A hab a tortán az volt, amikor még a gépem is bedöglött. Végtelen hosszúnak tűnt nekem az idő, mire végre egy karácsonyra a szüleim vettek nekem egy digitális fényképezőt. Rövid idő alatt megtanultam a kezelését, és onnantól csak az elemek és a memóriakártya byte-jai szabtak határt a képkészítésnek. Mindenhová vittem magammal a gépet, és százával gyűltek a képek. Mindenhol, mindenben képet láttam. Ösztönzőleg hatott rám, hogy 2005-ben egy fotópályázaton kiállításra kerültek az én képeim is, és különdíjat kaptam. Egyre jobban fejlődtem, egyes képeim minőségén magam is meglepődtem, milyen jók a képernyőn, pedig a terepen nem tűntek kiemelkedőnek. Nagylátószögű lencse és zoom híján távcsőhöz erősítettem a gépem, és így fotóztam a napfogyatkozást és madarakat. Áldom az akkori találékonyságomat, hogy ilyen különleges képeket is készíthettem. 

Egy év múlva még jobb gépet kaptam a szüleimtől, azzal is kitartóan próbálkoztam különböző szögből, különféle fényekben, sokféle beállításban lefotózni ami a szemem elé került. Már sok fotós trükk birtokában sikerült 2006-ban megnyernem a makói megyei fotópályázat szabadon választott kategóriájában az első, a kötelező témában a harmadik helyezést.