-Ön hogy látja ezeket?

- Régebben nehézséget jelentett beszélnem a betegségemről, de a családom támogatásával az évek során némileg megnőtt az önbizalmam és ezután már nem okoz problémát. Szerintem is hátrányban érzik sokan magukat, mert az egészségesek, főleg a mai fiatalok nem tudják elfogadni, ha valakinek testi hibái vannak. Gyakran megjegyzéseket tesznek ezekre, az emberekre, vagy ha nem is tesznek megjegyzést, furcsán tekintenek rájuk. Azonban szerintem ezekkel az emberekkel nem kell foglalkozni, mert elsősorban a belső tulajdonságok azok, amik a legfontosabbak. Valószínűleg, ha lenne olyan hozzátartozójuk, aki hasonló problémákkal küzd, mint én, máshogy állna hozzá ezekhez, a dolgokhoz.

- Mi történt Önnel? Születésétől fogva, vagy esetleg egy baleset során szerzett betegséggel küzd?

-Egyik sem. Egészségesen születtem. Azonban amikor négy és fél hónapos voltam, anyukám influenzás lett és elment az orvoshoz, hogy megkérdezze szoptathat-e engem, az orvos igennel válaszolt. Ez egy nagy hiba volt, mert ennek köszönhetően a tej által én is elkaptam egy vírust.

- Ez a vírus okozta a mostani betegségét?

-Ez a mai napig sem tisztázott, de valószínűleg igen. Úgy tudom, hogy az egész országban egyedi az esetem, hiszen egy orvos sem találkozott még ezelőtt ilyen esettel. Ezért azonnal nem tudták kideríteni mi is a bajom. Sokáig agyhártyagyulladásra gyanakodtak, sajnos túl későn jöttek rá mi a valódi diagnózis. Talán ha hamarabb rájöttek volna, akkor ma egészséges lennék. Később azonban két vírus neve merült fel az egyik a Polio, a másik az Entero 71 vírus. Valószínűleg ezek közül valamelyik okozta a problémámat.

- Gondolom sok időt töltött a kórházban, míg rájöttek erre…

- Igen. Először a szegedi gyermekklinikára vittek be ahol nem tudtak megfelelő ellátásban részesíteni, ezért elszállítottak Budapestre a Szent László kórházba. Annyira legyengítette a betegség a szervezetemet, hogy élet-halál között lebegtem több napig. Anyukám végig velem volt ezekben a nehéz órákban. Még a karácsonyunkat is a kórházban töltöttük egy feldíszített műfenyővel. Tatám és a mamám is rendszeresen meglátogatott minket. Ezután jobban lettem és túl voltam az életveszélyen ezért hazaengedtek. Igazából mindezt a családom mesélte, mert én kicsi voltam ahhoz, hogy emlékezzek rá.

- Meséljen egy kicsit a gyermekkoráról és iskolás éveiről…

Minden egészséges gyerekhez hasonlóan bölcsődébe és óvodába is jártam. Ugyanúgy játszottam a társaimmal csak nem futkároztam. (mondta elmosolyodva) Az óvodás évek után, a Németh László Gimnázium és Általános Iskola tanulója lettem. Hetedik osztályban felkerültem a gimnázium angol tagozatára. Eddig jó tanulmányi eredményekkel rendelkeztem és remélem, hogy ez a jövőben is így lesz. Jövőre fogok érettségizni.

- Ha jól tudom az ön iskolájukban is hagyomány, hogy a végzős évfolyamok a bálon megmutatják tánctudásukat… Ön részt vesz-e ebben?

- Szeretném mindenképpen, de ez még kérdéses. Valószínűleg lábműtétem lesz hamarosan, így talán lehetőségem lesz arra, hogy táncoljak. De ez még a jövő zenéje. Azonban a mostani bálra el fogok menni, mert az unokatestvérem végzős.

- Korábban is voltak már műtétei?

- Tizenegy évvel ezelőtt volt egy korrigáló lábműtétem Szegeden. A műtét során egy elcsontosodó elemet ültettek be a bal bokámba. Sajnos ez a műtét nem nagyon járt sikerrel, mert nem változtatott semmit a lábam állapotán. Három éve műtöttek Pécsen a gerincemmel, mivel a járásom miatt magas fokú gerincferdülésem volt. Ezt a műtétet két ülésben hajtották végre. Az első egy öt órás a másik meg egy négy órás operáció volt. Az utóbbi során egy fél méteres platinát ültettek be a gerincembe, amely biztosítja a stabil tartásomat. Másfél hónapot töltöttem kórházban. Egy évig fűzőt kellett viselnem, hogy a platina beépüljön. Idén is lesz lábműtétem, szintén Pécsen. Az operáció során szintén egy elemet ültetnek a bokámba, amely valószínűleg hatásosabb lesz, mint az évekkel ezelőtti beavatkozás.

- A sok műtét nem jelent önnek lelki terhet?

- Hát a beavatkozás előtti napok természetesen idegességgel telnek. Néha még a könnyem is kicsordul, de mindig bizakodó vagyok, amikor betolnak a műtőbe, hiszem nagyon jó az orvosom és teljes mértékben megbízok benne. A családtagjaim is, főleg az édesanyám mindig támogat engem lelkileg ebben a nehéz időszakban.

-Végezetül tudna tanácsokat adni azoknak a sorstársainak, akik hasonló cipőben járnak?

- Feltétlenül… Először is azt tanácsolnám, hogy fogadják el önmagukat olyannak amilyenek, hiszem, ezáltal el tudják magukat fogadtatni az embertársaikkal. Szívesebben tekintünk azokra a beteg emberekre, akik problémájuk ellenére is tudnak nevetni, az élet apró örömeit felfedezni. Ahogy mondják: „A hit, fél egészség!”Attól, hogy valaki beteg még nem jelenti azt, hogy alacsonyabb rendű lény, mint aki egészséges. Aki ezt gondolja az nem, hisz magában és ez egy súlyos hiba.

- Köszönjük, hogy válaszolt a kérdéseinkre és reméljük a műtétei sikeresek, lesznek és a tanácsait minél többen megfogadják!