-         Ha jól tudom, most egy kereskedelmi iskolába jársz. Milyen céljaid vannak ezzel?

Ha elvégzem, mindenképpen szeretnék továbbtanulni, utána – ha minden jól sikerülne – akkor vagy Hódmezővásárhelyen, vagy valahol a közelben nyitni egy vendéglőt.

-         Gondolkoztál már azon, hogy külföldön folytasd az életed a tanulmányaid befejeztével?

Nem is egyszer! Külföldön rengeteg lehetőség van, és sokkal nagyobb az esélye a normális megélhetésnek. Mivel nyelvből jó vagyok, ezért nem is lenne egy nagyon nagy feladat kint elhelyezkedni, de ez még a jövő zenéje…

-         Melyik országra gondoltál?

Anglia. Sok ismerős van kint, így a velük való találkozás is megkönnyítené a dolgom, valamint odavagyok a Stonehenge-ért. (nevet) És legalább víz közelében is lehetnék.

-         Voltak más terveid? Az ártatlanság korában, kisgyermekként mire vágytál? Mi szerettél volna lenni?

Történész, nyelvész.

-         Ennyire érdekel a régi kor kultúrája?

Igen, természetesen. Szeretem a régi dolgokat. Azokban még az emberi kézművesség maradványai láthatók, nem pedig a modern technika vívmányai. Manapság öt perc alatt elkészül egy asztal gépek segítségével, de ez régebben napokig, hetekig is eltartott.

-         De mégsem ez lettél… Gyakran változnak az elképzeléseid?

Nem. Csupán éltem az életemet, és kicsit elszaladt alattam a ló. De ez nem azt jelenti, hogy a régi terveim nem válthatom valóra – hisz’ van még időnk. Majd az élet eldönti. Irány a mennybe vagy a pokolba.

-         Hallottam arról, hogy nagyon ügyesen rajzolsz. Nem voltak ezzel kapcsolatban elhatározásaid? Esetleg egy művészeti suli?

Ó, ötletként felmerült a Tömörkény általánosban, de akkor nem rendelkeztem még a kellő tudással.

-         Mennyi időt szánsz manapság ennek a hobbidnak?

Hetente, vagy havonta rajzolok csupán, sajnos mára ennek az elfoglaltságnak sem szentelek elég időt.

-         Ha jól tudom, a rajzok közül előnyben részesíted a mangát. Mióta érdekel a japán kultúra?

Nagyjából kiscica korom óta. Már gyermekként is rajongtam az anime-kért, persze ezek akkoriban nekem még rajzfilmeknek tűntek. De az idő múlásával ezek az ismeretek kibővültek, így többszöri sikertelen próbálkozás után, mikor összejött egy valahogy kinéző alkotás, csak ennyi volt a reakcióm rá: „Ez jó lett.”

-         Sosem gondolkoztál még azon, hogy ezeket a munkákat beküldd valahová?

Nem. Ezek nem olyan munkák, amiket értékelni lehetne mondjuk egy pályázaton, vagy iskolai kiállításon.

-         Nem lehet, hogy csak Te gondolod így?

Előfordulhat, de én rendelkezem felettük.

-         Nem gondoltál még arra, hogy elkezdd japán a nyelvet tanulni, vagy voltak merészebb álmaid, például Japánban élni?

A nyelvet tanultam, házi szinten egy ideig, de mint sok dologra, erre is ráuntam egy idő után. Álmaim voltak, de Japán nem az én világom. Minden a technika körül forog. Nem arról van szó, hogy nem szeretem a modern technikát, de ha már tízmillió ember zsúfolódik össze egy akkora városban, mint fél Magyarország, az már valahogy nem nyerő a számomra.

-         Mi az, ami vonz ennek a népnek a kultúrájában, illetve a rajzolásban?

Ami vonz benne, hogy fantáziadúsak. Hogy, maradandóak. Mert sehol máshol a világban nem láthatunk egy animét, vagy egy régi építésű japán házat. Persze ezeket lehet lemásolni, de akkor sem lesz tökéletes. Megvan az a valami a kultúrában, ami megragadja az embert, amin elcsodálkozik, és úgy gondolja, hogy alkottak valamit.

-         Nos, akkor sok sikert kívánok a céljaid elérésében!

Köszönöm szépen!

Az interjút készítette: Paksi Edit, 11.C