ment a nyelv, mivel munkát vállaltam, különórákra jártam és úgymond ragadt rám. Ettől fogva jobban tetszett maga az élet is ebben a környezetben. Sok barátunk volt, sok ismerősünk, élveztem.

  És mi történt a teljes beilleszkedés után, gyerekvállalás, családalapítás?

Igen, megszületett első gyönyörűszép lányunk, Krisztina. Nagyon nagy boldogság volt benne miden tekintetben. Igazság szerint Ő is egyre jobban csak töltötte a kimerült energiáimat amiket a nyelvtanulásba és maga az életbe fektettem. Egyre csak cseperedett és úgy gondoltuk veszünk egy saját lakást. Sikerült is, be is rendeztük és ott éltük életünket. Aztán megszületett második lányunk, Zsanett aki szintén egy csoda volt az életünkben. Férjemnek tökéletes állása lett így a családeltartás sem volt gond.

  Hogy érzel most, megbántad így már ilyen sok tapasztalattal az életben?

Nem, mert éppen ez az a döntés az életemben, ami rengeteg tapasztalattal  látott el, mert olyan utat könnyű járni amit a szüleid és a következetesség tapos ki előtted, mint azt ami tele van új dolgokkal, nem gondolt lépésekkel és rengeteg kisösvénnyel. És a mostani legfontosabb dolog az életemben a kisunokám. Életemet feladnám érte.

                                                                                                Írta : Asztalos Zsanett